Kodaj Bálint Szerző
Vezetéknév
Kodaj
Keresztnév
Bálint
Ország
Afghanistan
1 év 2 komment

 

Ha jól emlékszem, talán tíz éve volt
Hogy az üresség belém karolt
Lefekvés előtt egy cigi még belefér
Fordított világban legyél hát denevér

Amíg virrasztottam, másra sütött a nap
Mire felébredtem, már nem sok maradt
Vámpír álmaimat megalázta a fény
Azt hittem, koporsóban élni erény

Engem visszafogott, nem hajtott a vér
Bármilyen magasra törtem, a mélység elért
Azt hittem, jobb vagyok mindenkinél
A tátongó semmiből minden kifért

Szájhőstetteimtől zengett az űr
– Majd én átviszlek – szólt egy valkűr
És akkor rájöttem, hogy halottnak néz
Mert az élethez kevés az ész

Ha jól emlékszem, talán pár éve volt
Hogy a csalódás belém karolt
A ház előtt vártam, hogy valaki hazavigyen
Éheztem, de itt még az sincs ingyen

Kifacsart szívem felmosórongy
Ha segítenél, inkább semmit se mondj
De nem olyan vagy, aki csöndben marad
Megmentettél egy séta alatt

Ha jól emlékszem, talán két éve volt
Hogy a változás belém karolt
Néha eltaszítom, hogy közeledj
Szerintem lehetnénk együtt öregek

Pontosan emlékszem, pár hete volt
a sugárutakon császkált a Hold
és ott álltunk csöndben, csak te meg én
annyi mélység után a világ tetején

1 év 2 komment

nekem engedelmeskedett élet és halál
csendben figyeltél egy meggyfaágról
megformált rajtam keresztül a sár
még évek voltak hátra a délutánból
felnéztem, de nem láttam túl a fán
szeretethiányom: éretlen gyümölcs
a pincében lyukakat fúrt apám
túl késő volt, hogy a csendet túlüvöltsd
ajtó csapódott – lefújta talpadról a port
halk sírdogálás édesgetett a házba
anyám folyton arra gyakorolt,
hogy hogyan szeresse azt, aki megalázta
és akkor megláttalak: épp a hajadba simítottad apám arcszeszét
olyan illatod lett, mint egy szép emléknek
anyám elsírdogált egy tanmesét
a lámpáink egész éjjel égtek
több mint tíz év eltelt, mire újra láttalak
te páncélteremből megszökött hiány
langyos tavaszi szél fújt a Vár alatt
szerelmet jósolt egy tenyérjós cigány
és hirtelen mindenhol téged láttalak
együtt gyűjtöttük a felnőttek elfolyó idejét
együtt filozofáltunk betequilázva
és mire a felnőttkorom ideért
többször belehaltam a kezdeti lázba
aztán mint egy lázálom, eltűntél hirtelen
mégis követtelek, átgázolva magamon és másokon
túl gyenge voltam – senki sem bírt velem
az üresség átütött a tetoválásokon
te lettél egy személyben a családom
családi birtokunkon ékszer volt a tó
felszínén a fiunk forgott kacsalábon
csak a gyávaságom volt kézzelfogható
végül elengedtelek
de tudom, hogy ott vársz a meggyfák alatt
valakire, akiben nagyobbat tudsz csalódni
sosem felejtem el, amikor először megláttalak
azt mondtad, hogy csak a hiányod maradhat valódi.

túl sok az új dolog
6 év Nincs Komment

 Nekem madárdal a szomszéd harákolása

És repülőszőnyeg visz a metróállomásra

Hogy elszegényedjek mások ötletén

Ez egy sablonos élet egy hősköltemény

 

Te veheted ténynek, hogy hányan likeolnak

A számok közt a lényeg így is átfolyhat

A technológia az egyszerűség forradalma

Egyszerre léphetsz jobbra és balra

 

Múltkor olvastam egy olyan kapszuláról

Ami aranyat csinál százért a kuládból

Pont úgy működik mint a marketing

A hájas értelem a székből csak legyint

 

Az aluljáróban Cseh Tamást dúdolok

Minden a régi és túl sok az új dolog

Mert

 

Az én szabadságvágyam nem ismer határokat

Senkit sem kergetek mindig csak nagy álmokat

Itt van a város vagyunk lakói

Neve is van úgy hívják hogy Budapest

 

