Szúrós ajándék,
mely évről-évre gyarapodott.
Nem véletlen egybeesése múltamnak.
Kicsi gömbök, ovális tömbjük
feszítették a cserép falát.
Ajándékbozót. Mit kezdjek velük?
Égi vödörből hópamacsok didergették,
de hiába hullt rá a hó,
dere hasztalan takart.
ő nőttön-nőtt zavartalan.
Megsajnáltam. Kesztyűs kézzel
bebugyoláltam. Átültettem.
Nagyobb tálban nevelgettem.
Kint és bent múlatta idejét.
Újabb fagyok, de elmúlásra
kacagva nemet mondott.
Idejét sem lehet tudni,
váló cserép és új kavics,
nincs mit tenni, ha kiszorít.
Erkélyem emlékeit
mossák-mossák az esőcseppek…
Sötét felhők végtelenjén
a hatalmas kaktusztálra
csöppnyi sugár letekinget.
Mi legyen a sorsa tovább?
Csak egy lehetőség nyitott,
nem szorít ki a szobából,
megfagyni meg nem hagyhatom,
ajándékba továbbadom,
de nincs tüskés barátom!?
Ma reggeli tornahelyem
csodálkozás színhelye lett,
mert a kaktusztál-tuskókból
egy hosszú nyúlvány felragyogott!
Tört az ég felé, hogy lássam
ajándékom most beérett
a tölcsér alakú kaktuszvirág
ezt susogja: Szeress engem!
Legutóbbi módosítás: 2010.09.30. @ 16:27 :: Z. Farkas Erzsébet