Örök tükör, miért kacsingatsz rám folyton?
Meg mért duplázódom? Rejtélyes fivérem,
miért utánzod gesztusait kezemnek?
Miért kett?z?dnek meg ott bent a dolgok?
Másik énem másik létben halandzsázik,
a kristály groteszk két dimenziójában,
úgy látom, e szemek kutatnak utánam,
ám nem találkozhat soha egyik s másik
A tudat, hogy nem ismersz, és nem ismerlek,
mindkett?nket varázs-borzalommal tölt el:
hogyan többszöröz?dhetnek meg a létek?
Sorsunk miért irányíthatják magasabb
er?k, s ha a vég e földr?l majd elragad,
te másik, sötét árnyam, vajh velem jössz-e?
AL ESPEJO
¿Por qué persistes, incesante espejo?
¿Por qué duplicas, misterioso hermano,
el movimiento de mi mano?
¿Por qué en la sombra el súbito reflejo?
Eres el otro yo de que habla el griego
y acechas desde siempre. En la tersura
del agua incierta o del cristal que dura
me buscas y es inútil estar ciego.
El hecho de no verte y de saberte
te agrega horror, cosa de magia que osas
multiplicar la cifra de las cosas
que somos y que abarcan nuestra suerte.
Cuando esté muerto, copiarás a otro
y luego a otro, a otro, a otro, a otro…