Reggelre kelve ahogyan ez itt szokás

Az ébresztő hangja maga az arculcsapás

Házakban bágyadt összegyűrt ágyak

Tányérok kése mindig csak késve

Indulhatsz el

Néha úgy nézlek mintha nem szeretnélek olyankor magamtól és nem veled félek bár csilló könnyűséggel arra eszmélek hogy a bizonytalanságból sosem lesz méreg és az ördög jobb ember mint a szentlélek ha kőtábla lennék kenyérre kennének én hiszek magamban a reményből nem kérek a nőnek a szeretlek inkább zsebre tennélek és sokszor a pillangó a legszebb féreg de talán a hűségem jó lesz leckének és van mit adnod ha mástól nem kérek mert a legjobb otthon de még jobb a vendégnek

—————————–

Bálint, tanácstalan vagyok 🙂 Egy kicsit 🙂 Ez az utolsó rész direkt van így? Ezt nem akartad versszakokba?
Válaszod köszönöm.
Hajnal

8 év 4 komment

Elmesélik a sejtjeim, mit álmodott a nagyapám.

Már korábban is láttalak.

Most n? a szívem, és nagy a szám.

Mint egy pisztolyt, el?rántalak.

 

Elmesélik a Vár fái,

kik sétáltak a házasságig.

Mint régi ruhák vállfái,

ellógunk a száraz vázig.

 

Elmeséli apám ölelése,

hogy mennyi mindent kihagyunk.

Nem kérnék t?led én se,

csak jelzem, hogy még itt vagyunk.

 

Elmeséli a távolság,

hogy semmi sem elég szoros.

Míg háborúzunk, a hátország

nyugtalan és puskaporos.

 

Elmeséli az utolsó szavad,

hogy az els?t inkább visszaszívnád,

és magadban maradnál szabad.

De ha mással repülsz, nincs kalitkád.

10 év 5 komment
1/2

 

I.

Ami mindenhol rossz, veled jobb, Anna.
Legyél bombaszakért?, ha a fejem robbanna,
és én hódolva emelek ölel? könnygátat,
hogy a gátlástól duzzadó, ömleng? önvádat
csak régr?l ismerd, mint egy stexes exet a négyesen.
Te hab a tortán, te porcukor a rétesen,
az alma bomlik: a mag meghasadt légylesen.

 

II.

Néha béklyó a vér, és rablánc a DNS,
a húsz meg három meg nyeretlen kéthetes,
nem lehet, hogy pad alól egyb?l a székre ess,
ha építesz, jól vigyázz, félúton szét ne ess.
Gondolni gond, csak érezni érdemes,
hogy a kihaló szív kiért és miért repes,
gondolni gond, csak érezni érdemes,
hogy fáradó szívvel is gyönyör? szép lehess.

III.

Vásárcsarnok, Batthyány tér.
A kutyalánc a gatyán mit ér
dekel téged?!
Türkiz népdalod énekelt kéket
a gomolyszürke gátra.
Mint teltkarcsú mókus
az olvadó nugátra,
úgy ragadtam rád a játszótéren,
a slag kígyókkal öntözött.
A padlásoktól hányszor kértem,
hogy a felh?k és a föld között
rám is várjon egy tet?tér,
ahol fél nap veled kett?t ér.

10 év 9 komment

Sültkrumplitól telve, Kölyök,
hullahopp, az elmekörök
megszédültek. Elszenderedtünk.
Feldúltuk, majd rendbe szedtük
a szövet
takaró
t
udod
sosem ölelt bölcs?.
A test az óvodás, a száj a köp?cs?,
a nosztalgia ács, jöv?je koporsó,
nincs kettes csapó,
forog a komor show.

Felhigított fejjel, Kölyök,
a fordulatszám feljebb pörög,
és az id? húzza a kéziféket.
A motor robban, végigéget,
a máglya már az égig érhet,
gyere,
sétáljunk inkább, két álmos koala.
Eddig egyedül voltam,
egy bármosdó
hala,
és a porpuha b?r: babátlan bölcs?,
a hit az óvodás, a tett a köp?cs?,
a horizont az ács, a kiköt? koporsó,
nincs kettes csapó,
forog a komor show.

