Eljött a harminckettedik,
s velem lesz holnap reggelig,
létem
látom.
Végigélve már bút s der?t
verset írtam, sok egyszer?t:
ezért,
azért.
Írtam már néhány mélyet is,
melyet, ki olvas, nézhet is,
ki ez,
ki az
életbe ily mélyen merült,
hogy számára már kiderült,
mily mély
az éj?
S ki ez, ki mélyben lent hevert,
kit az élet már összevert,
de nem
tetem?
Hogy került újra ide föl,
ahol a napfény tündököl,
s a bú
tabu?
Titkomat most elárulom,
honnan a der? arcomon:
Isten
minden!
Hiszem, hogy sorsom jobb lehet,
hogy engem biztos kéz vezet:
e hit
segít.
Életem örök-szép dalát
énekli nekem sok barát…
…barát,
s család.
Ez a szép dal a szeretet,
az örök élet-eredet:
ez az
igaz!
Lábam ha szilaj táncba kezd,
ajkam ha énekszóba kezd:
lebeg-
lobog
a lelkem – érzi lényegét,
a benne zeng? szép zenét…
lendül,
zendül.
Boldoggá tesz mind, ami szép,
harmonikus és tiszta kép:
állat
s élet.
Gyönyörködtet egy szép madár,
vagy virágba borult határ,
s a fény,
ha huny.
Aranyhíd, napfény, holdsugár,
cikázó hal és kis bogár,
látom
létem.
Létem, melyért hálás vagyok
annak, aki mindent adott,
szeret
s vezet.
Tenyerén élem életem,
s lehet, hogy néha leesem,
de fel-
emel.
Mert szeret: szívem felderül,
s mondatvégimre így kerül
napont-
a pont.
