Megkéseltek esküszöm az este,
valami ócska lotyó végett.
Bellának hívták gyöngy volt a teste,
szemében mind a hat világ égett.
Hófogán villogó Déli-sark,
sziszeg? nyelve omló jéghegyek.
Sóhaja zúzmara, lángoló part,
édes nyála olvadó gleccserek.
Ében hajában Afrika mélye,
és szavannák szajha népe dobolt.
Ajkán elejtett nagyvadak vére,
s kéj mikor fényével gyilkol a hold.
Ívelt combja Európa átka,
a pápa áldotta hosszú menet.
Bella te drága Krisztus arája,
haldoklók vágya, az utolsó kenet.
Smaragd csókja Ázsia völgye,
mámoros szél lehet csak ily mohó.
Elandalít akár rizsföldek zöldje,
s ringat mint dzsunkát a Sárga folyó.
Megkéseltek esküszöm az este,
valami ócska lotyó végett.
Gyönyör? négy földrész volt a teste,
szemében a megmaradt két világ égett.
