*
Házam előtt van egy meggyfa,
gyerekek hada lóg rajta,
szedik az érett szemeket,
öröm nézni kis lelküket.
Annyi a levél a meggyfán,
halandó meg nem számlálná.
Sikongás hallatszott róla,
elfújta a szél régóta.
Most ősz van, engem ingerel.
Esténként sztriptíz táncot lejt,
veti le a felesleget.
Mit vél e léha teremtés?
Szedegetem a szemetét!
Csak tudnám: mi ebben a szép?!
Házam el?tt van egy meggyfa,
tavasszal gyerekek lógnak rajta,
szedegetik az érettebb szemeket
öröm nézni a kis lelküket.
Annyi levél van ezen a meggyfán,
ember fia meg nem számlálhatná.
Hangokat hallani csak róla,
elfújta a szél a zajokat azóta.
Most ?sz van, és engem ingerel.
Minden este sztriptíz táncot lejt,
lassan vetegeti le magáról a felesleget.
Mit vél magáról ez a léda teremtés?
Naponta szedegetem a szemetét.
Csak azt tudnám: mi ebben a szép?!
Dráma Mila!
Ez kedves szöveg.
A bajom csak(?) annyi, hogy nem hangsúlyos – pedig úgy indul;
nem pl. jambikus szonett tizenegyes jambusokkal, pedig efféle is lenne benne;
8-15 szótagig mindenféle akad benne;
meg kéne írni…
Kézcsók:
Gyuri
Voltak nekem esélyeim,
ügyesen tudtam
makacssággal kikerülni.
Idealista szemmel
bámultam a semmibe,
szeretetet ott kerestem
ahol éppen,
nem létezett,
azt láttam, amit én akartam,
hazugságot,
hamisságot
öltöztettem szép ruhába,
mikor mezítelen
elém álltak,
félelmemben kiabáltam:
elvesztettem minden kincsem(!),
pedig amim sosem volt
el nem veszíthettem.
Én vén bolond!
Most is nagyot tévedtem,
tudok én még
sírni is és nevetni,
haragudni, bocsátani,
jó embereket szeretni.
Kiegyensúlyozott az életem.
Felfogtam: magamban
hordozom a kincseket.
*
Üldöznek láthatatlan emberek,
hibáikat tőlem hajtanák be.
Akármerre menekülök előlük,
megtalálnak, fenyegetnek,
törvényszék elé vezetnek.
Bizonygatom, bizonyítom!
Mindhiába igazságom.
Egyen meg a fene titeket,
hibáitokat árát kifizetem,
bele nem halok,
de
lelketeken száradjon.
*
Ökörnyál lengedezett
a kapumon,
mellette
hálóból szőtte börtönét –
egy pók őrizte,
foglyaként a légy már
sorsát beteljesítette.
Finom mozdulattal,
az ökörnyálat
a karomra helyeztem,
együtt szálltunk
reménykedve:
elriad a Tél,
ha
meglát minket,
de
egy hideg fuvallat
ökörnyálam,
reményestűl vitte.
*
Sokszor haragudtam
magamra,
úgy nézek ki,
mint egy nyúzott
macska,
vagy meghíztam,
gömbölyű lett
derekam,
idő előtt deresedett
a hajam,
annyi volt belőle,
három fejre is
sok lenne…
régen nem vagyok már
dús hajú fekete,
de
vannak nekem
életemnek morzsáival
eltávozott barátok,
minden morzsa
létemnek
értelmet adott…,
legyőzni,
mit nem lehet,
megpróbálni
érdemes.
*
Piszkeéréskor ültél mellém,
nem ragyogott szebben a Nap,
nem száguldtak csillagok az égen,
az emberek körülöttünk egykedvűen ültek,
ablakon kinéztek, halkan beszélgettek,
csak mi ketten lettünk szebbek.
Tudtam: hozod a piszkét.
Tudtad: várom a piszkét.
Az anyád elvette tőled,
az anyámnak a kezébe tetette.
„Megmondom az enyémnek,
mondd meg a tiédnek:
ők ketten testvérek.”
Piszke nélkül találkoztunk, átölelt…
„szeretőm az én karjaim közt elalélt”
jutott az eszembe…
Nem lehet.
Tudom.
Sírtunk mindketten.
*
Ott állok tétován
az ajtó előtt,
kezemben a tolvajkulcs,
használni nem merem,
pedig enyém az ajtó,
csak…
Kezemben a tolvajkulcs,
és
mégsem mozdulok.
Ha,
kinyitom könnyedén,
mit látok bent?
Vagy talán
elfelé kellene lépkednem?
Hiszen,
se ki, se be
nem akarok menni,
a kulcsom sem veszett el,
itt csörög a szívemben,
elhajítom kulcsomat,
tolvajkulcs kövessed…
*
Szeretnék még egyszer
egyetemista lenni,
tele vágyakkal, boldogan
tervezgetni.
Fruska Gora hegy lankáin
ősszel szőlőt szemezgetni,
a bort vízért elcserélni,
önfeledten kacagva,
az erdőben eltévedni,
nem gondolni semmire,
közelgő kemény életre,
szélvészként futó évekre,
érezni:
hitem a jövőmben,
hinni a
szenvedélyes szerelemben.
Csak virágos rét tükröződne
csillogó, sugárzó szememben,
vágytól égve
puha fűben szeretkeznék,
forrásvízben mosakodnék,
mint a gyerek pancsolgatnék,
de mindezzel mire mennék?
Ugyanazokat a hibákat
még egyszer elkövetném.
*
Mit találtam Fényországban?
Szeretetet,
megbecsülést,
segítő emberi kezet,
vigasztaló bársonyos szót,
az arcokon széles mosolyt,
kézfogást és
jóakarást,
éhezőnek kenyeret,
a szomjasnak hűs vizet,
vérző sebek kötözését,
fájó szívre a gyógyírt.
Sötétségbe be se néztem,
amit látnék:
ne tudjam meg.
