Virág Zsófia : A Szent László-híd csodája

Ezüst küll?ket sz? egy nyolclábú csoda, 
Isten ízeltlábú keresztes lovagja, 
Csöndben teszi dolgát, kitartóan halad, 
A száguldó autó mind hidegen hagyja. 

Él egy folyam fölött, figyeli a tájat, 
Vakító szárnyait szálló sirályoknak, 
Fel-felugró halat Duna-hullámok közt, 
Totyogását bögyös hídi galamboknak. 

A kis pók dolgozik. Kelepcén s lakáson. 
Veszte lesz e háló sok balga legyeknek. 
De a légy elfogy majd, ha elj? a hideg, 
S a háló semmi lesz az ?szi szeleknek. 

Szálló ökörnyál az októberi ködben 
Utcákon jártadban díszíti szakállad, 
S nem sejted majd akkor, bosszankodó Kedves: 
Nyár végi alkonyon velem együtt láttad!

Legutóbbi módosítás: 2012.08.08. @ 07:12 :: Virág Zsófia
Szerző Virág Zsófia 6 Írás
Virág Zsófia vagyok, 32 éves "költőpalánta" Bajáról. Első zsengéimet, melyek valóban zsengék voltak még, hét-nyolc évesen írtam, majd kiskamaszként hagytam abba a versírással való kísérletezést. 12 évesen veszítettem el édesanyámat, ez a tragédia sok mindent megakasztott bennem, többek között az irodalmi tevékenység utáni vágyat is. Az első (és mindmáig egyetlen) szerelem viszonylag későn, 25 évesen köszöntött be az életembe, onnantól kezdve megállíthatatlanul kezdtem újra a verselést. Először - természetesen - szerelmes sorok íródtak, majd (ahogyan a lángolás megszelídült), megnyíltam a témák sokaságára: természet, barátság, ünnepek, események, érdekes pillanatok... Eddig három antológiában jelentek meg verseim, összesen hét írásom. - Száz szerelmes vers (szerk. Beri Róbert): Mosolyok - Verselő Antológia 2011 (szerk. Komáromi János): Fény-festmények között, Vízparti gondolatok bajai nyáresten, Mosolyok - Ünnep (szerk. Komáromi János): A kis göröngy, Barátságod, HARÃÂCSony-KARÃÂCSONY, Vigília Világnézetem, a világról vallott meggyőződésem alapja az Istenbe vetett hit, melyet a katolikus egyház közösségében élek meg - de nem zárkózom el a más vallásúakkal, világnézetűekkel folytatott kulturált, előremutató párbeszédektől sem. Téríteni, győzködni nem szoktam, úgy gondolom, nagyobb erők hatnak ebben a világban annál, hogysem irányítani próbáljam azt, hogy kire hassanak... Hazámat és embertársaimat szerető embernek tartom magam, és szeretek közösségbe tartozni. A "Héttorony" közösségére egy bajai szerzőtárs, Kovács Ilon hívta fel a figyelmemet, az általa elmondottak alapján a folyóiratot értékes alkotóműhelynek ismertem meg, melyhez szívesen csatlakoztam volna magam is. ÃÂme, sikerült!