Ásít az éj
fásultságát rejti így
ölén ringó csillagfodor
ki bontja szét fényét a holt kőnek
ha benne reszket a fátyolsötétség
s ránk telepszik a kor
mint az óbor
s feltüzel
jajra
szembenézésre
Ki mondja meg
merre vezet az út
ha vakká vált az is aki lát
s járni gyenge
éveink szikkadt hantját
körbeveszi még az ima
glóriát eresztve rá
míg lelkünkben a szégyen
dicsfénnyé válik
s szózattá a hallgatás
Ki rombolja le
legszebb álmainkat
hogy homokból emeljen rá várat újra
ha kínzó vágy gyötri
mit bérenc agy mozgat
hínárba fúlt vágy és kéj lehet-e
időtlen fények ura
ki önmagából is kitaszíttatott
s lelkét a menny testét a föld
undorral
kiköpi
Legutóbbi módosítás: 2010.10.31. @ 15:05 :: Seres László