kisslaki : Donna Viola akasztása

 

— Rohanj a kosárér’! — ordította feleségének Marco Rossi, az írnok, ahogy kilépett a városháza kapuján. Beatrice éppen barátnőjével, donna Violával az akasztott ló haláltusáját bámulta a piactéri sokadalomban, de az ura parancsára már loholt is inaszakadtában hazafelé.

— De a nagyot hozd, mert kimérik a lovat! — érte utol a még bömbölő bikahang az asszonyt, aki már a kékfestők utcája felé iramodott.

Ritka eset, hogy a püspök úr a világi bírósággal egyetértve megengedte a hús kiosztását. Ugyanis a ló kínvallatásánál kiderült, hogy az állat nem az ördög parancsára rúgta agyon az eminenciás úr lovászát, hanem csak az ijedségtől. Ugyanis a részeg udvaronc túl közel hajolt a csődör patájához a fáklyával.

Mikor szabály szerint felolvasták a lónak az ítéletet, szegénynek a szeme sem rebbent. Most aztán bánhatta, hogy nem tanult meg latinul.

A kenderkötél sem rezdült a bitóról lógó paripa nyakán, mikor befutott Beatrice. Persze a hóhér szolgálatkészen lemetszette a ló majd karhossznyira kilógó nyelvét donna Beatrice kosarába; — az ura idejében lefoglalta magának. Jó lesz estére, a születésnapjára, mikor is barátjával, Gino Pescatore, felcserrel ünneplik az évfordulót.

Hazafelé Beatrice Violával, a felcsernével ócsárolták az aznapi műsort.

— A múltkori jobban tetszett, mikor a szerzetest égették a két apácával. Igaz, akkor nem volt húskimérés — élcelődött Viola asszony.

Beatrice szükségesnek vélte közbeszólni, hisz férje hivatalnok.

— Vigyázni kell, mert a gonosz köztünk ólálkodik. Éjjel, nappal óvakodni kell a boszorkányoktól — tette még hozzá, mert nemrég olvasta a „Boszorkánypörölyt”, az inkvizítorok szakkönyvét.

— Na, meg, ha emlékszel, a szerdai előadás sem volt unalmas. Mikor az a ministráns égett az anyjával, hát az aztán hátborzongató volt. Még a vizem is megcseppent. S ahogy azok sivalkodtak! — nézett öntelten Violára, mintha saját kezűleg gyújtotta volna meg a rőzsét a máglya alatt. Folytatni akarta a történetet, de egy keserves bömbölés megzavarta gondolatait. Kiderült, hogy elöl a legkisebb csemetéjét bátyja szájon vágta a ló nyelvével.

Mire kiderült, hogy Martin a tettes, már haza is értek, s a bűnös gyorsan előreszaladt az udvarba, ahol Gino Pescatore, a seborvos egy sámlin ülve vakargatta a lábát. A gyerek tudta, hogy az anyja már nem meri megverni, mert a férfi, dacára, hogy felcser és hébe-hóba herélést is vállalt, bekecse alatt érzékeny szív dobogott. Sohasem bírta elviselni, hogy előtte verjenek valakit, még ha csak egy gyerek is.

Mikor befordult a húshozó csapat az udvarba, a kirurgus nagyon megörült, mikor meglátta a két derűsképű asszonyt. Jókedvük ragályos volt. Gino meg-megcsipkedte a fehérnépeket, miközben azok ráborították a kosarakat a diófa alatt gunnyasztó, kíváncsi nagyasztalra. A kirurgus érthető rutinnal aprította a hús nagyját, s közben — mint tudós ember — csak tiszta szeszt ivott, egy-egy korty vizet löttyentve hozzá aromaként. Persze donna Rossi sem adta alább; ő is szaporán töltögette magának s Violának, a nőknek való édes likőrt. Már jócskán benne voltak az ünnepi vacsora főzésében, közben is szaporán küldözgették a kontyalávalót a gyomrukba, a lóhús jöttét jelző előhírnöknek.

A csemeték, hogy ne legyenek láb alatt, kaptak egy-egy pohár vérfejlesztő vörösbort, s szétszéledtek az udvarba, tanulni a felnőtté válást. Már rég beestellett. A csillagok is elfoglalták kijelölt helyüket az égbolton, de az írnokra hiába vártak, mert ő még a lányok ajándékát fogadta az örömházban. Időközben a gyerekek elültek a szárnyasokkal együtt, mert a vérképző vörösbor is megtette jótékony hatását, s így a felnőttek a vacsora után, halk nótaszóval zavartalanul ünnepelhették a távollévő születésnapját.