A könnyeidet nyeld le, Kölyök,
mert elt?nünk. A pernye örök,
és a f?szálnak mindegy, hogy
hamvak vagy talpak.
Szeretnek, szavalnak(,)falnak,
majd halnak, két kötéltáncos,
merész páros.
A kamaszkorod, Terézváros:
kóbor áramcsóva a hetvenkettesen.
Vajon elhessegettük ketten,
kedvesem,
és tenyerünk keresztje kéz a kézben bölcs?,
kottafüzettel kürt a köp?cs?,
a messzeség az ács, pilács a koporsó,
van kettes csapó,
boldog a komor show?

11 év Nincs Komment

 

Minden, ami örök: maga az átmenet, erre nincs orvosság,

túl trehány a látlelet. A fene se tudja, meddig nyaralunk és

hány telet enged még. Ott hányt veletek nemrég a Dohány

utca elején, ész nélkül kér?dzve a kérdés szürke velején,

hogy ha tegyük fel, felteszed, ki az Isten felel én sosem

tudtam, maga vagyok az átmenet, és piros a lámpám, de

a másik átmehet,

 

mert úgyse hallgat a rövidlátó szívére. Esküszöm, esküdt

ellenség a fivére, és ha kiskirálylány, nemes paraszt a vezére,

ha meg igazi férfi, másik n?t húz az eszére minden hétvégén

huszonkét végén égeti a gyertyát, pedig forró a talaj, és olvad,

mint a viasz. Aranylövése sincs, hogy éppen ki az, aki mellette

szuszog alsógatyában leléptem a Marsról, most földi magányban

várom, hogy végre feln?jön a Vénusz. Mint egy ?rült válasz,

melyre sosem volt rébusz. Akár nyár a télre, olyan irigy az

átmenet. Aki rohanni akar, a sárgán átmehet,

 

de ha szabad, én várnék a lehet?ségre. Csóró a lelked, te

tehet?s égre sasolsz kesely?kém, a tet?térb?l. Kell tizenöt

tél, és a szeret? férjb?l csóvált farkat formál egy zsenge

egyetemista, kávé a haja, kábé huszonkét éves, azt mondja,

édes, én lenyelem. Nyista az esély arra, hogy nyaralj még———-agyonvágja a “nyista” szó…

télen is. Ember vagy, habzsolsz, akár éhbéren is

teníted, aki mérgezi a kenyeret, aztán elküld a francba————a “teníted”-et nem értem…

k?tör?nek. Az aggodalmak n?t?l n?nek. A börtönben

el?bb az ?rök l?nek, és a gondolat golyója az agyadon

átmehet, bár amíg tudsz szeretni, maradandó az átmenet,

és zöld a lámpa, a piros jól bánt veled.

——————————————

Egyébként nagyon tetszik, az utolsó sor telitalálat!

11 év 5 komment
III

 

Monokli-kék volt a szemed, akár a kettes metró,

amikor még a hintó volt a retró, vagy pityókás,

mint a Wagner bozontja – akkor se hiszem, ha

maga Óz mondja, hogy létezik ilyen búzakék.

A bánat brilliáns-zúzalékként ragyogott benne.

Kevés lennék neked, akár pékségben a penne,

és most úgy érzem magam, mint akit meghúzott

a vészfék – az utasok, naná, pökhendin nézték,

épp elég volt nekik, hogy ülve f?nek. Felcsapták hát

a fülfed?ket, csitított egykett?re az empéhárom.

Igen, az, de nem rémálom, csak a rend kedvéért

adott a kéz és a vészfék. Annyi vágány van. Vajon hova mész még?

 

11 év 3 komment

 

1887. szeptember 26.-án Emil Berliner német feltaláló megkapta a várva várt szabadalmat gramofonnak keresztelt találmányára. Mondanom se kell, hamar meggazdagodott.

Mivel Berliner képtelen volt elviselni a népesed? nagyvárosok zsivaját és hangyaboly-nyüzsgését, családjával kisvártatva vidékre költöztek. A cicomás k?faragványokkal csinosított kúria legdíszesebb barokk vitrinjének középs? polcán – családi fotók családias körébe zárva – büszkén virított a gramofon prototípusa.

Néhány évvel kés?bb, egy júniusi estén, amikor a lemen? nap már a horizont peremén egyensúlyozott, a Berliner-fészek díszét egy európai bevándorlókból verbuvált martalócbanda meglovasította, s?t, a széfet is kifosztották. A néger komornyikot lel?tték, a személyzet többi tagját pedig megkötözték és a disznóólba hajították.

