H.Pulai Éva : A Zene világnapja október 1.

ââ?¬Å¾Jó lenne, ha a zenei héten egy-két percet a csendnek szentelnénk mindenütt a világon, a gondolkodásnak, a hallgatásnak és az elmélyedésnek. A zenének a zaj antitézisének kellene lennie, mégis sokszor arra használják, hogy kellemetlen zajokat fogjon fel a gyárakban, éttermekben és áruházakban.ââ?¬Â (Yehudi Menuhin)

 

A zene világnapján, október 1-jén az elmúlt évek hagyományait folytatva spontán örömzenélésre várják a szervez?k a budapestieket. A kezdeményezéshez idén Európa Kulturális F?városa, Pécs is csatlakozott. A Zeneakadémia parkolója mellett Budapest több pontján, így a Nyugati téri és a Blaha Lujza téri aluljáróban a legkülönböz?bb m?fajokat képvisel? profi zenészek – többek között Szakcsi-Lakatos Béla, Kelemen Barnabás, a Kaláka, a Makám, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok és az Új Generáció – töltik meg zenével a köztereket. A programok záróakkordja pedig egy szuperkoncert a M?vészetek Palotájában. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 19.30-kor, ahol többek közt Dés László, Lantos Zoltán és más sztárvendégek ünneplik a Zene Világnapját, a koncert végén hatalmas közös zenéléssel. A világnap nagykövetei idén többek között Szalóki Ági, Novák Péter, Lajkó Félix, a Quimby, a Budapesti Operettszínház, a Muzsikás együttes és még sokan mások.

 

A Deák Ferenc téren a Kamaszfesztiválosok tartanak délel?tt kihelyezett ének órákat, délután pedig diákzenekarok játszanak. A Liszt Ferenc téren felállított központi színpadon – ahol 11 órától 19 óráig folyamatosan szól a zene – Várdai István gordonkam?vész, a zene világnapja nagykövete is fellép és tart virtuóz bemutatót.

 

A programhoz kapcsolódva a www.azenevilagnapja.org oldalon regisztrálhatnak azok, akik október 1-jén szívesen adnak ad hoc koncertet egy szokatlan, általuk kiválasztott helyen: az utcán, egy boltban, egy vendéglátóhelyen vagy épp a munkahelyükön. Akik a saját koncertr?l készült videót feltöltik az oldalra, ajándékokat nyerhetnek.

 

Pécsett a nap során a m?vészek egymás produkciójába kapcsolódva, a „zenei stafétát” egymásnak adva lépnek színpadra a szünet nélküli, 5-6 órás örömzenélés során a Kossuth téri háromszintes óriás színpadon. Az Örömzene Örömtánc televíziós tehetségkutató verseny felfedezettjei mellett olyan nevek lépnek színpadra, mint Ágoston Béla, Balázs Elemér Group, Csík Zenekar, Falusi Mariann, Ferenczi György és a Rackajam, Lovasi András, Mókus és a Fabula Rasa, Nikola Parov, Novák Péter, a Pécsi Szimfonietta, Szalóki Ágnes, a Kaji Jag és Etnoromból Balogh István, Künstler Ágnes, a csíkszeredai Role, valamint a Duna M?vészegyüttes.

 

A pécsi helyszínen világpremierre is sor kerül: a Roots and Routes európai tehetséggondozó program hazai fiataljai egy másfél éves projekt keretében állították össze a m?sort, amelyet els? alkalommal a pécsi Európai Kulturális F?városa program keretében láthat a közönség. Ezt követ?en a mozdulatm?vészeti szín-játékot angol, belga, olasz és romániai fesztiválokra viszik az el?adók.

 

Yehudi Menuhin heged?m?vész 1975-ben kezdeményezte a zene világnapját azzal a céllal, hogy a városok zenei eseményeket rendezzenek, a zenészek pedig a koncerttermeken kívül is spontán zenéljenek.

 

Az els? Világnap tiszteletére írott köszönt?je így hangzott:

 

„Kedves Kollégák, Barátaim!

.

Nagy örömmel tölt el, hogy idén, a Nemzetközi Zenei Tanácsban betöltött elnöki tisztem utolsó évében megnyithatom az els? Zenei Világhetet és a Zenei Világnapot.

.

Szeptember 29. és október 5. között és f?ként a Zenei Világnap alkalmából október 1-jén az emberek legmélyebb érzéseiket és legszebb reményeiket juttatják majd kifejezésre.

.

Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekv? tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségt?l a múlt el?ítéletei távolabb állnak, mint valaha, de meger?södve kerülnek el?térbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden m?vészi megnyilvánulásának.

.

Az igazság, ami a világ minden népm?vészetében, zenei stílusában ezernyi színben mutatkozik meg, képessé tesz bennünket arra, hogy egyetértésre jussunk egymással. Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióm?sorokban szólalnának meg régi és f?ként mai m?vek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelent?sebb el?adói. Ehhez hasonlót láttunk már néhány városban: San Francisco-ban például, s?t a zajos New York-ban is, amikor a legforgalmasabb útkeresztez?déseknél a Manhattan és a Julliard Zeneiskola fiatal hallgatói játszottak a járókel?knek. A régi holland orgona-teker?ket, a nápolyi tenoristákat, az énekmondókat és a trubadúrokat juttatták eszembe és azt, hogy e hagyományokat érdemes újra életre kelteni.

.

Jó lenne, ha a zenei héten egy-két percet a csendnek szentelnénk mindenütt a világon, a gondolkodásnak, a hallgatásnak és az elmélyedésnek. A zenének a zaj antitézisének kellene lennie, mégis sokszor arra használják, hogy kellemetlen zajokat fogjon fel a gyárakban, éttermekben és áruházakban. Azt mondanám, hogy az adott id?ben az egész világon legyen egy pár percnyi csend, mert ez nagyon fontos a zene élvezéséhez. Valószín?leg tudomásuk van arról, hogy néhány éve egy kongresszusunkon Párizsban Witold Lutoslavski, a nagy lengyel zeneszerz? javasolta, indítsunk mozgalmat, amely harcol az embernek a csendhez való jogáért. Azt szeretném, ha a csendnek e perceit követ?en utcákon, minden gyárban, otthonban, koncertteremben és operaházban megszólalna a zene. Az el?z? napok eseményeinek el? kell készítenie a csúcspontot, a Zenei Világnapot.

.

Kérem Önöket, tegyenek meg mindent ezen esemény érdekében, mely nemcsak a zene, hanem a világ számára is fontos. Egyesek Önök közül talán koncertet adnak a Zenem?vészek Nemzetközi Kölcsönös Segélynyújtási Alapja javára, mely intézményt – mint tudják – a zene ügyének el?re haladása és megóvása végett hoztak létre és azért, hogy a zenem?vészeket közelebb hozzák egymáshoz.”

Yehudi Menuhin

Elhangzott: 1975. október 1. Toronto, Kanada

 

(MTI)

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva