1.
Itt állsz, s a romlás nem kezdhet ki soha,
nevet adsz a fának.
2.
A szavak nyomán meghasad a csend,
s rám nyílik az üresség, mi hozzám tartozik.
3.
Ajkamról hamu hullik arany helyett,
bet?im gyökereit megfojtja a dudva.
4.
Tudom, történetem learatja a fény,
s verg?d? pillangóként elvesztem a szárnyakat.
5.
Valaha megnyllt utak pora
szitál a semmibe.
6.
Látomás kelyhébe zárod szavad.
S ha megérint szerelem vagy barátság,
önmagadnál nem találsz menedéket.
7.
Magadtól veszed el, mi jár neked,
s a sötétség bársonyán újjászülöd magad.
8.
Szirmokra ül a pernye.
Villám mélyül a kertekre,
reszket? por lett a lobogás,
kormos jelképek akaszkodnak az ereszre.
Szakadt felh?kb?l hunyorog a Nap,
hideglel?s borzongás kúszik a lombokon.
9.
Porba hull a fény,
fegyelmezetlenné válik az igazság.
10.
Sejtéseid rétege tölti fel a teret,
hattyúdalod megromlott románc.
11.
Imád hulláma sodor szabadon,
de nem lehetsz jöv?, csak jelen.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: csontos marta
