Z. Farkas Erzsébet : KAKTUSZVIRÁG

Hihetetlenül csodás!

Szúrós ajándék,

mely évről-évre gyarapodott.

Nem véletlen egybeesése múltamnak.

Kicsi gömbök, ovális tömbjük

feszítették a cserép falát.

Ajándékbozót. Mit kezdjek velük?

Égi vödörből hópamacsok didergették,

de hiába hullt rá a hó,

dere hasztalan takart.

ő nőttön-nőtt zavartalan.

Megsajnáltam. Kesztyűs kézzel

bebugyoláltam. Átültettem.

Nagyobb tálban nevelgettem.

Kint és bent múlatta idejét.

Újabb fagyok, de elmúlásra

kacagva nemet mondott. 

Idejét sem lehet tudni,

váló cserép és új kavics,

nincs mit tenni, ha kiszorít.

Erkélyem emlékeit

mossák-mossák az esőcseppek…

Sötét felhők végtelenjén

a hatalmas kaktusztálra

csöppnyi sugár letekinget.

Mi legyen a sorsa tovább?

Csak egy lehetőség nyitott,

nem szorít ki a szobából,

megfagyni meg nem hagyhatom,

ajándékba továbbadom,

de nincs tüskés barátom!?

Ma reggeli tornahelyem

csodálkozás színhelye lett,

mert a kaktusztál-tuskókból

egy hosszú nyúlvány felragyogott!

Tört az ég felé, hogy lássam

ajándékom most beérett

a tölcsér alakú kaktuszvirág

ezt susogja: Szeress engem!

Legutóbb szerkesztette - Z. Farkas Erzsébet
Szerző Z. Farkas Erzsébet 63 Írás
Z. Farkas Erzsébet Kazincbarcikán élek. Hiszek Istenben - a hit - szeretet - szépség és remény érzéseiben. Ha nem hinnék, magam tenném lehetetlenné. Minden egyéb, ami létemmel összefügg Istentől való. Boldogságom, két gyermekem, szeretteim, embertársaim. A betűk minden élethelyzetben hű pajtásaim. Követnek mindenhová, hogy állandóan keressem a helyes ösvényt. MEGCSILLANÓ ÉLETÚT Célirányos útjaimon társamul szegődött hozzám a Nyár hittem benne, hogy itt marad de nyújtózásában megcsillant az ökörnyálú Ősz hajszál.