A különc feltalálónak és családjának nem esett bántódása, szerencséjükre épp a szomszéd birtokot bitorló, sznob nagyt?késénél vendégeskedtek. A zárkózott, magának való Berliner csupán a fia miatt bólintott rá a vacsorára – az els?szülött beleszeretett beképzelt szomszédjuk tündéri lányába.

Miután a lelkiismeretlen fosztogatók osztozkodtak a zsákmányon, lengyel vezérük talpa alatt pokolforróvá vált a talaj, ezért batyujában az aranyozott tölcsér? gramofonnal feltáncolt egy kompra, és visszahajózott az öreg kontinensre.

Amszterdamban túl sokáig id?zött egy bordélyban, ezért lekéste a Párizsba tartó vonatot. A pályaudvaron rostokolva eldöntötte, inkább felkeresi Poznanban él? bátyját.

A kültelki villamosmegállóban elrohant mellette egy borostás, rosszarcú, drága öltönyben pompázó piperk?c. Puskapor illata volt.

Testvérét holtan találta a lepukkant, városszéli házban. Fejbel?tték. Biztos valami uzsorásnak tartozott, kölyökkora óta szünet nélkül úszott az adósságokban.

Leült a holttest mellé, beüzemelte a gramofont, majd kövér könnyeket hullajtva elszívott egy olcsó dohányból tekert cigarettát. A zene sem tudta lenyugtatni.

Keresett egy kocsmát és inni kezdett.

Sárrészegen vitába keveredett, két embert halálra késelt. Letartóztatták.

Harminc évet kapott.

A hetedik derekán felvágta az ereit egy élezett villafoggal.

A gramofon a lengyel gonosztev?t letartóztató, hadnaggyá el?léptetett rend?rhöz került, aki kissé kipofoztatta a kopottas, rozsdásodó tölcsér? szerkezetet, és a fiának adta nászajándékba, aki meg kés?bb a saját fiának adta tovább, szintén nászajándékként.

 

A fiú Varsóba költözött újdonsült feleségével, gyerekük született, aztán a történelem közbeszólt. Szörny? történeteket mesélt, els?ként a náci inváziót.

A második a gettóról szólt.

A hadnagy unokáját elválasztották pár hónapos lányától és feleségét?l, két ellentétes irányba zakatoló vagonba tuszkolták ?ket. A semmi közepén rostokoló szerelvény jóllakott anakondaként pihent a síneken. A mozdony satnya, szürkés füstpamacsokat eregetett.

A fagyasztókamrákká h?lt vagonokban vad pánikhullámokon sodródó férfiak préselték egymást halálra.

Odakint óriási hóvihar kerekedett.

Négy napig tartott az út.

A b?z és a nyöszörgés volt a legborzalmasabb, a szomjúságot és az éhséget észre sem vette.

Miután megérkeztek, a tábor bejárata melletti kietlen placcon felsorakoztatták az életben maradt férfiakat.

Egy felt?n?en magasrangú náci tiszt egyenként végigvizsgálta a fagyoskodó rabok tenyerét és kézfejét.

A legkimerültebbek holtan zuhantak a hóba, a náci tiszt a tiszta munka meg a biztonság kedvéért még szíven l?tte ?ket.

A fiú direkt számolta, hogy az egyik alacsonyabb rend? csatlós minden hetedik embernek eltöri a nyakát. 

A slepp egyre közelebb és közelebb kúszott hozzá.

? a hatszázkilencvenharmadik volt.

A fiú hosszú, kecses ujjait morzsolgatva elégedett vigyor terült szét a f?náci képén. „Te biztos beszélsz németül” – mondta. „Igen” – motyogta a fiú a tiszt szemébe nézve.

A náci állatias er?szakosságot sugárzó, szabályos arcának bal féltekéjét vért?l halvány rózsaszínes gyolcsturbán borította. A minden bizonnyal csúf sérülés a szeménél lehetett a legsúlyosabb, a kötés ott vérzett át leginkább.

A tiszt szertartásosan rágyújtott.

Cigarettatárcáján burmai holdkövekb?l kirakott horogkereszt pöffeszkedett.

„Ez jó lesz!” – intett, és két tagbaszakadt közlegény elrángatta a lengyel rend?rhadnagy unokáját.

Még b?ven hallótávolságon belül voltak, amikor a géppuskák felugattak, mint egy falka veszett kutya.

