Marthi Anna : Bodyderút

 

 

utálom a chaten kibuggyanó, fej nélküli testeket!

mondd, Te, ki a szőrszálat mellemen tudod…

testemet mivé alakítsam? lesz-e lelkesült bárgyú tárgyam; s valaha szebb?

ha saját testemre gondolok, érzem-e, hogy van közöm hozzád, magamhoz: szépül, épül, őszül,

szikár-ránc, csont meg bőr, rubensi gömbölyű, miféle testiség bántja az embert?

miféle lelkiség ad színt neki? miféle páros omba térne testünk? miért vágy határoz visz előre?

miért üres mégis ha lelkesebb?

 

 

a múzsa vagy… ki nékem is teremtődsz.

átadnám ajándékul, megsínylett évek ápoló varázsa helyett,

szokatlan szavakba csorduló, túl érzékeny, utamra nyíló részemet,

csak azt a kis darabot, részletet, amit most vázolnak fel ihlet-ujjak;

kisajátítanám a szőrszálat, ami még csókolatlanul

feledve… és várja még, úgy meg nem haljon!

előbb ismerje meg

az emberit

az ót

az újabb

meleget… megtudni minek bármit, ha éledni sincs elég:

se tett, se szó, csak vált-alak

formaság

sehol, mindenben, ujjbegymagányban is van találkozás?

és rázkódik abban a lélek amiben a karma…

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1323 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak