Titkon vártam is, hogy talán
leveszed majd az ingem,
és mint a regényekben,
kéred, bontsam le a hajam,
és félni fogok kicsit,
mert nem tudom, mi következik,
vagy nem akarom, hogy tudd,
hogy tudom…
…Nem akarom, hogy rájöjj,
jól sejtem én a világot már.
(Reszketek mégis,
visszavonhatatlanul, mert
szinte fáj, ahogy lassan
közelít a b?r felé a b?r…
Az összesimuló húson belül
a csontok azok, mik igazán,
velejükkel akarják egymást,
és roppanva törnének ezerfelé,
csak hogy megízlelhessék
közeli leheleted melegét…)
Nem akarom, hogy láss rajtam
ujjlenyomatot, amit
valami mocskos id? rajtam felejtett,
s hazudta, boldog vagyok…
Nem akarom most még, hogy ismerj,
meg ne tudd,
hogy ölni tudok, gyilkolni,
ugyanez a kéz
az inak közé markol, ha kell és
durván lép tovább
ugyanez a fehér lábfej…
Nem akarom.
Gyenge akarok lenni, és buta,
hogy rácsodálkozzunk, jaj,
mivégre, hogy már
nem is félünk?
Naív akarok lenni most.
Elfelejtettem, látod
minden tapasztalást,
ami szürkére festette a számat régóta,
és sárgára szemem fehérjét.
Szemedben akarom csak látni magam.
Vágyom, hogy szeress, akarj,
hogy csodáld, ez én vagyok.
S mi vagyok?
Rejtély, titok, nem létez? lény…
Ez vagyok.
De csak a Te szemedben…
… a Világban megsz?ntem létezni most.
Nem is akarok visszamenni soha.
Amikor a padló
a húson csattan
és a körmökb?l már karmok
és a kacagásból
marcangolás hasad el?…
Ilyenkor
az árnyékok is
túl gyorsan
nyúlnak utánad,
nem vagy már
oxigénhiányos valóságomban
sehol.
Nem tudod, ki bánt
és mi szorítja
koponyám köré
vasbordáimat
nem tudod,
volt már ilyen,
lesz is még,
nem látod a végét,
na látod,
ebben hasonlítunk.
Félek t?led is.
Attól,
hogy megrémülsz, és
ha vissza is jövök hozzád
onnan lentr?l,
akkortól
te már távoli leszel…
Takarodj!
Nem akarom, hogy láss.
Szeretlek,
és tudom,
meg tudnálak ölni,
akár puszta kézzel is.
2010. szeptembere
Elveszett valami, amit
megtalálni minek.
valahol a Bakonyban
a szerelmeim mögött,
a ki nem dobott levelek alatt
pihen a vágy.
Egy régi mesében még
elsétáltam volna legalább a tóig,
ott pillantsam meg a banális herceget,
most már csak a tévé neked
és a motiváció hiánya,
ami hegyeket mozgat.
Hogy mennyiért, rég nem kérdés, vigyétek,
de nem kell persze,
süteményillatú kredencek és
a rendes ?szi kétségbeesés közé szorultam libido-de.com/.
Nem félek,
kedves motiváció, nincs kedvem félni,
majd szépen megfagyunk,
és akkor itt maradnak a régi szép id?k
elfelejtve
a leveleid helyén.
Karácsonynak arany keze kopogtat az ablakon,
Nézd hát, milyen titkok nyílnak meg számodra e napon!
Akarod-e kilesni a rejtélyt, a nagy csodát?
Akarsz-e mondd, látni titkon igazi angyalkát?
Máskor bizony e vágyaddal ostromolni az eget
felesleges lenne, hiszen úgysem jönne felelet
na de ma, csak nézd, az égen
sok kis pehely hogy örül,
mert karácsony szent napjára,
ha nem fázik apró lába,
ha el nem vész a homályba’,
hóba lépve, meglibbenve
sok kis angyal földre j?!
Ne pisszenj és ne moccanj,
még egy kicsit se szusszanj,
s nézd, ott fent a nagy fa hegyén,
s odalent a hó tetején
valaki most elsurran!
Nézd, hogy hozzák, hogy bújtatják
aranyba a karácsonyfát,
hogy feszítik,
hogy terítik fátyolukkal r?t korongját
a csillanó gömböknek, s hogy kezükben
hogy villan a parányi kis t?zszerszám!
Nézd, már nincs oly dísz a fán,
mi a gyertyák ragyogását,
fényét, minden lobbanását
ne szikrázná százszor vissza,
s ne csillogna, ne forogna!
Ha elkészült, az angyalhad a szobát körbeállja,
halk énekre, lágy dallamra nyílik mindnek szája!
Nyisd ki füled, szíved, s csak egyre vigyázz:
nagy lelkesedésedben te ki ne nyissd a szád!
Meg ne hallják, ha tudod is talán a szöveget,
jaj, elt?nnek akkor, mint fehér lehellet!
S kireppennek, szöknek lágyan az ablakon,
szárnyukat elnyeli télközepi alkony…
A gyertya is elég… De gyújthatsz másikat,
s szívedbe hívhatod saját angyalodat,
aki megsimítja Anyukád homlokát,
kicsit jókedvre deríti Nagymamát,
megvígasztalja a fáradtat, beteget,
megnevetteti a hasfájós gyermeket,
kibontja csomagját, ott bent, a szívedben:
símogatássá válik az majd a kezedben!
