Bősze Emil Miklós : Szakállamat téptem — 609. —

Akkor sokszívűnek gondoltalak, nem véve figyelembe sokszínűséged -, s csupán addig terjedt a figyelmem, hogy a szöcske csapong és elröpül…*

 

 

Veszteg ülök, önmagamat sanyargatva — ahelyett, hogy színt vallanék —, mint a szobafestők.

Már belátom nagy hiba volt részemről az, amikor megtiltottam, hogy ide-oda röpködj.

Akkor sokszívűnek gondoltalak, nem véve figyelembe sokszínűséged — s csupán addig terjedt a figyelmem, hogy a szöcske csapong és elröpül — majd valóban elrepültél, anélkül, hogy laza beszélgetésekre váltottunk volna át.

Mindig érzékeny pontokat érintettem nálad, ugyanakkor mégsem a legérzékenyebbet —, de sosem voltál eléggé tárgyilagos. Pedig nem miattam nem lettél szépségkirálynő, mivel egyedüli voltam a zsűriben ki a szavazáson rád maxoltam —, s csak a szakállamat téptem, amikor kiderült, hogy nem rád esett a választás. A zsűri tévedésének lettél az áldozata, ám lesz még szépségverseny reménységem szerint ezután is —, hol magam leszek majd az egytagú zsűri. /Majdnem egytagú cigányzenekart írtam, de azok százan vannak…/

 

    Csendben nézegetlek csak, s meglepetésemre benned is mély csend van.

 

    Kemény csapás volt mindenképpen a sorstól, hogy útjainkat külön útra terelte —, viszont most azt látom mintha gyengült volna — nem a Forint ezúttal —, hanem a sors pozíciója.

    Füledet végre újból megnyitottad szavaim meghallgatására, s talán már szíved is a régi helyén ver.

    Eléd teszem gondolatképeimet, s már nem szükséges a szakállamat tépnem.

 

    Megint melletted lehetek, és semmi nem veszett el — csupán a múltunk. 

 

  

 

Budapest – 2010. okt. 29.

 

    Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. —_—

 

 

——— Köszönöm, hogy elolvastad! ———

Legutóbbi módosítás: 2010.10.30. @ 11:15 :: Bősze Emil Miklós
Szerző Bősze Emil Miklós 74 Írás
Nagyvárad - Bukarest - Nagyvárad - Budapest... ÃÅj írásaim: http://www.bemiklos3.eoldal.hu Betelt honlapjaim: Korábbi írásaim: http://www.bemiklos2.eoldal..hu Ősírásaim: http://www.bemiklos.eoldal.hu Tanult szakmám fényképészet. Banki aláírásom: e-mail. -_-