Hónap: 2007 június

– még egy kis portugál költészet – (1945)   Azzal vádolnak, keser? vagyok magam  is, akár a fájdalom költészetemben, mintha nem olvasóimé lenne minden szerepem, érzésem, apró leírt szavam…   Szépség? Egy nap talán azt is megéneklem, amikor már nem [… Tovább]

Megy a  vonatom     Feketére festett roppant acél testétTisztelettel vegyes, félelemmel lestékEgyszer? emberek Fényes acélpáron,  ezer kocsi súlyát Hegyek-völgyek között füstölögve húzták Acélszekerek Akik egykor féltek, boldogan reméltekBaranyából Tolnába hamarabb elértekGondtalan Összevissza- rendben, milliónyi sínpár Százezernyi messze, másik világ [… Tovább]

– kortárs portugál költészet –  A kávéházban egy pohár vizet hoznak ki nekem, mintha megoldaná minden gondom. Mily nevetséges, magamban azt gondolom: nincs megoldás. És mégis, miután felhörpintettem a vizet, már nem érzem a szomjúságot. S e különlegesen szervi érzés [… Tovább]

  Hullámok lassan mozogták körré az időt a kontúrtalan szépia-hajnalban   a titokból született csillogások festettek arcot a hullámoknak és én csak néztem őket és nem néztem arra ahol feküdni hittelek és nem néztem arra, csak a hullámokat az ezredéveket [… Tovább]

  Fogd vissza a szívet, amely kínoz s barátommal egy folyton sebez! Miért kell, hogy két férfiú sírjon, hát az én kínom nem elég neked?   Kiszakított önmagamból szemed, s tömlöcbe vetette másik énem, te, ? és magam – három [… Tovább]

    I.   Hogyan kell szeretni s nem szeretni? Meddig ég a láng kiolthatatlan? Oly mély-e a lélek – szörnyű katlan – Hogy súlytalanságom elfeledni   Bűn és átok, míg van kit keresni Tükör mögött, múló, halk szavakban? Itt [… Tovább]

Ma, a nagyszünetben el kellett futnom a 6. b el?tt. Viktor és Laci a folyosó végén állt. Megint teli torokból üvöltötték: aaaaaaaaaaaaalapítványi tag. Olyan hülyék. Kati, Enci, Hajni ott loholt mögöttem. Attilát hétf? óta nem láttam. Biztos beteg. Enci azt [… Tovább]

  E lét lapos, tele ostobasággal. Én magam biz már semmit nem remélek. S hogy id?m elüssem, várva a végre, rágyújtok utolsó cigarettámra.   Vívjatok, csontvázai a jöv?nek, én már csupán a mennybolt felé tartok, extázisban, nem hatnak meg a [… Tovább]

Meghalt az iszákos n?… Halkan. Egyetlen szót se szólt. Kiitta poharát, az utolsó cseppet, Köszönt a halálnak, Még mosolygott egyet, És eldúdolt egy vidám indulót. Arcát vörös abrosszal befödte a szesz… Hajnalban kelt, mert imádta a mámort. Hitte: így könny? [… Tovább]

  1.   Hit vagy. Ha látlak újra, atomokká tépem a fényeket. Hogy lehess. Hogy élhess. Ég vagy. Csodáid életre keltenek egy elfelejtett világot. Halhatatlan vagy. Olyannak hiszlek, amilyen a táj, a szín a vakságból megtért hitetlen előtt. Hang vagy. [… Tovább]

Wallace Stevens (1879-1955) modernista amerikai költ?. Magyarra kevés versét fordították le, pedig több figyelmet érdemelne… WALLACE STEVENS: A puszta lét   Pálmafa áll az elme peremén, túl az utolsó gondalotokon, belen? a bronz horizontba.     Aranytollú madár énekel a [… Tovább]

  Ne várd, hogy értsem kegyetlenséged, mivel ridegen a szívembe döfsz, inkább nyelved, mint szemed sebezzen, büszkén, s ne aljasul használd er?d. Valld meg: egy ideje már mást szeretsz, ám ha engem látsz, másfelé ne nézz, mi szükség rá, hogy [… Tovább]

*     Folyosó   Folyosó, minden ajtó zárva, Nincs kiút, árva vagyok, árva. Kérem, én szeretnék élni. Nincs válasz, nekem nem lehet kérni. Nincs merre, nincs miért. Nyújtani szeretném kezem valakiért, De soha nem lesz senki, semmi, Csak e [… Tovább]

    “Csended ragyogja néma könny, Hangod derengi néma csend.” —   Csended ragyogja néma könny. Hangom ragyogja elfojtott ima. Csendem derengi űr, ha fönt Hangod derengi múltunk alkonya.   Csendjét ragyogod a jégcsapoknak, Hangját ragyogod az olvadásnak. Csendjét derenged [… Tovább]

Az érzelmek fakulnak, a kapcsolatok lazulnak, a remények fásulnak, az álmok elillannak, a hitek porladnak – a változások magukkal sodornak. De néha, ha elég er?t érzek, megpróbálom a porló hiteimet összeragasztani… Hogy el ne veszítsem önmagamat! Porló hitedet ragaszd össze,keresd [… Tovább]