„A levente tízparancsolat
1) A levente megtartja fogadalmát.
2) A levente Istenfélő és vallásos kötelességét teljesíti.
3) A levente szereti hazáját, a Nemzet hagyományait és hőseit tiszteli, s önmagában a harcos
erényeket neveli.
4) A levente hű az államfőhöz, a törvényeket és a hatóságok rendelkezéseit tiszteletben tartja.
5) A levente szereti a szüleit és ragaszkodik a családjához.
6) A levente elöljáróinak és feljebbvalóinak bizalommal és szívesen engedelmeskedik.
7) A levente lovagias, megbecsüli, segíti leventebajtársait és magyar testvéreit.
8) A levente nemesíti lelkét, ápolja és edzi a testét, harcra készül.
9) A levente jellemes, józan életű és vidám, mindig igazat mond, a fellépése öntudatos, katonás és
fegyelmezett.
10) A levente óvja és gyarapítja a nemzeti vagyont, a Hazájáért magyar becsülettel él, tanul, dolgozik, és küzd.”
Ernő egy kis, bihari faluban született az Úrnak/Örökkévalónak abban a nevezetes esztendejében, amelyben a Magyar Nemzetgyűlés 1921. évi LIII. törvénycikkének végrehajtási utasítása, a Vallás- és Közoktatási Minisztérium 9000/1924. sz. rendeletében látott napvilágot.
Tehát a nevezetes leventemozgalomnak még legalább tizenkét évet kellett arra várnia, hogy az ifjút heti kettő vagy négy órában — először leventeapródként, ezt kővetően ifjúleventeként, majd leventelegényként, végül ágyútöltelékként — „oktassa” isten- és hazaszeretetre, edzhesse testét, felkészítve egy Trianont revideáló, igazságos, szebb jövőt hozó háborúra.
Minthogy az alakulatok felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül verbuválódtak szülőfalujában is, Ernő bizony, zsidó létére, a polgári iskola elhagyása után apród, majd ifjúlevente lett.
Mint ifjúlevente már katonai, alaki kiképzést is kapott, és elég megbízhatónak bizonyult arra, hogy a fapuskákkal gyakorlatozzon a falu sportpályáján. Abban a kitűntetésben is részesült, hogy viselhette a híres leventesapkát a kobakján, a kipa helyett. Mi több: énekelhette a falu rektortanítója, K. Sándor — egyébként kiváló, nemzedékeket nevelő, nagy tudású pedagógus — által, egy akkoriban divatos menetdallamra költött szövegét, ami legnagyobb sajnálatomra nem maradt fenn a falu túlélő, öreg leventéi emlékezetében. Egy bizonyos: a szöveg nagyon „hazafias” és lelkesítő volt.
Szóval, énekelhette volna a mi Ernőnk, de az „árvának” nem volt zenei hallása. Magyarán mondva botfüleket hordott a leventesapka alatt, azok tartották a leventék díszét.
Ezt a hiátusát Ernő ismerte, meg a díszelgő menetben a mellette menők lökdösték is, hogy ne „falsítson”, ezért ő leginkább hallgatott, majd az intés miatt tátogott.
A leventeoktató, B. László szerint ez a viselkedés a zsidó fiataltól szándékos fegyelemszegés és olyan hazafiatlan viselkedés volt, ami szögesen ütközött a leventék tíz parancsolatába. Mint ilyen, szigorú büntetést érdemelt.
B. László tanító úr nem azért végezte a tanítóképzőt, hogy ne tudjon példás büntetést kitalálni.
Ahogy a díszmenet az elméleti oktatás helyére ért, a tanító úrnak már kész volt a terve: felsorakoztatta az egész „századot” az épület előtti úton, nem az udvaron, hogy a járókelők is lássák, hallják, a nemzetellenes viselkedésre milyen példa statuálásával válaszol az igaz, magyar hazafi, a lelkes leventeoktató.
Pellengérre állította Ernőt, a felsorakoztatott kisebb-nagyobb gyerekek előtt, akik feszes vigyázban várták a napiparancs kihirdetését. Kit udvarseprésre, kiket fegyverismereti órára küldött mindaddig, amíg csak Ernő maradt feladat nélkül.
Ekkor a tanító úr fennhangon, hogy a felvégen is hallható legyen, kihirdette a verdiktet:
– „Cs. Ernő, izraelita vallású levente, hazafiatlan viselkedésével tudatosan, visszaesőként megszegte a leventék tíz parancsolatát, amiért a ma délutáni, körleti munkák keretében felmossa a budi padlóját, fogkefével.”
*
Hogy a hamarosan elkövetkező, „igazságos” háborút közvetlenül megelőző időkben, és utána mi történt esetünk főszereplőivel, az egyrészt sejthető, átlagos Kelet-európai história, másrészt, ki a fenét érdekli mindez?!
2015-10-16
Legutóbbi módosítás: 2020.01.08. @ 11:28 :: Csillag Endre
