Hazámra gondolok – Bajára gondolok.
Messzire utazom – idehúz szívem.
Hogyha lelkem fárad, gondok alatt roskad,
mindig a Dunának partjára viszem.
Vigasztal a tág tér, nekem int a felleg,
szemben a Gemencnek sötét lombja hív:
s ha a Sugó partján városomra nézek,
hullámok ritmusán dobban meg a szív.
A szép Türr-kilátó titkos cinkostársam,
látta életembe térni a csodát:
velünk volt, amikor a tiszta szerelem
el?ször lépte át szívemnek kapuját.
Sugó-parti sétány, de szeretlek téged!
Alkonynak idején a víz csodaszép!
Kóborló csónakok megpihenni térnek,
elcsendesedik a pletykás kacsa-nép.
Fülemüle szólal: színezi az estet,
gyöngyözik és csattog a lombok közt dala.
Megfáradt emberek arcára mosoly ül,
mert érzik: nekik zeng e drága fuvola.
Távoli tájakról ezernyi illatot
hoz hátán magával a fáradt, vén folyó,
aranyhidat vetvén Nap-lábai elé
Gemenc fái közé gördül a t?zgolyó.
H?vös szelek kélnek, megborzong a vízpart,
holdvilág-mécsest gyújt a nyári éjszaka…
Gyémántos szögekkel koromszín sátrat ver,
gyönyörköd? szemünk’ így várja haza.
Ide vágyom mindig, ha messze utazom,
Rád gondolok, Baja, ha azt mondom: haza.
Sugovica vize, Gemenc buja lombja,
Búsuló lelkemnek Ti vagytok vigasza!
