A figyelem már nem a fegyelem,
s nem öregedik a világ velem,
az összes régi, vásott alkalom,
már nem izgatja testi parlagom.
Meglassultam. Ma sem várok csodát:
Fölemberesedtek az unokák.
A természet még régi képet ölt,
a tavaszt szájon csókolja a zöld,
a nyár tüzes, és öreg ismerős
a gyümölcsízű, sárga léptű ősz,
s ha rövidül is, néha hófehér
álmot idéz a puha leplű tél.
Még karon fog az emlékezetem,
s bár nehezen ró betűt a kezem,
az egész világ egyszálú ideg,
szétröpíti a villám-híreket,
a képzelgéseimnek híja van,
s gyűrött papírra lógatom magam.