A városkaput már korábban bezárták, hogy passzussal sem jöhetett be ember, bárki fia-borja is lett légyen az illető. A poroszlók is megkezdték az őrjáratukat. Végigjárták az ivókat, ellenőrizték a fogadók vendégeit, s végül pihenőre benéztek egy italra a bordélyba. Ott, az elázott írnoknak megmutatták, hogy merre is lakik. Elkísérte őt az örömház pikulása is, a hibbant Mario, mert tudta, hogy szép estéje lesz, ha fújja nekik a talp alá valót. Annyira még nem volt beállítva, hogy a hangszerével ne találta volna el a száját.

Persze, ahogy megérkezett Rossi a zenésszel, nagyobb lángra lobbant a lelkesedés, mint az elfáradt mécses világa, ami kevés sikerrel próbálta megvilágítani az asztal körül a kipirult, izzadt arcokat. A diófát és a környékét teljesen átengedte a sötétnek.

Később táncoltak is egy-egy kört a fűben, nagyokat kacagva a pikulás pufók képén. A csillagok az égen már laposakat pislogva várták a hajnalt, közben Gino felcser a fűben, álmában köztük bokázott, míg részeg testét a földön hagyta horkolni. Viola hiába öntötte le férjét egy kancsó borral, hogy táncoljon vele, ez sem segített semmit. Ezért pendelyét finoman megemelve egyedül lejtett; zeneszó nélkül, mert Mario éppen lecsúsztatta a torkán a maradék kortyot, s a becsületvesztett, üres borosüveget visszatette az asztalra. Aztán lehajolt, hogy felvegye a demizsont, de maga is borsújtottan dőlt mellé.

Mario nem tudta, mennyi ideig feküdt, amikor egetverő sikoltásra riadt, amibe majd beleőszült a rémülettől. Egy pillanat alatt kijózanodott. Az árnyékban, ahová már nem terjedt ki a mécses hatalma, Gino, a sebész térdelt a sikoltozó Rossi írnoknál, s a megcsonkított altestén kötötte el az erősen vérző sebet. A felesége, Viola, akit a kirurgus rajtakapott, amint éppen Rossit, az írnokot ölelte magán, most bamba arccal bámult maga elé, miközben a füvön ülve himbálta felsőtestét.

 A tragédiát mindig a véletlenek egymásba fonódása okozza, mint minden szerencsétlenséget az ember sorsában.

A sebészt is hólyagja éppen akkor ébresztette fel, s éppen ott keresett könnyítést, ahol azokat az ital egymásba űzte. A sebész először észre sem vette a fekvő párt, csak mikor odavizelt, nyikkant meg alulról a felesége.

— Magas Isten!

A nyomorult írnok milyen szívesen kiegyezett volna kiherélés helyett egy levizelt háttal. Beatrice megbocsátóan a haldokló férje fejét simogatta, s közben eszébe jutott, hogy éppen az ura születésnapját ünneplik. Érezte, most nem a megfelelő pillanat urának gratulálni.

Már rég benn jártak az éjszakában. A csillagok is szedelőzködtek; egyre sápadtabban világítottak. Lassan keletről feltűnt váltótárs, a Nap, de velük sohasem ereszkedett le bratyizni, olyan hatalmasságos nagyúr volt. Gino sebészt Violával már elvitték a városi poroszlók. Később a bíróságnak könnyű volt ítéletet hozni. Gyilkosság, s házasságtörésért is egyöntetűen akasztófát írt elő a törvény. Mivel Rossi, az írnok reggelre belehalt a csonkításba, Pescatore nyugodtan elajándékozhatta orvosi műszereit, mert már nem lesz szüksége rá. Felesége, Viola, nem fogta fel a bíró szavainak értelmét az ítélet kihirdetésekor. A szörnyű éjszaka óta csak eszelősen dudorászott maga elé.  

Aznap, mikor a hóhér a kötéllel túlvilágra húzta a Pescatore házaspárt, az egész környék összegyűlt a látványosságra. Az eseményt rögzítette is a város új írnoka.

Azon a napon csak embereket égettek, akasztottak, fojtottak vagy törtek kerékbe. Beatrice igazán meg volt elégedve. Barátnője, Viola, remek átéléssel nagyszerűen alakított. Pláne, mikor a finálén nyelvet öltött a világra.

Az özvegy donna Rossi hazafelé elégedetten borzongott a gyászfátyla alatt. Pedig még ló sem volt a műsoron. 

 

 

Legutóbb szerkesztette - kisslaki
Szerző kisslaki 249 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de