kisslaki : Cubák Mari és a gőzmozdony

Ódaverseny a vasúthoz 1892-ben. Kasznár küzd a Patikussal. Bódog atya meg csak legyint. *

   

 

 

 Cubák Mari már tizenöt éves korára mosolygós, gömbölyded, izgatóan fejlett hajadonná serdült. Mint egy cseresznye, amibe tévedésből túl korán kóstolt madár, s evvel édesebb is lesz, mint az irigységtől sárga társai a fán. Aki nem ismerte, egy érett fiatalasszonynak is gondolhatta, és nem hitte volna el, hogy még a hátát sem érintette férfikéz. Ezt még a szentéletű, szűz Kucsmás néni a szomszédjukból is tanúsíthatja, aki életében csak egy férfit látott pucér alsóban, azt is a templomban a mellékoltárnál lógó festményen, amin Keresztelő Szent János éppen térdig a Jordán folyóban locsolgatja a hívőket.

       — Mint egy töltött galamb — cuppantott fogatlan szájával Bódog atya is, ha a kártyakompániában Marira terelődött a szó. Márpedig ez gyakorta megtörtént.

Ballagi báró, a gróf intézője —, akinek a tatája még szerencsésen elkártyázta az ősi Bekkesshy birtok maradékát is, amit szintén kártyán nyert még legénykorában a pozsonyi országgyűlésen Bekkesshytől —, már ezerszer megbánta, hogy pár lánc földért, egy erdőért elvette a ronda, de kellemes vagyonú özvegy Smith Gizellát. Ha a felesége szemébe nézett, még szépnek is találta, különösen akkor, ha a szorgalmas malomra gondolt, aki neki fogja dohogni a lisztet a neje elhunyta után. Esténként majd megőrült a kislányért, pláne mikor felesége rákívánt, és eléggé agresszívan követelte a jussát. Ekkor agya a Cubák lányt hívta segítségül, hogy egyáltalán jusson ötről a hatra.

Korponai Bálint, a kezdő segédtiszt ebben a társaságban még gondolkodni sem mert. Feladata kimerült a poharak töltésében és fidibusz adogatásban a szivaros, pipás uraknak. Ábrándjait estére hagyta. Tudta, hogy szerelemtől hibbant agya hiába hajtja kába ábrándokba, Marit a gazdag gabonakereskedő apja sose adná hozzá. Néha a vasárnapi mise után sétálhatott vele a templomtéren, de ezt a boldogságot gyötrelmesebbé tette a másnap hajnali lelkiismeret furdalás, hiába legyintett rá minden alkalommal a bölcs Bódog atya.

A társaságban főleg az önkoszorúzta Füzesi patikárius tudta a legszebb szóvirágot bukétába szedni, ha Mari szépségéről, kelleméről folyt a magasztalás. Prohászka, a cseh vasútmérnök váltig biztatta, hogy küldje be a jeligés, ódaíró pályázatra, amit Lujza grófnő hirdetett meg a Somogyszob-Balatonszentgyörgy összekötő vasútpálya ünnepélyes megnyitására. Az 1892-ben lesz, éspedig október huszonnegyedikén. 

A fődíj egy kalap aranypénz.

— Biztos megnyered — bíztatta —, csak Cubák Marika neve helyett masinát, haladást, gőzmozdonyt vagy hasonlót kell beírnod.

— Nem is rossz — gondolta a gyógyszerek tudója —, „Spiritusz” névvel fogom beküldeni, ami a fennkölt szellemre is utal, és gyaníttatja a patikámat is mögötte. A méltóságos grófúr is megsejti, hogy ki a mű alkotója —, s már gondolatban morzsolgatta a kegyes szavakat, mint rózsafüzért a templomba felejtett mámi.

Számolgatta a sorokat, s beáztatta a lavórba a szutykos verslábait, hogy majd este töri a fejét az ágyban a lompos felesége mellett, hogy hogyan is passzoljon a Marika-barika helyett a bakter, sínváltó, gőzmozdony, vagy éppenséggel a „vasagár” szó, ami már Mikszáthnál is prímán bejött. Igaz még aggódott egy kicsit, hogy a Cubák helyett nem talál majd vasutat magasztaló rímet.

Füzesivel madarat lehetett volna fogatni aznap este. Osztogatta a kártyát, ivott, majd megint ivott. Jó ötlet volt a Prohászkától ez a pályázat. Hiszen faluszerte híres volt a vőfény, vagy névnapi köszöntőiről, és még a gyógyszereit is egy-egy tréfás versikével adott át a vevőinek. Szinte dőltek a kacagástól a patikában. A faluban már-már egy új Arany Jánost láttak benne. Éjféltájt már elég szépen nyert a ferblin is, és már azt hitte, hogy mindigis nőtlen volt. Derűsen folytatott egy történetet, amit el sem kezdett, hogy a piramisok vidékén, ahol a Mindenhatót Allahnak hívják, egy egész karámnyi tevét kapna Marikáért a jövedőbelije.

— Na persze hülye lenne majd eladni. Ő is inkább szuttyogtatná egész nap a patikában – mondogatta, de a röhögő társaság sejtette, hogy barátjuk reggelire kutyafuttában lehajtott egy-egy enyhén vizezett vödör bort, s az beszél belőle. Este csak utánatöltött. Ilyen beszédre az atya rosszallóan csóválta fejét, de továbbra se kelt fel az asztaltól, mert a huszonkettes Prinz Eugen dragonyosezred táborlelkésze volt annak idején, ez egy kicsit világiassá tette.

A felavató ünnepség egyre közeledett. Az állomástól a Nagyárok felöl vagy három kilométeres út vezetett a faluba a templomhoz. Előtte a Szentháromság téren már állt a dísztribün, ahol az előkelőségek tekintettek le az ünneplő vivátozó gyalognépre, ahol az újdondászok méhek gyanánt gyűjtögették a mellékletbe valót. Mikor az ódapályázat győztesének neve került sorra, Füzesi szerény magabiztos mosollyal nézett a védnök grófnőre, aki egy lapról olvasta:

            — A pályamunka győztese: Korponai Bálint próbaidős segédtiszt. — A gyógyszerész szívéhez kapott és hazarohant. Félő volt, hogy kiissza boltjából az összes tinktúráit.

Bálint szíve beledobbant a nagy örömbe. Tán még a templom tornyán a bámészkodó galambok is hallották.

 Mit tesz isten, merő véletlenül a poéta Marika mellett állt, aki — persze csak a gratuláció miatt —, átölelte. Az öreg Cubák ki gyorsan számolgatott, hogy az üzlettársnak igencsak előnyös lenne egy pályadíjas költő neve. Fidélisen vállára tette a kezét, és csak úgy mellékesen megkérdezte:

— Aztán öcsém, mennyi is az egy kalap aranypénz bankóban? 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2007.06.04. @ 06:53 :: kisslaki
Szerző kisslaki 251 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de