Vers? Nem vers? Szabadvers? Kinek-kinek a megítélésére bízom. Nem ismertem rád, barátom, Mikor szembetalálkoztunk. Nem köszöntél, de észre sem vettem. El?ször nem láttalak. Hazabandukolva el is bámészkodtam. Majd ámultam egyet: „Ugyan mit keres egy szürke sapka az út szélére dobva?” Szürke sapka – vajon kié lehetett? S miért [… Tovább]
Hazámra gondolok – Bajára gondolok. Messzire utazom – idehúz szívem. Hogyha lelkem fárad, gondok alatt roskad, mindig a Dunának partjára viszem. Vigasztal a tág tér, nekem int a felleg, szemben a Gemencnek sötét lombja hív: s ha a Sugó partján városomra nézek, hullámok ritmusán dobban meg [… Tovább]
Ã?Âródott: Udvardi Erzsébet kiállítása nyomán. I. Ki már látott résnyi ajtónyílásban szikrázni ünnepi fényeket: látta a csodát. Ki már látta a résnyire nyílt kapun mennyeknek fényeit izzani: mindent látott már. Láttam a mennyei kapunyílást – egy képtárnak falán nyílt elém: elöntött a fény. II. Számtalan festékszóró, [… Tovább]
Ezüst küll?ket sz? egy nyolclábú csoda, Isten ízeltlábú keresztes lovagja, Csöndben teszi dolgát, kitartóan halad, A száguldó autó mind hidegen hagyja. Él egy folyam fölött, figyeli a tájat, Vakító szárnyait szálló sirályoknak, Fel-felugró halat Duna-hullámok közt, Totyogását bögyös hídi galamboknak. A kis pók dolgozik. Kelepcén s [… Tovább]
A nyár-éjnek csöndje: fekete bársony. Tücskök szava benne: gyémánt csillagok. Hogyha e csöndben egy részeg szava harsan: Az éj-puha bársony ronggyá rontatott… … Összeforrad újra a szétszabdalt bársony, Bátortalan’ gyúlnak tücsök-csillagok: A távolban békák érces kara zendül… [… Tovább]
Eljött a harminckettedik,s velem lesz holnap reggelig,létemlátom. Végigélve már bút s der?tverset írtam, sok egyszer?t: ezért,azért. Írtam már néhány mélyet is,melyet, ki olvas, nézhet is,ki ez,ki az életbe ily mélyen merült,hogy számára már kiderült,mily mélyaz éj? S ki ez, ki mélyben [… Tovább]
