Tamási Attila Szerző
Vezetéknév
Tamási
Keresztnév
Attila
5 év Nincs Komment

Házasodik már a fém,
tisztes nevén: a vas;
névelõt vesz feleségül,
frigyük így lesz avas.
Nászútra vajh’ hová mennek? –
nem kérdés már többé,
mert hogy ilyen sors-háttérrel
vár rájuk az Avas.

—————————

Azon túl, hogy épp a gyerekek nem értenék ezt a szójátékot, nem is több ez, mint szójáték. Naplóba javaslom. NHI

5 év 5 komment
5 év 10 komment

  

Az öreg székelyt bíróság elé idézték, mert állítólag magyarul szidta az egyik közalkalmazottat, amiért az akadékoskodott egy irat kibocsátásakor. Nem volt mit tennie az atyafinak, meg kellett jelennie a jelzett napon és órában a bíróságon, ahol a nem éppen magyarbarát ügyész már fenegette nyelvét a jó kis vádbeszédhez. Szegény atyafinak nem volt módja ügyvédet fogadni, így miután a vérszemet kapott prókátor elmondta vitriolos vádbeszédét, maga kezdett bele védelme felépítésébe.

— Tagadja, hogy nyilvánosan sértegette az itt jelenlévő hivatalnokot? — kérdezte a bíró.

— Má’ hogyne tagadnám, bíró úr. Méghogy én Romániában, román állampolgárként magyarul sértögettem valakit, úgy, hogy bezonyíthatóan soha életemben nem tanultam idegen nyelvet… Menten halálba röhögöm magam, csak várom, hogy megcseklandozzon valaki…

— De hát egy tucat tanú hallotta, amint ön egyebek mellett azt mondta a sértettnek, hogy — idézem — veszett volna inkább a sárkányképű anyjába’, mert akkor nem kéne a Földnek egy ekkora baromállatot a hátán cipelnie.

— Instállom, bíró úr, én ilyet nem mondhattam, képtelenséget beszélnek a tanúk.

— Tudja ezt valamivel bizonyítani?

— Már hogyne tudnám, drága jó bíró úr.

— Aztán hogy?

— Magának nem kell bezonygatnom, bíró úr, hogy nagyböcsű alkotmányunk első cikkelye a déli napnál is világosabban kimondja: Románia nemzetállam. Azt sem kell uraságod előtt ékes szavak tengörében fetrengő diskurzusban előadnom, hogy a nemzetállam — engedelmével, én es idézem — olyan államot jelent, melynek népességi összetétele etnikai szempontból homogén. Na már most, én román állampolgár vagyok, akárcsak maga. S hacsak az ország alaptörvénye, az alkotmány, ami, ugye, hogy úgy mondjam, jogállamunk bibliája, már elnézést kérek, nem egy bődületes hazugsággal kezdődik, akkor én nem es tudhatok magyarul. Egy dolog biztos, tekintetes bíró úr, a nagyapám, akit a falu bölcseként tiszteltek, mindig azt mondogatta: vagy van az embernél bicsok, vagy nincs. Mindkettő egyszörre nem lehet. Ha van nála bicsok, tud uzsonnázni, ha nem, éhen marad, mint Gizi ángyó kecskéje a téesz csak jelentésben létező káposztásában. Ma ezt úgy mondanám, hogy a fiatal bíró úr is megértse: éhen marad, mint Gizi ángyó kecskéje a virtuális farm káposztásában… Beláthatja hát, mélyen tisztelt bíró úr, hogy az igen kedves prókátor úr valótlanságot állít, a tanúk sem mondanak igazat, me’ én biza nem szidhattam magyarul azt a derék hivatalnokot. Vagy kétségbe vonja mindazt, amit hőn szeretett államunk legszöntebb könyve mond, édes, drága bíró úr?

A bíró se köpni, se nyelni nem tudott egy ideig. Nem lévén mit tennie, az adott helyzetben a lehető legbölcsebb döntést hozta, mondván:

— A fene egye meg magát, hallja, de ki van hegyezve az esze és a nyelve… Na, ejtem a vádat maga ellen, de tűnjön el innen azonnal, amíg meg nem gondolom magam!

— Na, na, na, tisztelt bíró úr, velem ne beszéljen ilyen hangnemben, és főleg ne rományul, mert annak akár jogi szövődményei is lehötnek… — háborodott fel a székely, majd magyarul hozzátette:

— … hogy az a bocskormadzag-bajszú, varrottasbőrű, pendelyes szemű jó édes öreganyád sose esmerte volna meg azt az alvégi búsnemesi családból származó csobán öregapádat!…

— Mit mondott?!

