Hónap: 2017 február

Barátom, a képről eszembe jutsz, ami eddig lomos kapualj, képzeld, telis-tele zene, hiszen itt zongora magasodik, megismerkednék vele.   Barátom, húgod keze nem pöttyös már, határmezsgyén szerelmesebb egy elválás, ebből szakítás nem lesz, legfeljebb bátyámig érő szeretetem.   Barátom, errefel [… Tovább]

                        rewind  &  play újra meg újra  /  összefüggé-                 nyelved  / nehogy  mérgezett  szavakra  nyíljon             [… Tovább]

  Vékonyka szálra ül az ég, pehelynyi lak, a szirma kék, a tavasz széléhez simul, s bár illata tonnányi súly, egy nyíló pillanat alatt szétröpködik a madarak, s a fűszálak közt szétterül, búján és szemérmetlenül.

Fenn és lenn…)))     Mit vés fel a kor – ránk hagyva örökül – emlékezetünk márványegére mementónak, ha a remény tüze is lohad a szívben s szétfolyik vére. Jégtestű árnyakká lesznek vágyaink, meglopják nappal s minden éjszakán. Félünk ébredni, [… Tovább]

M. Laurens A KRITIKUS   A kritikus ül, hosszú méla lesben, epéjét túráztatja lefekvés előtt,  hogy másnap se hagyja cserben. Ágyához érve, fogai közt elmormol pár, gyűlölettől frecsegő léha átkot, leginkább a pokol mélyére kívánva, ezt az irtóztatón dilettáns világot. [… Tovább]

milyen gombokkal hívnám fel figyelmedet hogy van-e értelme bejelentkezni ott ahol tán már más a jobb remélem jobb a jobbnál is jobb mint én aki fél tőle fél hogy se barát se húga már nem lehet önmagának de akkor is [… Tovább]

  Nincs szükség tollra,ha teljességgelkitöltöd életem,de mikor hiányod vésemüres papírra,megremeg, sercegésemegtöri a csendet…Teljesség és hiány –mily gazdag ellentétpár,színt színre játszik,ám valahol mindighibádzik.  A holnapba hajló mábanitt vagy és mégsem…Hiába várlak,már csak homlokombarázdáiban talállak;bennem létezelés én tebenned…Valaha válladonszületett a legszebb dal,közelléted vigasztalt,szavak helyettcsókok [… Tovább]

Evokáció Karinthy Frigyes: Nihil című versére  „Akkor egy szélroham jött veszekedveÉs bevágta az ajtót.”Emlékszem, korán tavaszodott,de hűvösek voltak még az esték.A váratlan zajra a szavak bennünk rekedtek,és megállt a levegőben mély sóhajod.Vállamról erőtlen kezed hirtelen lehullt,és egy leskődő hajszál simult [… Tovább]

Egyedül sétálok az esőbenBorult felhők vannak az égenSzememből egy könnycsepp lehulltIstenem adj erőt mert a szívem feldúlt A fájdalom mi rám tört kavarog bennemNapsütésre vágyom e zord időbenKavargó szélvihar fújd el a bánatomSzárítsd fel a könnycseppet az arcomon Esőcseppek dúdolják [… Tovább]

Elfáradtam az utamonNagy teher van a vállamonKi segít nekem elhordoznomA súlyt mely annyira nyom? Összeroskadva lépegetek előreLábaim megbotlanak a kövekbeKörülöttem látják vérző sebeimDe nem segítenek szívem kínjain Mert sokan rakták rám a terheketMelyet most egyedül cipelekA sok  portól nem látom [… Tovább]

Szürkét fest a világ,cipzár közé szorultéletek, pusztít a kór,nem kímél se családot,se gyermeket. Dérbe fagyott lelkekjajongva fonnak körénknyomasztó, sötét felleget.Van-e kiút?A kikeletnek lesz-e ereje,a zúzmarát sóhajtó szíveketolvasztani tudja-e?

FényjelXIX. századi dal                        Koosán Ildikó   Látod-e mennyire  várom, anappalok fénye, ha éj peremére kúszik, a hajnali ködre terül,rügy-teli ágra, ha barka virágraébred az erdő, a bánat elül? Hallani csöndben, lenge örömbenfürdik a tisztás, érik a dal, zizzen a szárnya, száll a [… Tovább]

    Most azt mondod nekem, hogy rosszul látok, kék a zöld?Látod, hogy szeretlek? Annak látom én is, esküszöm.   Nem hazudsz, hogy hajnal múlt és ez nem kormos éj?Bánom is! Mit ennél, mondd, e szép nap reggelén?   Valóban [… Tovább]

    Konok fellegek borítanak, minden — arccal a pillanat ellen, még a csend is lábujjhegyen jár,  fogva tart az Isten. …Habzó kékké vált a kifosztott Ég, vajon leszek neked még?      

Hullik a hó rám, sok buta felhőt üldöz a szélvész, késik a rügy most, nem jön az úton szembe a május. Kerget-e vágyat majd ez a szív még, pezsdül-e lelkem? S hordja-e szellő illata selymét kék ibolyának?   Csurran a [… Tovább]

Ösztön vagy tudat vezérel, (?) mikor beléd harapok, rózsaszín börtönöd rácsa ajtajában kopogok.   Végigfekszem küszöbödön, félhomályba meredek, nyállal festett ösvényeken bejáratot keresek.   Vagyok ösztön, vagyok tudat, (!) mikor beléd harapok, egy ketrecben állat-ember, morgok és imádkozok.   Zárkámban [… Tovább]

Szójáték kedvenceimről, a fákról, – voltaképpen, erőben, visszakézből, teremtett – szavakra. voltaképpen mindegy  hogy Isten miért és hogyan  teremtette a fákat a lényeg az lehet hogy megtanulj tőlük fölfelé élni és olyan erőben tartani magad a célig ahogy a fák [… Tovább]

Ha itt lennél, megértenéd. Velem lennél, ha értenél. – Sétaközben, hideg napon odaadnám a kabátom, ha majd fáznék sem remegnék, szemeidben melegednék.   Magányodban csended lennék, ha tűz a nap óvó árnyék, tavaszodban kezdő virág karjaidban kinyílanák. – Neked lennék [… Tovább]

Mászni egyre feljebb, kapaszkodni fokról fokra, nem nézni, hogy zsugorodnak a tárgyak, ami fontos, úgyis besűrűsödik, pingpongasztal zöldje beépül a növényzet klorofilljébe, visszaépíti a természet, benne zöldell tovább, hálója összetartja a Földet, nem számít már játszmák izgalma, pulzus lüktetése, arcok [… Tovább]

Különös nász   Násztáncot járnak ujjaink, tenyerünk egymáshoz simulva szeretkezik. Szemeinkben lángra gyúl a gerjedelem s szerelmes sóhajunk megtermékenyíti   a világegyetemet.  —————————————- Kedves Szerző! Ezt az írást a naplóba javaslom. Üdv: Zsó