Nincs szükség tollra,
ha teljességgel
kitöltöd életem,
de mikor hiányod vésem
üres papírra,
megremeg, sercegése
megtöri a csendet…
Teljesség és hiány –
mily gazdag ellentétpár,
színt színre játszik,
ám valahol mindig
hibádzik.
A holnapba hajló mában
itt vagy és mégsem…
Hiába várlak,
már csak homlokom
barázdáiban talállak;
bennem létezel
és én tebenned…
Valaha válladon
született a legszebb dal,
közelléted vigasztalt,
szavak helyett
csókok hulltak…
Most szünetjeleidet
tűzöm tollam hegyére –
vándor vágyaim
s az éjszakák árnyai
hozzád űznek.
Szomorúan szól énekem.
Betűimen az ékezet,
mint parányi könny
gördül tova,
s az utolsó mondat
végi ponttal
olykor helyet cserél…
Legutóbbi módosítás: 2017.02.24. @ 13:14 :: D. Bencze Erzsébet
