Elfáradtam az utamon
Nagy teher van a vállamon
Ki segít nekem elhordoznom
A súlyt mely annyira nyom?
Összeroskadva lépegetek előre
Lábaim megbotlanak a kövekbe
Körülöttem látják vérző sebeim
De nem segítenek szívem kínjain
Mert sokan rakták rám a terheket
Melyet most egyedül cipelek
A sok portól nem látom az utamat
Félő, hogy szívem egyszer megszakad
Tomboló vihar melyben haladok
Lelkem érzése a széllel kavarog
Mint egy porszem ide-oda szállok
Miközben szüntelen segítségre várok
—————————————————————–
Kedves Erzsike! Igen, látom, próbálkozol, de sajnos ez még kevés. Attól, hogy rímes végződésbe próbálod szedni a ez még nem igazi vers. Sok benne a közhelyes, közhelygyanús elem. Az utolsó szakasz nem lenne rossz, de a szállok-várok toldalék rímpár kicsit csökkenti az „értékét”. Ezekre figyelj jobban az írásaidban. Például az első suakaszban sem szép az utamon-vállamon, s ehhez még hozzájött a hasonló magánhangzós elhordozom-nyom… Ezt a verset nem publikáljuk. Üdv: Zsó
Legutóbbi módosítás: 2017.02.23. @ 13:46 :: Farkas Erzsébet