Voltak nekem esélyeim,
ügyesen tudtam
makacssággal kikerülni.
Idealista szemmel
bámultam a semmibe,
szeretetet ott kerestem
ahol éppen,
nem létezett,
azt láttam, amit én akartam,
hazugságot,
hamisságot
öltöztettem szép ruhába,
mikor mezítelen
elém álltak,
félelmemben kiabáltam:
elvesztettem minden kincsem(!),
pedig amim sosem volt
el nem veszíthettem.
Én vén bolond!
Most is nagyot tévedtem,
tudok én még
sírni is és nevetni,
haragudni, bocsátani,
jó embereket szeretni.
Kiegyensúlyozott az életem.
Felfogtam: magamban
hordozom a kincseket.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.02. @ 11:54 :: Markovics Radmila
