Placskó Lajos : A szivárványt már…

 

 

 

A szivárványt már nem keresem.

Porossá lett az életem.

Bevonta a korom pora.

Aki bánja, lelke rajta!

Kérditek, hogy mit várok még?

Szeretni békén, míg kék az ég.

Új ösvényt, lombot, kis patakot.

Nem azt, mi már rég elhagyott!

Imádni tovább a természetet,

tanítani   mert élvezet.

Buksit tömni széppel, jóval.

 Sok-sok átadnivalóval.

Tán megmarad, talán érik!

Majd, ha az Úr előtt kérik

Számon: mit is tettem?

Tudásmagot elhintettem és – szerettem.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Placskó Lajos
Szerző Placskó Lajos 77 Írás
A Lajos nevet nem a szüleimtől, inkább a sorstól kaptam , hiszen egy véletlen elszólás volt az eredője. Ám, ha már kaptam, igyekszem becsülettel viselni. Tanítok. Két diplomával és egyre elkeseredettebben. Csak a gyerekek tiszta tekintete, az a pár felcsillanó szikra tart engem is ezen az önemésztő, őrült pályán, ami az én fajtám része. Közben vadul "pótcselekszem": írok prózát, verset, haikut, faragok fát, csontot, rajzolok és legújabban színészkedek - természetesen csak szűk körben, szigorúan amatőr módon. Három dologra vagyok büszke az életemben minden maradék nélkül és teljes csodálattal: a három lányomra.