Pulai Éva : Meglepetés

 

Közeledett a karácsony. Alig várta csöpp Jutka, hogy egyedül hagyják kis lakásukban. El kellett kezdenie a kutakodást, keresgélést. A kíváncsiság már ott ficergett ruhácskájában.

Az izgalom lázrózsái piroslottak arcán, mikor valami kincset talált, vagy olyat tehetett, amit, ha a mamája otthon volt, bizony megtiltott. Imádta például anyja körömcipőjét felvenni — jaj, csak ne törött volna ki annak a gonosznak a sarka, hogy elárulja! És a rúzs, aminek finom illata, szép, ajakhoz simuló formája, selyemfényű színe biztatta: próbálj csak ki bátran, senki nem veszi észre! Hányszor bökött bele suta kis kezében a szemceruzával fekete szemeibe!

Szuszogva cipelte a hokedlit az előszobai beépített szekrényhez, majd rátette a kis sámliját, és végre felkapaszkodhatott az égigérő paszuly magasságában lévő polchoz. Ott mindig talált valami titkot, valami nem neki valót. Eddig csak a régi levelek, apa rajzai, mamája féltve őrzött szalvétagyűjteménye lapultak eldobozolva, meg „azanya” ünneplő cipői incselkedtek vele, böködő-csillogó orrukkal. De most szívdobogva vette észre, hogy ismeretlen csomagok is társukul szegődtek. Tudta, biztosan tudta, hogy azok az övéi! Mind csak rá vár!

Remegő kézzel, de nekifogott, és szépen mindet leszedegette, kibontotta. Egyikben piros telefon mosolygott. Jaj, de régen vágyott már rá! És csengetett is, amikor egy-egy számot kicsi ujja körbetekert. Nagy fadobozban kirakós kockák illeszkedtek egymáshoz, gyönyörű képekkel, alig tudta megállni, hogy ne forgassa őket, simogassa a rajtuk lévő állatkákat. Legcsodálatosabb egy szép baba volt. Estélyi ruhája halványsárgán tündöklött, és szép puha alsószoknya is bélelte, mint a mesebeli királylányokét. A mesekönyv most csak ráadás volt a sok csoda között.

Kigyönyörködte magát, majd óvatosan megpróbált mindent visszatenni úgy, hogy senki ne fedezze fel, a kis kíváncsi-Fáncsi bizony már rájuk lelt.

Karácsony… Azt a karácsonyt valamiért nem úgy várta, mint az eddigi meglepetéssel jövőket. Varázsát veszítve érkezett el hozzá. A feldíszített fa alatt ott sorakoztak az ismerős dobozok, de mintha a gyertyák szomorúan hullatták volna viaszcseppjeiket, és az üvegdíszek sem csilingeltek most vidáman. Szülei boldogan nézték Kisjutkát, hiszen ennyi ajándékot nem tudtak venni egy karácsonyra sem.

De ő csak állt, szíve még soha nem volt ilyen szomorú. Nem tudott örülni. Azok az undok dobozok is vádlón, kárörvendően vigyorogtak rá. Nagyon szégyellte magát, és sírva fakadt.

 

Az ? kicsi fia már nagyon hamar megtanulta, a legnagyobb fenyítés-fenyegetés anyjától az:

— Ha rossz leszel, megmutatom, mit fogsz kapni karácsonyra.

Legutóbb szerkesztette - Pulai Éva
Szerző Pulai Éva 88 Írás
A másik embert először olyannak látod, amilyennek szeretnéd. Megismered olyannak, amilyennek ő szeretné, hogy lásd... Ha én is akarom, megismersz. A híroldalt H.Pulai Évaként állítom össze.