Kozák Mari : Születésnapomra

A kép forrása az internet

 

Hogy ki vagyok
már magam sem tudom…
felhőt járó vén bolond
eresz száján zokogó
tegnapi esőcsepp
szélben szálló hinta
anyák meggyötört álma
üres tenyér – ujjakat hívó
hazug szavak
holnapi keservek…
átok vagyok – Isten kerget.

 

Hogy ki vagyok
a választ nem keresem…
egyszer sárba térdelt vélem
a valaha szerelem
fiat álmodtam – magamra hagyott
most éjszakánként
egy csillagot csókolok
fehér urna menedékem
ősz siet utamon vélem
homlokom hideg üvegen
elveszett rég hitem…
átok vagyok – Isten elhagyott.

 

Hogy ki vagyok
meg sose kérdezd…
és ne akard felpróbálni léptem
kezem se fogd – eressz
utam végén vár egy kereszt
vállamon ül száz évem
de senkivel nem cserélem
az idő magamra hagyott
angyalszárnyba kapaszkodok
hajnal könnyét gyűjtöm tenyerembe…
átok vagyok – Isten elhagyott.

 

Hogy ki vagyok
már magam sem tudom…
felhőt járó vén bolond
eresz száján zokogó
tegnapi esőcsepp
szélben szálló hinta
anyák meggyötört álma
üres tenyér – ujjakat hívó
hazug szavak
holnapi keservek…
átok vagyok – Isten kerget.

Legutóbb szerkesztette - Kozák Mari
Szerző Kozák Mari 119 Írás
Kozák Mari vagyok, tanító. Ma már csak olyan öreg tanító. Az évek elteltek és nyugdíjba vonultam. Egy kis városban élek, közel a megyeszékhelyhez, Debrecenhez. A városom, ahol éltem és tanítottam, és ahol ma is élek, Biharkeresztes. Három gyermekem van, két lány és egy fiú. Valójában, már felnőttek és ketten a maguk útján járnak, csak a fiam van még a közelemben, Ő még egyetemista. Már fiatal koromban is nagyon szerettem olvasni, és persze írogatni is. Korai próbálkozások voltak, de hittem, hogy szép és jó, amit teszek. Fiatalon kezdtem el tanítani, a gyermekek szeretete benne volt a génjeimben, hiszen ezt tanultam anyámtól is, aki óvott és védett minket mindentől. Az évek során, hivatásommá vált a munkám, örültem, minden kis sikernek, ami a gyerekekkel összeköthetett. Nekem a tanítás mindig örömet szerzett, soha nem volt teher és nyűg. Azt hiszem, igazi falusi tanító voltam. Vagy tíz évvel ezelőtt, becsempésztem az olvasás órákra a saját meséimet és gyermekeknek szóló verseimet, és boldogan tapasztaltam, hogy szeretik kis tanítványaim. Egyre többet és többször írtam nekik, hálás hallgatóim lettek, és nagyon közel kerültek szívemhez. Aztán később már más versek akartak kikérezkedni, onnan legbelülről és én engedtem is, hogy jöjjenek. Azóta, ha valamit látok, vagy érzek, ha bánt az élet vagy éppen örülök valaminek, ha tehetem, leírom érzéseimet. Szeretem a szépet és a szépséget, a szívnek és a szívhez szólót. Talán a verseim is a szépséget juttatják el az emberekhez.