ma kék a világ
templomban az imák
az udvaron a fák
szívemben a nyár
kék a lelkem
a monitoron a versem
kék a ruhám
a hajam is kék
és a falon lebegő kép
a mindenség is kék
kék a barátság
a szerelem illata
kék az asztalon a pohár
benne a víz
és kék a fán a madár
a spájzban a mozsár
kék a kémény
a házban a tégla
kék a ruhán a cérna
kék a macska a kertben
az igazság a perben
és az élet mit lutrin nyertem
…álom és ébrenlét határán játszunk
víztükör-szellő nesztelen táncunk
…véget érnek a csöndek
újra beszédes idők jönnek
kinyílanak sosemvolt zárak
körül-ölelnek meztelen vágyak
tenyerünkben izzik a hajnal
megcirógatsz édes-bús dallal
álom és ébrenlét határán játszunk
víztükör-szellő nesztelen táncunk
…vágtató paripák színezik álmod,
– kilovagolsz –
olyankor szabad életedet
önfeledten járod.
és vannak pillanatok,
mikor már csak
a könnyek maradnak:
önmagad választott
börtönében maradsz
csendben, magadnak.
Vágtató paripák színezik álmod,
– kilovagolsz –
olyankor szabad életedet
önfeledten járod.
Számonkért percek,
kerítés mögé zárt
kártyavár-biztonság:
a kerítésen túl
valaki bizton vár.
És vannak pillanatok,
mikor már csak
a könnyek maradnak:
de tudod milyen,
ha erős és szabad vagy…
a magasban
merev fellegek
bámulják a város
gyönyör? fényeit
terül a vánkos
egyre dagad
tágulva taposnak
a lélek szakad
düllednek szemei
jöv?je fagyva
összhangja zenei
örvényt kever
magára hagyva
p?rén hever
2011. január 29
—————————————————–
A gyönyör? már annyira agyonhasznált jelz?, hogy agyonhasználttá alacsonyítja a versed, miel?tt végigolvasnánk. Vedd ki, és akkor azt kell mondanom, gratulálok, Kedves Szerz?, remek munka.
álmos esőcsepp
tétován pereg
félénk zsivaj
tölti be a teret
furcsa villanás
hazug remények
az út kanyarog
lassuló erények
igyekszik a vég
csendre vár a gong
hűvös jövő jön:
fázik a gond
Tejfehér ködben
eltűnő világ:
misztikus udvar,
támolygó nyitány.
Láthatatlan
plasztik-terem
a távolodó jelen,
sikoltó torony,
roskadozó perem.
Egy arc tekint
a magasból,
leszállni próbál
az este:
nem sejti még
ez lesz a veszte.
Naptár a falon:
borús sercegése
fejbe vág.
Lap lapra:
vádra vád.
Téved a gondolat:
valahol
a távolban
gramofon szól,
kakukkos-óra
parancsra vár,
eljön az éj,
beszippant
a sár.
Az ágyon
régi
kabát
nyugszik,
s rajta
a kedves
hajszál kérdi:
lesz-e újra
nyár?
2011. január 11. (14.)
Ma tavaszi eső hullt:
remény szele lengette a fákat,
tudtam, új tavasz gyúl’
hol semmi sem fájhat.
Ma szelíd mosolyod ölelt:
selymesen cirógattad hajam,
éreztem e különleges közelt
hallgattad kimondatlan szavam.
Ma téli napsugár mesélt:
velünk szőtte szende álmaink,
lelkünkben harmónia zenélt
szivárvány őrizte pille vágyaink.
Ma fényesebb Hold figyelt:
csillagok pislogtak reményt,
tudatunk álló időt mímelt
múlhatatlan éji tüneményt.
2010. december 26.
leveti büszke
(vár)palástját
– sötétkék ég
a pillanat –
mostoha
boldog
pirkadat
várlak
vártalak
de
őriz
vár-
la-
k
a
t
Szeretettel mikulásra!
Halihó-halihó,
hull már hó a réten,
szőrös-talpú nyulacskák
cikáznak a jégen.
Halihó-halihó,
december van immár,
hópelyheket várunk
mikulásnak napján.
Halihó-halihó,
nyílik már jégvirág,
ablakunkra rajzolt
ezernyi fény-világ.
Halihó-halihó,
kopasz lett az erdő,
elbújnak a vadak
üres most a bendő.
Halihó-halihó,
est száll a világra,
téli álmot alvó
állatkák vackára.
Halihó-halihó,
mikulás puttonya,
felülve szánjára
feléd tart sok csoda.
Csoki, mandarin,
mogyoró és narancs
elhozza zsákjában,
teli lesz a bakancs.
Rénszarvas repíti,
várja sok kisgyerek,
kívánok versemmel
szépséges ünnepet.