A mániákusan precíz náci tudva tudta, hogy a fiú aprólékossága és alapossága vetekszik az övével – ha fajtiszta, tüchtig árjának születetik, talán le is körözte volna – , így féltékenységb?l naponta megkínozta kecses kacsójú szolgáját.

A jobb kéz épségét nagy becsben tartotta, habár gyakran megfordult a fejében, hogy könyöknél lecsapja egy bozótvágóval. A tábor elit orvoshordájával rendszeresen konzultált a végtag átültetés terén végzett kíserleti operációkról, ám az áttörés elmaradt, a tiszt terve pedig kudarcba fulladt.

Portrékat festetett a fiúval, vele fényesítette a cip?jét, az övét, s?t, még a pisztolyát is.

Amikor a fiú Himmler tokás egérpofájával csúfította a számtalan szebb dologra alkalmas vásznat, Himmler megkérdezte a tisztt?l, hogyan képes akár egyetlen árva másodpercig is egy leveg?t szívni egy mocskos, alantas, metéltfaszú piócával. „Mert állatbarát vagyok!” – érkezett a frappáns válasz, és ezen mindketten jót derültek.

Náci költ?k verseit kellett memorizálnia. A tiszt hahotázva harsogta minden elszavalt költemény el?tt, hogy ha egyetlen szótagot is eltéveszt, ? bizony elviszi Dr. Mengeléhez, nyilván vállal agym?tétet is.

Esténként filozófiai és szociológiai tanokból olvasott fel a fiúnak, id?nként pedig saját tébolyodott nézeteivel traktálta. A sarokban ragyogó, meseszép gramofonból folyton folydogált a zene.

A hangmin?ség hagyott maga után némi kívánnivalót, a fiúnak az volt a benyomása, a gramofon csupán kényszerb?l hajlandó lejátszani a rábízott lemezeket.

Amikor a tiszt ivott, mindig nagyon elverte a fiút, és ahogy rosszabbodott a nácik helyzete, egyre többet tintázott.

Ezt három borda és két ujj bánta.

Valamelyik este másfél üveg konyaktól és egy liter szilvapálinkától megeredt a nyelve: elmesélte, hogy egy táborlátogatás során szerezte a sebét.

Aznap lett kész a pisztolya, ki akarta próbálni, hát pont kapóra jött az a helyes csecsem?.

Az anyja persze tüstént becsavarodott, sikítozva nekiesett, foggal kiszaggatott egy darabot az arcából miel?tt szitává l?tték az ?rök.

„Tetves zsidó picsa!” – fröcsögte, majd a kandallóba hányt, és elaludt a kézzel sz?tt perzsasz?nyegen.

A fiú futó pillantást vetett a mahagóni íróasztalra fektetett, arannyal futtatott pisztolyra, de gyorsan meggondolta magát.

Amikor az amerikaiak bevonultak, épp a tiszt fegyverét tisztogatta.

Sok sorstársát kihúzta a slamasztikából, úgyhogy gond nélkül lopatott hozzá egy tárat, a n?ttön növ? z?rzavarban észre se vették. Kibiztosította, majd hátba és fejbe l?tte az egyenruháját igazgató, nárcisztikus nácit.

Felkapta a gramofont és kisétált.

Ausztráliába emigrált, ahol majdnem magányosan aludt el – vagy ébredt fel – örökre mocsárzöld plüssel bevont, lábtartós fotelében.

Majdnem magányosan, mert egy h?séges társa azért akadt: a zene.

A hullaszállítók állították le a rozsdásodó gramofont, amit a végrendeletnek megfelel?en egy, a gardróbban aszalódó, viharvert, mustársárga b?röndbe tettek, és az óceánba hajították.

 

Jó húsz évvel kés?bb egy Szardínián dolgozó magyar pincér talált rá a parton.

Hazavitte volna, ám amikor a repül?térr?l a lakása felé tartva betért a sarki közértbe pizzáért és vaníliás pudingért, a pénztárnál a mögötte ácsorgó, b?zös csavargó felkapta a b?röndöt és kiviharzott a boltból.

Négy nap alatt négy órát aludt, túl fáradt volt ahhoz, hogy utána szaladjon. Káromkodott, fizetett, távozott.

Úgy érezte, valamit elszalasztott, valamire nem vigyázott eléggé.

Bánatosan ballagott haza.

