1.
Hit vagy.
Ha látlak újra, atomokká tépem a fényeket.
Hogy lehess. Hogy élhess.
Ég vagy.
Csodáid életre keltenek egy elfelejtett világot.
Halhatatlan vagy.
Olyannak hiszlek, amilyen a táj, a szín
a vakságból megtért hitetlen előtt.
Hang vagy.
Saját ki nem mondatlan szavam. Törvény.
Betűről betűre.
Valótlan igazságként létezel. Elárullak.
Megbocsátok neked. Sosemvolt lényeg – így létezel.
Csend vagy.
Hisz talán sosem szóltunk egymáshoz.
Halott vagy.
Még meg sem születtél, de belőlem vagy,
s máris eltemetlek.
Föld vagy.
Minden szavad evilági kincs: hazugságaidból
megfontolt hitet építek.
Tagadás vagy.
Mindent tagadnék, hogy igazzá lehess.
2.
Ez egy szerelmes vers.
Biciklik gurulnak valahová.
Küzdelmek végződnek az egyik halálával.
Osonunk arcunk a fénybe mutatva. Mindig. Mindenhol.
Van vad, és van szelíd nefelejcs. Vagy bogáncs.
Isten, ha van, érthetelen. Vak, mint mi is.
Vak. Vak, legalábbis nekünk.
Van tér és idő, és van, ami nem lehet „van”,
és mindennél több.
Van befejezetlen, véletlen szimfónia.
Bennünk élnek a harmóniák.
Van kérdés. Van McDonald’s.
Van gyűlölet.
Vannak, akik, ha mozognak még, haragszanak.
Vagy te. Vagyok én.
Idegenek vagyunk.
Ez egy szerelmes vers.
3.
Hideg hiányod homálya hasít
minden megkövetett magányos múlt magjába.
Szavaid: szamszára számomra. Szétszakít.
Kő lettem. Körben: kétely. Kívánság.
Kellesz. Kívánlak. Képzellek képem
kínban kőbe karistolt karjába.
Ember: egekké eshetsz. Engedlek.
Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek.
4.
Minden versem Corinnáról szólt,
s te igazabb vagy minden Corinnánál.
Színesebb vagy álmaim álmánál.
Belőled: tűz leszek. Parázs szürke hamuból.
Nem is vagy. Képkeret hideg ágy lábánál.
Valóságosabb képzet minden valóságnál.
Lehetsz, vagy nem lehetsz: felfoghatatlan.
Mint isteni törvény. Mennyország. Katlan.
Ha feloldozol, s elindulsz: szárny leszek.
Szárnyad egy régi Rómeó s Júliában.
Vagy méreg, mit talán felhajtok
egy megrekedt, széthasított imában.
Nem szúrtam le bátyád. Idegen vagyok.
Lehetsz: semmi. Vagy minden is lehetsz.
Csak kép vagy, ha idegenként elfeledsz.
5.
Ez egy vers.
Csak azt nem tudja még,
kihez szól.
Hozzád – mit jelent?
Igaz.
Tagadd meg!
Esetleges. Hazug.
Ez egy vers.
6.
A hold alatt alszol.
Mint Éva az utolsó előtti éjszakán.
Még szemedbe kúszik a sápadt könyörület.
Most olyan vagy, amilyennek
lázas álmaimban sok éve látlak.
Talán csak lebegsz.
Talán a föld: képzelet.
Saját karcaimból próbállak a domb mögött összeállítani.
Minden lélegzetvételed – csend. Értem kiált.
Nem látlak.
Hullámzó mellkasod a ritmust lükteti,
a tökéletlenség tökéletes szépségével.
Rólam beszél véletlened. Rólam.
Amilyen lennék, ha lennék.
Másnapra megőrülsz.
Így élővé lehetsz.
Sors. Négy egyszerű betű.
De nem ilyen: a domb, a hold, a fény.
Aludj csak. Addig még
kerékpárok gurulnak a lejtőn,
és Newtont semmi sem cáfolja meg.
Csak egy szerelmes vers. Csak a képzelet.
Pilláid az éjjeli, szörnyű rendszert fésülik át –
épphogy megremegnek.
Hiszek benned. S így vagyok hozzád eretnek. Hitetlen.
Dideregsz. Libabőröd a világ tökéletessége.
Senki nem veszi észre.
Idegen vagy.
Csak hold és este:
minden igazolt.
Ok és okozat. Álmodban dacolsz. Sóhaj.
Orgazmus – harmat gyűl a füvön.
Nem érzed.
De ez is egyszerű. Mint minden az.
Mint ez, amit leírni nem tudok.
Minden arcban téged láttalak.
Így ugyanolyan vagy, mint bármelyik.
Mi a mérce? Melyik az igazabb?
Feküdj a hold alatt.
Feküdj a hold alatt,
és másnapra megőrülsz.
Nem veszed észre.
Csak tökéletesség, így egyszerűen.
Alattad az aszfalt, feletted hiány.
Rendszer.
Nem látlak.
Hazudsz.
Vagy hazudok.
Minden megy tovább –
7
Idegen.
Egyszerű kín.
Ha van, boldogság.
Hiszek.
És aztán, valahol, a föld alá rejtve
a biciklik gurulása.
Isten,
a másik arc,
a miértek,
a véletlenszerűség,
a vad nefelejcs.
8.
Szeretlek.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:48 :: Kovács-Cohner Róbert
