Csillag Endre : Három szem szilva

Az “esem-ény” óta már teljesen jól vagyok!

   A termés zöme már lejött a fáról. Ez a három duzzadón kerekded szépség azonban, a maga kéklőn szűzies hamvasságával, kitartott a legmagasabb ágvégen.

   Hívogattam őket szép szóval, biztattam a szelet, de nem teljes meggyőződéssel, segítene, hogy ezeket az elérhetetlenül „tiltott gyümölcsöket” végre a markomban érezzem.

   Kezdett a helyzet számomra olyanná válni, mint egy gimnáziumi, plátói vágyakozás a szebbik nem hasonló idomai után.

   Olyan faragatlan megoldás, hogy egy jól faragott, hosszú rúddal leverjem őket, szóba sem jöhetett, noha hű oldalbordám erre bíztatott:

   — Mit vacakolsz azzal a néhány szem szilvával? Amúgy is a könyökünkön jön ki immáron a ringló! Lepték már eleget a muslincák a hullottat! Nem győzzük a fanyalgó szomszédoknak osztogatni, megrágásuktól a jó ízlésű hangya-bérlőtársakat elhessegetni, illetve a kukába hordani! — sorolta.

   Hiába, no, az asszonynépnek nincs igazán érzéke az ilyesféle kihívások férfiasan tökéletes megoldása iránt. Társam hozzáállásától számomra még kívánatosabbak lettek, szinte erotikusan vonzottak a fennhéjázó gyümölcsök.

   — Nincs más megoldás, fel kell másznom értük — morfondíroztam magamban, és már érlelődött is bennem az elhatározás: a hátsó teraszon békésen szundikáló, kétágú szobalétrát keltem fel, függőleges állapotába. — Ám erről szót se az asszonynak! — fogadkoztam, aki szentül meg van győződve arról, hogy az ő tériszonya az évtizedek alatt átragadt rám.

   A gondolatot tett követte. A létra vonakodva nyikorgott a terasz metlachi burkolatán. Ezt azonban én férfias felindulásomban nem vehettem intő jelnek.

   Felvettem hát őkelmét a vállamra, minek folytán akként nézhettem ki, mint gyerekkorom valamelyik meséjében a létrás törpe (Sanyi manó könyve, Dr. Mikes Lajos, Tolnai Kiadó, Budapest), vagy P. Howard létrás Drugicsa.

   Odamentem a kacéran bólogató szilvák alá, és nagy műgonddal felállítottam a kétágút a füvön.

   — Homokos ugyan a talaj, de a fű meglehetősen benőtte, összefogta, nem lehet tehát laza. A létra karcsú, tűsarkú cipői nem süllyednek bele annyira, hogy… a madáritató betonja elég messze esik… szóval, minden rendben lesz.

   Fel is lépkedtem az öt létrafokon az utolsó „platóig”, ami egyben rögzíti is a gurtnikkal összekötött lábakat, stabil tartásban.

   Amíg másztam, és elhelyeztem tappancsaimat a talpaltnyi alumínium lapon, addig a szobalétra derekasan állta a „sarat”.

   Felnyúltam a szilvákért, sőt, már a markomban is voltak, amikor az irigy mászóka megbüntetett mohóságomért — a nejem elmondása szerint, aki az étkezőkonyha egyik ablakából követte a fejleményeket —, és az egyik lába lassan süppedni kezdett a talajba.

   Én még felfelé néztem, mit sem észleltem a készülő veszedelemből. A következő élményem az volt, dobok egy hátast… óriásit zökkenek… nincs elegendő levegőm… a közben odaért nejemnek győzedelmesen nyújtom a három szem szilvát, aki rám kiált:

   — Neked persze, az a rongyos pár szem szilva a fontos, amikor engem úgy megijesztettél?!

   — Vedd már el, légyszi! A jobb kezem is kell, hogy fel tudjak tápászkodni.

   Végre elvette, levegőm is lett, különösebb fájdalmat nem éreztem, fel tudtam állni. A létra viszont széttárt lábakkal, terpeszkedve röhögött rajtam.

* 

   Mindez egy hétfői napon történt, délelőtt. Estére megjöttek a fájásaim: a gerincem mellett, a derekamhoz közel. Na, gondoltam, megsérült, mondjuk zúzódott a gerincem. Járni nehezen, hajolni alig tudtam.

   Az asszonynak volt valami kenőcse (Diclac), azzal kenegettük az ütődést és környékét.

   Kitaláltam, masszírozzuk is, attól hamarabb elmúlik a fájdalom. Kedden este már fájdalomcsillapítót (Cataflam) kellett bevennem, hogy tudjak egy keveset aludni. Legkomiszabb éjszakám a szerdáról csütörtökre virradó volt, mert előző este a nejemmel jól meggyimakoltattam a hátam.

   Csütörtökön elmentem a városi traumatológiára.

    Anamnézis: „Elm. szerint 08.01. otthonában lesett, (kb. 1,5 méter) háta sérült. Aspirin protect-et szed.”

    Státusz: Org. neurol neg. Pupillák kerekek egyenlőek fényre jól reag. Hát b.o. costolumb. régióban, a mellkas b.o. a med. clav. vonalban IX. — X. bordák magasságában kifejezett nyom, érz. jelez. Levegővételkor ugyanitt fájdalmat jelez, cyanosis nincs.”

   Azért van, amit a fentiekből értek, de főleg az jutott el a tudatomig, röntgenre és alhasi ultrahang vizsgálatra kell mennem, majd a leletekkel vissza a felvevő orvoshoz jönnöm.

   Nyolcszor félóra telt el, mire meglett a szentencia: bordatörés, kímélet, légző torna, hasi szervek nem sérültek, a hasüregben „echot” adó szabad folyadék nincs, illetve végezetül: egy hét múlva kontroll.

   A vizsgálatokra való várakozással eltelt időt onnan tudom, hogy a kórház előtti parkolásért háromezer ötszáz forintot kellet leperkálnom, ugyanis az első félóra ingyenes. De mit tegyek, tömegközlekedéssel nem mertem elindulni, ami Debrecenben most (is) katasztrofális?!

   Tanulság: Bordatörést nem szabad nyomogatni befelé, masszírozni. „Öreg legénynek nem való a május!”

   Amúgy köszönöm, jól vagyok, mintegy hathét múlva még jobban leszek — ígérik.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Csillag Endre
Szerző Csillag Endre 149 Írás
Amatőr módon írogató nyugdíjas vagyok. Követek el verset is, de igazán a kisprózában érzem jól magam.