Szendrői Csaba : Pomparádé

 

boldogtalan ember

aposztrófja a görcsnek

 

profán minta

 

emberként

hagyni nyomokat

 

mint mogyorót

minden tartalmaz

istent

s mint hogy istent

tartalmaz minden

a mogyoró is

eleget

 

kiváltképp, a füstkarikám

zárójelbe teszi

értetlen arcod

 

nem megy?

 

szándékom akadékán

fátylát veszíti az akarat

s hogy robognék

el?re

mit sem sejt?n

hangulattalan

ordítva jön belém

az ismerés fel

 

öklenék mert

az inger megbotlik

küszöbbe

s esik hanyatt

homlokára

 

nincs okom

 

minduntalan

lennék boldogtalanja

a világnak

 

s a sorsom

mégis

mosolygós

 

a gödröcskék arcomon

lassan megtelnek könnyel

s a nevetés könnyelm? jel

oktalan is helyén való

 

Legutóbb szerkesztette - Szendrői Csaba
Szerző Szendrői Csaba 262 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...