Add tovább, s meglátod, eltart majd sokáig:
Legalább a jöv? karácsony napjáig!
2009. decembere
Szívembe
Zárva
El?lem –
Retesszel.
Emlékszel ?
Te meg én –
Látod,
Ennyire
Kívánlak.
Mosógépszerelő!
Jer elő
nézd a dög mosógép
milyen kötekedő!
Kötelezve lenne,
hogy mossa a rongyot,
a szoknyát, a pólót
ha benyomom a gombot,
és nyomom, és kezdi,
látod, Ágnes asszony
hozzá képest semmi!
De aztán, ha végre
én is odébb mennék,
mondjuk a konyháig,
nem kell messzebb ennél,
akkor, az ebadta
fordít a kosáron
túl akar ez adni
hamar a mosáson,
két keverés még,
s csorog a víz vissza,
-l atyakos a ruha,
de korántsem tiszta –
és hogyha benézel,
odalent a dobba
– egy zokni lehet még,
talán beszorulva –
akkor a szemtelen,
ebugatta szerzet
mutatja, nincs zokni,
neki az nem kellett,
van viszont szutykos-víz
itt lenn, a fenéken
s hogyha zavar téged,
ereszd le csak szépen
itt a kis szeleppel,
egy avagy két óra,
persze, ha ráér kend,
s nincsen más dolga,
s hogyha már itt vagyok
úgyis a dologban,
ezt a pár göncöt épp
kimoshatom gyorsan…
kézzel avagy lábbal,
vagy ahogy akarom,
látod, mint anyámnak,
nem lett semmi bajom,
és hogyha szeretném
ezt majd megkerülni,
nem kell ide sirám,
rózsa, bonbon, kölni:
Szakember kell ide,
jöjjön megbütykölni!
Ami még egyben van,
szedje széjjel nyomban,
de legyen azért kedves
kicsit irányomban!
Tudom, hogy nagy munka,
villáskulcs, meg minden,
de mindezzel együtt,
túl sok pénzem nincsen!
Legyen azért ennek
épeszű az ára,
különben…
…rágyújtok mindjárt egy nótára!
Ihajj-csuhajj ipar,
hopssza, koszos zokni,
édesanyám az még
tudott kézzel mosni!
Ihajj-csuhajj calgon,
hopssza, teregető,
perdülj ide tüstént
Mosógépszerelő!
2009. augusztusa
Csönd lett jobbról
csönd lett balról
csönd lett fent és
lent és alul
és kint és hátul és nálad és náluk,
csönd lett a nappal és csönd lett az ágyuk
az éji vadaknak is kik addig
csörtetve törték a gazt, az avart míg
meg nem tudták,
hogy csöndnek kell lenni
s amit elkezdtél, be kell fejezni
s amit elhagytál, vissza kell menni
s amit megöltél, meg kell csókolni
amit építettél, jönnek ma rombolni
mit biztosnak hittél, végig kell gondolni
bizonytalan szívbe kell ma kapaszkodni
mert csönd lett a távol
csönd lett a közel
megcsalt a szíved, most kinek hiszel
megcsalt az eszed, most kiben bízol
újabb vonalat most hová húzol?
Itt a tenyerem, nyugtasd fejedet!
Itt van a szívem, egyél keveset,
itt van az ágyam
nem alszom benne
mert sötét és csönd lett
mert csönd lett és csönd van
valahol messze
…
———————————————–
nagyon gyönge.
Serf?z? Attila
2009. júliusa
Ha neked túl színes
ha neked túl mély
neked túl én
ha neked túl vérmes
ha neked túl kétes
neked túl én
ha neked túl sok
ha neked túl gyors
neked túl én
ha neked túl sokféle
akkor itt a vége
mert neked túl én.
2009. júliusa
( kép : saját )
Volt egy ilyen ötlet
hogy a majom a könyvet
hány véletlen alatt tudja
-egyszercsak hopp és ott volt-
és ez nem fikció
redukció
-hopp és ott volt-
és erre
a matematika azt mondja:
egy!
A matematika
ami még magához sem ért
szóval nem tudja
a majom
aki írja a könyvet
hogy ez már káoszelmélet
de az.
És, hogy véletlenül ír
a majom, ott az asztalon
kurvát, vagy kurvajót
az simán nincs
mert a véletlen,
az úgy van, hogy nem is volt
ez matematika.
Figyelj! Pszt, figyelj,
eladó vagyok!
Figyelj, pszt, figyelj!
Megvehetsz,
ha gáláns vagy,
ha le tudod tenni az asztalra
a csillogó villogó
kulcsokat
a szívedhez.
Figyelj, pszt, pszt,
eljátszhatom, ha akarod,
hogy kicsikét,
épp csak a testemmel
szeretlek.
Eljátsszam neked, hogy
nem halok bele, ha
nem érem fel
a céljaidat?
Figyelj, pszt,
azért az aranyért
bármit,
figyelj, pszt,
az is kell nekem,
az arany
csillogás a szemedben,
figyelj, pszt,
ki tartott
életben,
amíg
Mi nem voltunk?