— Ééén? Az égvilágon semmit. Talán csak a saját lelkiismerete fájdalmas vonyítása visszhangzott a bíró úr fülében. De erről én már igazán nem tehetek!…

 

6 év 5 komment

 

 

Rég elfelejtettük, hogy nagybetűs, igaz
EMBER-nek lenni nem bánat, hanem vigasz,
nem kilátástalanság, hanem szűz remény,
nem eszköz, hanem cél, nem szégyen, sőt, erény.

Nagybetűs, igaz EMBER-nek lenni nem bűn,
hanem vezeklés, nem tar húr a hegedűn,
hanem égi zene, nem percnyi jó szándék,
hanem örök szobor, isteni ajándék.

Nagybetűs, igaz EMBER-nek lenni nem pont,
vessző, szóköz, hanem teljes mondat, nem gond,
szellemi vakság, hanem isteni áldás,
mindeneken átívelő éleslátás.

Cipeljük gőgös gügyeségünk igáját,
szavaljuk a hitetlenség orv imáját,
s kórusban harsogjuk emberöltőkön át
az össznépi balgaság szimfóniáját.

Mit nekünk Bábel pokoli hangzavara,
mit nekünk Szodoma és Gomora jaj-a,
ha pusztulás és halál kíséri léptünk,
s kereszten halni sem érdemes már értünk.

Mit nekünk Noé bárkája, ha viharvert
lélekvesztőkön szeljük a vad vizet, mert
a víz árja sodorja, görgeti létünk,
s akkor is evezünk, ha már partot értünk.

 

 

 

6 év 6 komment

Rita katicabogárnak

 

 

 

Katicabogár a becsületes nevem,

Bödének is szólíthatsz, zokon nem veszem.

Pöttöm a testem, piros gyöngy az alakom,

s boldog vagyok, ha szelek szárnyán utazom.

Mikor Isten eget és földet teremtett,

szárnyamra naponta egy pöttyöt fröccsentett.

Elfáradt, pihenésre is szánt egy napot,

két félpöttyel rótta rám a vasárnapot.

Így adta hírül, mennyit tartott munkája,

és személyemben szert tett egy hű barátra.

 

6 év 5 komment

Ritának

 

 

 

 

Aludj, lányom, álmodj szépet,

magad köré üde rétet,

álmodj hegyet, erdőt, dombot,

ezüst vizű hűs patakot.

 

Álmodj madárdalt a fákra,

hintsél reményt a világra;

álmodj esőt, kósza szelet,

ahogy szivárványt ereget.

 

Álmodj tavaszt, kikeletet,

vidámságot, szeretetet;

álmodj virágot a rétre,

napfelkeltét azúr égre.

 

Aludj, lányom, későre jár,

a világra köd-dunna száll.

Álmodj holdat, csillagokat,

csillámporos égi utat.

 

Álmodd magad ölelésbe,

ringó karok melegébe;

léted bánat be ne szője,

könnycsepp arcod ne öntözze.

 

Aludj, lányom, álmodj szépet:

csillagutat, eget, földet,

álmodj világot magadnak,

s maradj meg benne boldognak.

 

Ha álmodni bánat nem hagy,

jusson eszedbe, hogy te vagy

ki nélkül a világ pőre:

a mindenség hercegnője.

 

6 év 7 komment

 

 

A völgy felett, a vár alatt

régmúltba fúl a pillanat,

a tél tavaszba olvadva

rácsordul a domboldalra,

s nyomában a friss fuvallat

kökörcsin-tengert nyitogat.

 

E kis virág, mint jómagam

õsföldhöz ragadt hontalan,

gyökerek nélkül mit sem ér,

letépve menten elalél,

szirmai szemét lehúnyja,

üzen, de senki nem hallja.

 

A völgy felett, a vár alatt

régmúltba fúl a pillanat,

törékeny, zsenge jelenünk

a vár romjáról int nekünk,

jövõt áhítva, félszegen

evez kökörcsin-tengeren.

 

 

 

11 év 3 komment

Hamis értékrendekt?l hál` Istennek egyáltalán nem mentes világunkban szerencsére nagyon lecsökkent a fiatalok szakmák iránti érdekl?dése. Egyre több fiatal látja úgy (ami egyébként nagyon helyes), hogy a munka nagy szégyen, kozmikus ívben kerülend? rossz. Oda kell hatnunk, hogy minden fiatalnak a bank jelentse a templomot, a pénz pedig a Mindenhatót, ha azt akarjuk, hogy társadalmunk jó irányba fejl?djön. Nem szabad engednünk, hogy csemetéink céltudatosakká, lelkiismeretesekké váljanak, mert az beláthatatlan következményekkel járhat. Ha szükséges, személyes példánkkal rettentsük el gyermekeinket, meséljük el nekik, hogy 17 év tanulás után hová jutottunk, s hová jutottak azok, akik a szorzótábla megtanulása után mindjárt kamatoztatták is hatalmas tudásukat. Meséljük el nekik, hogyan gürizünk mi most éhbérért ez utóbbiak vállalatainál.

