Mottó: Et sit humus cineri non onerosa tuo/Ovidius /: Könny? legyen neked a föld
A vályog tömör falába
fészkelt a múlt illata,
megtört inga az id?,
számonkérés homokja.
Hallom nehéz ujjaidon
megbotlik a zongora.
Érett fényt kever ecseted,
kezed olvadó paletta.
Iniciálédba sz?tt
égett ostya vagy, alázat.
Piszkos leped?d ölébe
rejt?zött a varázslat.
Jussomba reccsen a múlt,
Tante Ilon’, kérlek dalolj!
A megvénült ‘sparhelt’ hátán
imád suttog a halálról.
Megd?lt diófa görbéjén
cseppen arcod az ágra,
bozótba árvult gyümölcsként
bújik a barázdába.
Mélybe havaztak a nyomok,
porba szomjazott neved.
Nyílik emléked szentélye,
képed betölti a teret
Legutóbbi módosítás: 2010.09.27. @ 10:18 :: csontos marta
