Veszteg ülök, önmagamat sanyargatva — ahelyett, hogy színt vallanék —, mint a szobafestők.
Már belátom nagy hiba volt részemről az, amikor megtiltottam, hogy ide-oda röpködj.
Akkor sokszívűnek gondoltalak, nem véve figyelembe sokszínűséged — s csupán addig terjedt a figyelmem, hogy a szöcske csapong és elröpül — majd valóban elrepültél, anélkül, hogy laza beszélgetésekre váltottunk volna át.
Mindig érzékeny pontokat érintettem nálad, ugyanakkor mégsem a legérzékenyebbet —, de sosem voltál eléggé tárgyilagos. Pedig nem miattam nem lettél szépségkirálynő, mivel egyedüli voltam a zsűriben ki a szavazáson rád maxoltam —, s csak a szakállamat téptem, amikor kiderült, hogy nem rád esett a választás. A zsűri tévedésének lettél az áldozata, ám lesz még szépségverseny reménységem szerint ezután is —, hol magam leszek majd az egytagú zsűri. /Majdnem egytagú cigányzenekart írtam, de azok százan vannak…/
Csendben nézegetlek csak, s meglepetésemre benned is mély csend van.
Kemény csapás volt mindenképpen a sorstól, hogy útjainkat külön útra terelte —, viszont most azt látom mintha gyengült volna — nem a Forint ezúttal —, hanem a sors pozíciója.
Füledet végre újból megnyitottad szavaim meghallgatására, s talán már szíved is a régi helyén ver.
Eléd teszem gondolatképeimet, s már nem szükséges a szakállamat tépnem.
Megint melletted lehetek, és semmi nem veszett el — csupán a múltunk.
Budapest – 2010. okt. 29.
Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. —_—
——— Köszönöm, hogy elolvastad! ———
Legutóbbi módosítás: 2010.10.30. @ 11:15 :: Bősze Emil Miklós