Nap: 2010.11.14.

…voltam már szobor, vágyfalategy éhes szájban, s ringatókét kar közt földet, vagy falattámasztó senki. Változó, hogy mi mindenen mehet át egy test. És rajta mi minden…De most már félti magányát:porhótól piszkos az ingem. De most már másként ér a csók:tizennyolc [… Tovább]

Csak a szél egyensúlyoz romokba bomlott testemen, s a sötét üres ölében meghúzza magát a csend.   Régi lábnyomok hideg peremén surran az emlék, s a múltba tárt ablakokon megfáradt fény kereng.   Csapdát állít a komód, vak sparhelt les [… Tovább]

akárcsak a szellő, mint a Nap, miközben alszol ölellek-álmodlak        

* Még élsz, sorsod némán morzsolod, semmit a semmire pakolod, lelked kulcsra zártad, még létezel, de már sehova meg nem érkezel.   Élj még! Felejtsd el egy napra a bibliát, földi létünk minden nyomorát, merj az égre szállni, merj szeretni, [… Tovább]

  Szótáramban a kiegészítés: Te vagy, Te! – fél kézzel tolt babakocsi, A nyakátszegett Tört fej? porcelánbaba, Minden méreg, És Szent Biblia, Te vagy, A lexikon, Éjjeli sötét a hideg udvarokon, Te vagy, Klapancia verseimben, Ragrím képletem; Te vagy: Az [… Tovább]

Jó, hogy sűrűn vársz rám,még ha nem is kérem,jó, hogyha figyelsz is,mert néha felejtemmagam s a napot islegmélyembe rejtem,ha nem hívsz, nem szólítsz,árnyékban létezem. S mire szabadulnékmagam börtönéből,ha nem vársz, nem lennékdarab a szívedből,nem merítnék erőtszemed tengeréből,rám ha nem figyelnél,félnék [… Tovább]

  Este rám talált a nyomasztó csend, A távolból el?zted nyugodtságom, Csak a lomha fáradság ült arcomra, Testem köré fontad a láncot, fájó hiányod.   A szoba mélysége végtelennek t?nt, Éreztem ridegségét és féltem, Lehunytam szemeim ne is lássam, És [… Tovább]

unok ma mindent, mi szó, mi fecsegés bet?sorok jönnek: szüntelen hóesés szakadnak rám a rímtelen sorok értelmet nekik én aligha adhatok töretlen kúszó gondolatinda fáradt szemem el?tt idétlen sorminta     állj fel, menekülj, retour à la nature bár ezt [… Tovább]

mégis a földön maradunk   húsunkat és vérünket adjuk mondják nem jutott nekünk kereszt így láthatatlanul függ el?ttetek a testünk húsunkat és vérünket a világnak adjuk pénzért áldozunk mert égig érnek a vágyak mégis a földön maradunk lám olykor mégis [… Tovább]

olyan mély a csendem – a magány szédül bennem – kongva koppanmint kiszáradt kútbahajított kavics (az vagyok magam is)

pirkadna, de felh?s az ég. a reggel tovább szundikál. kekszmorzsás, szürke, hálóingében, fél mamuszban botorkál,   itt kuncsorog megint. kopog, kezében bögrével, az ablakon, felétek nem tudom milyen lehet. nálunk nem kívánt rokon.   folyton rá várnak a madarak. az [… Tovább]

felhajtjuk kissé mint szülés el?tt   mint amikor zabostarisznyából abrakoltatják hegyeinket dobolnak toporzékolnak esztenák s pázsitfinom rétek növelik a szerelmet nem alehandró keféli huanitát jancsi és juliska sem hál a kenyérsüt? kemencében és a televíziók tág pofáját nem üríti titkos [… Tovább]

Élsz még? Vagy sorsod csak némán morzsolod, a semmit a semmire pakolod? Lelked kulcsra zártad, még létezel, de már sehova meg nem érkezel. A fájdalom fon rád kegyetlen bilincset, ha tehetnéd, eldobnád semmi életed. Élj még! Felejtsd el egy napra [… Tovább]

Tudod-e barátom, délceg vígságmegint el van k..va, ez mégsem hívság!Mindent elmondtál, de penészviráglehet bel?led, ha szagod fogják! Jobb, ha most ismét megcselekszem, és kénytelen magamra eresztemideig vagy óráig megint,egyfajta rend, netán módszer szerint,s lesz majd egy szint, mit megütöttemmíg te [… Tovább]

Nélkülem te már nem lehetnél visszafogottabb a leheletnél, izgatóbb, mint a tavi nádas, hogy a csodára rátalálhass.   És én se lehetnék nélküled tűz, megrészegült őskövűlet, kit létrehoztál önmagadnak. Kit magamnak létrehoztalak.   Én Ámort, te Totem-állatot. Szerelmünknek szelíd, lágy [… Tovább]

…Már nem maradnak itt, utószor átsétálnak még az őszön.         Keletről bárányok tartanak felénk az égen, szétszórt, pamutszerű a nyáj. Már nem maradnak itt, utószor átsétálnak még az őszön. Hiába, rég elmúlt a nyár.   Már ne [… Tovább]

…csak TEST vagyok az Úr asztalán roppant az üresség nyom a fegyelem (kell) semmi és minden közé szorít: cérnavékony holnap szakadó pillanat semmiben lebegek kezemen szúrt sebek egyensúlyozom önmagam halkulnak szavaim tegnapok alatt – dermedt magány – nem uralom már [… Tovább]

…megállt az inga… * Vitriolba mártott tolladból maró gúnytinta idétlen pacákat hagy a vétlen papíron, aztán mint hegyetlen irón fáradtan szántja a sorvezetőt.   Nimbuszod ledőlt, mert álítészeid nem hevernek már lábaid előtt. Babérkoszorúd vitrinben porlad, s a tintanyaló itatós [… Tovább]