Lázas vagyok, és Te rám sem nézel. Mi dolog ez? Mikor törött térdem lüktet, nekem kell kibotorkálnom fagyott zöldségért, hogy rátegyem az izzó csontra, homlokomra, mert nem vagy mellettem, ahogy ígérted, jóban, rosszban. Hol vagy most? Mit ígértél? Mit ígértél szentül, ott, hol őseim szolgálták az Urat? Előttük s az Úr előtt mit ígértél? Hiszen abban a templomban, ott, gyermekeink is ott lettek keresztények. A három csodás gyereket végleg rám hagytad. Nem jössz vissza, hogy kedves szóval melegítsd fel csonttá fagyott lelküket? Nem jössz vissza, hogy megkönnyítsd a fájdalmamat? Nem jössz vissza? Mi dolog ez? Mit ígértél ott a szarvasi Öregtemplomban? Micsoda dolog, hogy már második hónapja elhagytál? Mi dolog ez? Nem látod, hogy kínzol minket azzal, hogy nem vagy velünk? Nem érzed, hogy már-már láthatóan sajog a hiányod? Mit meg nem tennék, hogy visszahozzalak? Vagy a lányaink? Ők, kikben véred folyik, ők mit meg nem tennének érted? Ez a mocskos három betűs rák és alávaló cimborája a halál ragadtak el. Hát mi dolog ez? Kik ők? Nem volt elég ínség, szenvedés az életünk? Mit mér még ránk az Isten? Mit? Tudja-e, hogy mennyire szerettünk? Tudja-e hogy miként fáj hiányod? Tudja, hogy mit tett velünk? Hát ennyire nagy szüksége volt tiszta lelkedre? Ott kinn a temetőben kétszer is magamhoz kellet húznom a három gyereket, kétszer is össze kellett kapaszkodnunk, hogy el tudjunk temetni, hogy abba a rusnya, mocskos, fagyott földbe be tudjunk engedni. Téged, aki mindig a tisztaságot szeretted!
Igen. A világ egyre gonoszabb, tiszta lelkekre van szükség. A tiédből kettő, három rendes ember kitelik, hiszen bőven kaptál! Nem hiába választottalak! Az én ostoba, érzékeny, mindent nagyon lereagáló lelkem mellé kellettél Te! Most? Most magamra hagyottan mit tegyek? Oly kevés vagyok, ha a gyerekek tanácsot kérnek, vagy csak annyit mondanak: hiányzol! Mit tehetek? Hogyan helyettesítselek, amikor, tudom, hogy nem lehet? Szívesen látnám azokat az újszülötteket, akik a Te lelkedből kaptak! Ha megmutatná az Úr, hogy ez is, az is úgy született… De jó lenne látni őket!
Az ablakon át is hallom a csalogány énekét. Mennyit hallgattuk együtt kedvesem! Emlékszel? A Rómeó és Júliából ilyenkor idéztem. Miközben mondtam a verssorokat, bársony tekinteted magamon éreztem és nem érdekelt a világ szennye, nem volt baj, nem néztük, hogy a fizetés mennyi, csak egymást láttuk és a szerelmet éltük. A holt költő szava örökérvényűn tüzelte arcunk. Hová nézel most, Kedves? Nem láthattam utolsó pillantásod! Miért nem hallhattam utolsó szavaid? Mi dolog ez? Miért mentél olyan messze? Mikor érhetlek én utol?
Tegnap a temetőben voltam és gyűlöltem a földet, ami elemészti gyönyörű alakod, gyűlöltem és belerúgtam! Az a rohadt föld! Az a mocskos! Az ölel, az vesz körül most. Gyűlölöm!
A csalogány már a házunk tetején énekel. Virrad. Ki tudja hányadik reggel nélküled?
Már mindig nélküled. Hát, mi dolog ez? Míg élem földi létem, mindig tudni fogom, hogy melléd kerülök majd. Tudom, hogy melletted porladok majd én is, de addig jó éjszakát!
Az Úr tartson meg adományaként, úgy, miként az éltedben voltál! Úgy legyen! Ámen!
Legutóbbi módosítás: 2010.10.30. @ 11:11 :: Placskó Lajos