Seres László : Boldog boldogtalanság

Újra kitűzted a cölöpöket.

Jelnek.

Léleknyugtató határnak

számkivetettnek,

mikor eláraszt a sötétség,

hogy hozzád visszataláljak.

 

Új hont ígérsz,

tiszta, vérforraló fekhelyet,

harangnyugtató esti imákat

annyi sok bolyongás után,

 rám szűkült alamizsna lett

az idő, a tér,

s nőtt bennem a vágy megint

gyermeklábnyomon járni.

 

Most véded utolsó hadoszlopod,

– míg álmaink csatáznak –

 fejét veszed minden szónak,

mit nem mondtam el még,

s mit mondtam

félreértettél.

 

És várod,

hogy lábhoz tett fegyverrel

jöjjek könyörögni,

 adjam fel magam, mint rég,

egy talpalatnyi

boldog

boldogtalanságért.

 

Hallgatni,

vagy újra mennydörögni.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.