A csavargó szomorúan konstatálta, hogy a b?röndben nem Salamon király kincse lapul.

Sírdogálva beragasztózott, megpróbált koldulni valami tucctucctól dübörg? szórakozóhely el?tt, ám a tohonya szekusok hamar elrugdosták, a napszemüveges, tetovált nyakú még le is köpte.

Úgy döntött, inkább felül mozgó hálószobájára, az éjszakaira.

Bejáratott járatán az ellen?rök már jól ismerték.

Elfoglalta kedvenc helyét, a leghátsó, szakadt ülés-négyest.

Közeledett a végállomás, a busz kiürült.

Hajnali fél öt környékén a szíve felmondta a szolgálatot.

A b?röndöt egy huszonéves, félfeln?tt fiú nyalábolta fel a szerinte delíriumban szenderg?, valójában húsz perce halott hajléktalan mell?l.

Kínzó lelkiismeret-furdalása támadt, de képtelen volt leküzdeni a kósza megérzés f?tötte késztetést, hogy elemelje a tengervíz-illatú b?röndöt. Miel?tt leszállt volna a pályaudvarnál, egy vigasztaló ötezrest tömött a sárpacás hajóskapitányi zakó bels? zsebébe.

El?z? nap végre megkapta a fizetését.

A két kiérkez? rend?r közül az alacsonyabbik talált rá a bankóra, és köszönte szépen, elsüllyesztette.

 

Kelenföldön egy gyönyör?, barna hajú lány lépdelt fel a vonat keskeny, vashálós lépcs?jén.

Amikor a fiú felpislantott a könyvb?l (egy zsidó fest?r?l olvasott, akinek méregdrága képein visszatér? elem volt egy aranyozott tölcsér? gramofon, illetve aki a második világháború vérzivataros éveit viszonylagos biztonságban töltötte. Mázlista volt, de még a legnagyobb mázlisták is rengeteget veszítettek, a legnagyobb mázlisták sem heverték ki soha. A huszas éveit taposó lengyel m?vész az auschwitzi haláltábor önimádó, tömeggyilkos parancsnokáról, továbbá a mustrára érkez? hatalmasságokról pingált arcképeket. Az aprólékosan kidolgozott portrékon pózoló nácik szemében sunyi gonoszság és leplezetlen kegyetlenség bujkált. Kellemetlen volt velük farkasszemet nézni. A fest?? A fest? elt?nt.), a lány épp a fülkeajtóval szöszmötölt, csak harmadszorra tudta kinyitni.

A fiú azonnal beleszeretett.

Némi kínos csendet követ?en bemutatkoztak. Hamar kiderült, hogy a fiú fest?nek készül, a lány énekesn?nek, és megszállottan gy?jti a gramofonokat meg a bakeliteket.

Gy?jteménye els? darabjait a nagyapjától kapta.

A meglep?en karcmentes ablakon át beöml?, langyos, tavaszi napfényben világosság derült arra is, hogy ugyanabba a vidéki nagyvárosba tartanak, méghozzá mindketten a szüleikhez.

Sem a fiú, sem a lány nem értette, korábban miképp kerülhették el egymást.

Három nap múlva a visszaúton kinyitották a mustársárga b?röndöt.

A lány budapesti lakására érve heccb?l feltették a k?korinak tetsz? gramofonra a nagyapa ajándékát, Otis Redding válogatáslemezét.

Amint az ütött-kopott hanghányóból kristálytisztán felcsendült, hogy „I’ve got sunshine on a cloudy day” , a rozsdás tölcsér arannyá változott.

 

11 év 4 komment
II

 

I.

 

A kirakatban rizst nyelnek. Nekem kínai

vagy, nem ismerlek. Lehetsz ?si forrás,

friss serleg, ébredt n? és kisgyermek…

Mindenség, mondd, melyik istennek

próbáljam beadni, hogy a vesztesek

is nyernek, ha itt hagysz, és nem ismerlek?

 

 

II.

 

Vadul zúgatta a szelet, mint a migrén

egy helikopter fülét. Torkos salabók

a Harry Potter-pürét –

úgy nyelted a könnyeket, míg egy zsebkend?t

kértél. Jött az éjszakai, talán hazaértél, és én

azóta sem tudom, vajon hova t?ntél te,

az astoriai megálló magas, barna tündére.

 

Kodaj Bálint Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.