        Ehhez kívánunk segítséget nyújtani a kétségbeesett szül?knek most induló rovatunkkal. Tudjuk, nem lesz könny?, de közös er?feszítésünket egyszer talán teljes siker koronázza.

         El?ször Naplopó Géza életm?vészt szólaltattuk meg.

 

     – Hogyan sikerült elérnie ezt a szép kort, úgy, hogy egyetlen napot sem dolgozott?

     – Nem volt könny?, fiam, de a lógásért mindent megtesz az ember. Nincs az a pihentet? feladat, amit ne végeztem volna el azért, hogy még véletlenül se kelljen megmozdítanom valamit. El?ször f?t? voltam a Napnál, de csakhamar felmondtam, mert túl megeröltet? volt számomra, és a konkurrencia is óriási volt. Világéletemben szerettem a tétlenséget, akár délig is képes voltam aludni. Bezzeg a mai fiatalok… Na szóval, miután felmondtam, beálltam naplopónak, majd megalapítottam a Semmittev?k Szövetségét. Érdemeimet azzal jutalmazta a választmány, hogy nyomban elnöknek választott. Hiába, a tehetség utat tör magának, f?leg ha tétlenséggel is párosul.

     – Mi kell ahhoz, hogy valaki az Ön nyomdokaidba léphessen?

     – Szerencse is kell hozzá, de a legfontosabb az, hogy az illet? szeresse a semmittevést, s ne tántorítsa el semmi életcéljától. Hiszen a semmittevés életcéljává kell váljon az embernek. Csak úgy lehet sikereket elérni ezen a pályán. Nagy áldozatokat kell hozni, de megéri. Nem szabad reggel hatkor felkelni és dolgozni menni, túlórázni, vagy szégyenszemre másodállást vállalni. Helyette délig kell húzni a lób?rt, aztán, rövid ebédszünetekkel tarkítva, végig kell lazsálni a napot.

     – Meg lehet élni a semmittevésb?l?

     – Miért, szerinted én hulla vagyok?! Hát persze, hogy meg lehet élni, apuskám. De még hogy meg lehet élni! Azért nem kell telhetetlen legyen az ember. Érje be egy körlámpás Mercivel, két nyamvadt, utolsó generációs terepjáróval, három nyaralóval, féltucat nagyvállalattal, s egy kis öt hektáros birtokkal, amin egy ötven milliárdos kis házacska áll. Minek kell ennél több? Mondd meg nekem, öcsém, hát nem elég ennyi?! Persze az olyan apróságokra most nem térek ki, mint a yacht, a repül?, a helikopter… Ezek maguktól értet?d? dolgok, ezek ma már minden normális háztartáshoz hozzátartoznak… Na de most fejezzük be a beszélgetést, ennyi munka éppen elég erre a hétre. A végén még nevetségessé válok ismer?seim szemében. Ismered a tizenegyedik parancsolatot, nem? “Szeresd a semmittevést, mint tenmagadat, és csak annak élj!”

11 év 2 komment

 

id?nként eljön a békeid?

amikor az ember vágya kin?

a közhelyes hétköznapokból

s megidézi a messzi távolból

hantolt áporodott emlékeit

– komisz és hálátlan gyermekeit –

s akár a lebeg? halott rokon

árnyas borzongató szeánszokon

megjelennek sorra a múlt-képek

– buják fájdalmasak néha szépek –

vérünk habzó zuhatagként pezseg

pulzusunk is szaporábban ketyeg

s már tiltakoznánk már szinte zavar

de a varázsgömb csak szaval szaval

11 év Nincs Komment

 

elárultattam

júdáscsókkal ajkamon

fekszem védtelenül

lassan a nap az

izzó földburokba

pihenni alámerül

még fröcsköli vérét

az ég feszes vásznára

még sajog a horizont

hangtalan visít

az elemek színorgiája

de elvérzik ez a nap is

akárcsak a többi

már nem marad id?

szeretni undorodni

nevetni sírni

simogatni ölni

 

 

halvány-bárgyú

vígaszként abban a

végs?nek t?n? órában

mikor ez a kimúló nap

tehetetlenül a földön hever mély

visszafordíthatatlan kómában

hirtelen feldereng:

nem halál ez

hanem születés mert

– bár a holnap reménye

kábán szendereg –

hallom ahogy felsír

az éjszaka sötétje

Tamási Attila Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.