Pogány Gábor : Kajászó keretben

Szocháló

 

Hideg-völgy. Így hívják a falu észak-nyugati részét, a mostani újfalut. És igaz: itt mindig hidegebb van, mint a lenti faluban, itt akkor is fagy, ha lent pluszokról mesélnek, s itt később bagzanak a macskák is, később nyílik a hóvirág, és a nyitnikék is ijedten visszafordul, ha itt támadna kedve trillázni. De persze mindez csak látszat, érzet, mindezt az autópályáról nem venni észre. Onnan az utóbbi időben csak a köd látszott, a völgyet ellepő, fényt át nem engedő, kissé sárgás, de leginkább szürkeként nyomasztó, áthatolhatatlan, depressziót okozó köd. Kicsit föntebb, úgy a verebi leágazás tájékán kezdődött ez a köd, onnan csak százzal lehetett már jönni biztonságban, s mire a völgyhöz ért a pálya csíkja, addigra két-három vonalat engedett látni a sűrű pára, a völgyben a házak, tavak, erdők, szőlők, prések pedig valahol a paplan alatt szunnyadtak, észrevehetetlenül, láthatatlanul. Mint a bennük élők, legtöbbször: láthatatlanok, észrevehetetlenek.

Nem lesz semmi, semmi — mondja Szepi, szedi a szemetes tartalmát zsákba, a buszmegállóban, a tejbegyűjtőnél, ahol már negyven éve nincs tejbegyűjtés, pedig az nem is az átkosban épült és kezdődött, hanem még a csonka Magyarország Horthyja alatt, mert akkor a marha tartás olyan híres volt a faluban, hogy még a Duce mezőgazdasági minisztere is idejött száját tátani, de azután a tejbegyűjtő maradt a falunak, s átélte a cocilista korszakot, s mára csak annyi maradt belőle, hogy így nevezik hivatalosan is az itt lévő buszmegállót, és például az eggyel föntebbit meg mozinak hívják, mert a most is csak vegetáló művház valaha mozi volt. Most meg már se mozi, se könyvtár, se művház, csak néha a nyugdíjas klub tart teadélutánt, meg esetleg valamilyen léha ötlet indíttatásából egy évben egyszer valamilyen bál is lesz. Van. Azt is mesélik, hogy a világhírű operaénekes fia, akinek az átlagtól számítottan is tisztességes hangja, muzikalitása van, mert volt honnan örökölnie, szóval ez a neve által is híres ember egyszer, nem oly régen fölajánlotta a falu elöl-, avagy aluljáróinak, hogy huszonezer forintból csinálna szép műsort valamely nemzeti ünnepre, meghívottakkal, zenekarral, de ez az ötlet elütött az elöljárói elképzelésektől, így elküldték vissza, a falu szélére, ahol is lakik ez a jóember, s lett helyette önkéntes műsor, egy szavalóval, s a helyi kórussal, amelynek mindenképpen kellett székely himnuszt énekelnie. De Szepi szedi a szemetet, minden megállóban, múltkor a táblát is összeszedte, mert valami erős autó kiütötte a buszmegálló táblát, azzal együtt a menetrendet is a helyéből, és az azóta Szepi kertjében van, hogy el ne vigyék. Ennek immáron több hónapja, a hivatalok tudják, de tábla nélkül is megálló a megálló. Az itteniek úgyis tudják, mikor jön a busz, mert elég ritkán ahhoz, hogy ne lehessen nem megjegyezni, az idegen meg álljon ott, amíg jön valami.

Szepi szedi a szemetet, nem lesz itt semmi, mondja, kissé keserűen, mert tavaly még iskolába is járt, hogy napocskát rajzoljon, majdnem hatvan évesen jártak át a faluból többen is Martonba, és tényleg napocskát kellett rajzolniuk, mert ha nem, akkor nincs ez a közmunka sem, aminek most vége, most február végén vége, és utána nem lesz semmi, az a kis pénz se, amiből legalább a telet átvészelték. Szepinek például fáj a háta, mert korábban lovai voltak, és ő vitte fel a halottakat a temetőbe, és akkor még nem volt aszfalt, csak a meredek csúszkáló út, volt olyan, hogy az öreg tiszteletessel ketten tolták a kocsit, rajta a halottal, koporsóval, koszorúkkal özveggyel, előtte a lovakkal, hogy fel tudjanak menni a temetőbe, akkor még ott le kellett rakni azt a nehéz faládát, majd egyedül visszakormányozni a kocsit a lovakkal, szóval kikészült Szepinek a háta, és amikor már nem kellettek a Szepi szekeres szolgáltatásai, akkor azt mondták neki, hogy százalékoltassa le magát, mert milyen jól jár. És tényleg kapott nyugdíjat, még a szekeret, meg a lovakat is eladta, elég volt az a kis pénz, közben csinálta a kertet otthon, meg az anyjánál, nyáron, ősszel meg volt a konyhára való, krumpli, csirkéknek, malacoknak a kukorica, tök, szemestakarmány. Most meg lesz a semmi. Februárnak vége, oszt letelik. Nem lesz semmi. Csak az éhenhalás. Még napocska sem.

 

Legutóbb szerkesztette - Pogány Gábor
Szerző Pogány Gábor 79 Írás
Üdvözlöm a Héttorony közösségét, és köszönetem a meghívásért! Magam firkász volnék eredetileg, de miután korábban írtam egyebet, mint újságot, így laptól távoztom után is folytatom a billentyűzet püfölését. Kérem, fogadjátok kritikával szösszeneteimet, bár megjegyzem: a bírálatokat kritikával tűröm.