Ritkul már a harmat gyöngye,
szétpukkan a pára gömbje,
átsuhan a lombok közt egy fénygitár,
jókedvűen pengeti egy kismadár.
Levélfüggöny sűrű rojtja
sejtelmeket rejteget,
a természet csupa talány,
megfejteni nem lehet.
Különös nász
Násztáncot járnak
ujjaink,
tenyerünk egymáshoz
simulva szeretkezik.
Szemeinkben lángra
gyúl a gerjedelem
s szerelmes sóhajunk
megtermékenyíti
a világegyetemet.
—————————————-
Kedves Szerző! Ezt az írást a naplóba javaslom. Üdv: Zsó
Ne robbanj bomba!
Hallgass el fegyver!
Csendesedj el Világ,
ébredj fel Ember!
Mit teszel?
Ölsz anyát, apát,
gyermeket?
Más meg kínozza azokat,
akiket Te szeretsz.
Hasson Rád a hit szelleme,
ami azt tanítja:
tisztelj, szeress,
más életét el ne vedd!
Állj meg egy percre,
nézz a szívedbe
s bele az enyémbe,
az életért dobog
mindegyikünkben,
s egy szebb jövőért,
melyet fegyverrel
soha meg nem
teremthetsz.
A születés és a szeretet
ünnepe: KARÁCSONY,
üzenete söpörjön
végig a VILÁGON!
Boruljon mindenki térdre,
s a fegyverek
hallgassanak el végleg!
——————————————————-
Kedves Szerző! Persze, mindannyain azt szeretnénk, amit te, és mindannyian elmonduk ezt már számtalanszor, és sokszor ugyan ezekkel a szavakkal. A költő dolga az, hogy mindezt a gondolatiságot és érzést ne közhelyekkel mondja el s továbbítsa felénk. Ezt az írást nem publikáljuk. Üdvözlettel: Zsó
Akárcsak régen
szívemben most is
égnek fények,
halovány, régi fények.
Lángolásokat elnyomták
az évek,
de még milyen évek?
Gyötrelmesek, szépek
és gyötrelmesen szépek.
Karácsony táján
felizzik a zsarátnok,
emlékeimben kutatva,
csak szépet és jót találok:
méteres-havas karácsonyt,
csillogó úton szálló,
csilingelő lovas szánkót.
Ilyen csodát már
gyermekeim kevésszer láttak,
de annál többet meséltem
róla az unokáknak.
Két hét múlva karácsony,
álmaimban térdig érő hóban járok,
szívemben hallom, ahogyan
csilingel a csengő a szánon.
Nem titkolt vágya
felnőttnek, gyermeknek,
hogy hófehér legyen
a karácsony este,
szikrázó fények
játsszanak a havon,
mikor a szenteste
bekopog az ablakon!
Arcunk a gyertyák libbenő
lángjával egyberagyog,
rajta a meghatottság
és az öröm könnye
von fényszalagot.
Egy kicsi lányka igaz története, kinek a lelke teli volt még hittel és reménnyel
Régente a telek igazán havasak és bizony nagyon hidegek tudtak lenni. Így volt az 1957 telén is.
December 24-e délutánján csendesen-sűrűn hullott a hó. Szemet gyönyörködtetően fehér volt odakinn minden. Az emberek szívükben gyönyörűséggel nézték függönyök mögül a mesés látványt. Szívükben béke fészkelt, hiszen Jézus születését ünnepelték.
A hétköznapi családok igen szűkösen éltek akkoriban. Marika is ilyen családba született. Nyolc éves múlt nyáron. Korcsolyát szeretett volna kapni karácsonyra. A Jézuska sem volt gazdag akkoriban, csak szegényes ajándékokat tudott tenni sok-sok kisgyermek karácsonyfája alá.
A régebbi időkben szép szokás volt a házak ablak alatt énekekkel köszönteni a Kisjézus születését.
A házigazdák köszönetképpen süteményt és aprópénzt nyomtak a hidegtől dermedt apró kezekbe. A gyerekek párosan vagy kis csoportokban indultak útnak a faluban, amikor szürkülni kezdett a délután.
Marika nem csatlakozott senkihez, egyedül indult útnak. Lelkesen szállt kicsi ajkáról a szebbnél szebb Jézuskát dicsőítő dal.
„Oh gyönyörű szép titokzatos éj,
egyszerű gyermek, csöpp rózsalevél”
Ez az ének volt szívének a legkedvesebb. Fáradhatatlanul rótta az utcákat, egészen a kis falu széléig. Elvarázsolta a lámpák fényében megcsillanó hópelyhek látványa, a karácsony szent áhítata és az igyekezet, hogy minél több aprópénzt gyűjtsön össze. El szerette volna küldeni a Jézuskának, hogy legalább jövőre tudjon neki korcsolyát hozni.
Térdig érő hóban tört utat magának a meleg fénnyel hívogató ablakok alá. Kicsi csizmája teljesen átnedvesedett, kezei szinte jéggé fagytak, mire hazakeveredett. Mínusz tizenöt fok alá szállt a hőmérő higanyszála. Izgatottan szedegette elő a csilingelő apró pénzérméket.
Arcán boldog mosollyal bújt be a jó meleg dunyha alá, a langyosra fűtött szobában. A szegényebb családok csak a téli ünnepek alkalmával gyújtottak be a szobákban álló kályhákba.
Hajnal felé aztán nagy lett a riadalom. A kislánynak magasra szökött a láza. Félrebeszélt, s izzadtságtól csapzott hajjal hánykolódott takarója alatt.
Annyira átfázott a délután során, hogy tüdőgyulladást kapott, majd pedig kanyarót. Március elején, már amikor az olvadó hó csepegett a fákról és a háztetőkről, Marika lassan erőre kapott.
A következő karácsonyeste ezüstösen csillogott egy pár korcsolya a fenyőfa alatt.
Nyári szerelem
Szeretlek szerelem!
Beléd szerettem,
egy csillaghullajtós
augusztusi éjjelen,
amikor tűzszekerek
versenyeztek
a fejem felett,
s csillagszórókkal volt
telehintve az égbolt.
Rég volt, szép volt…
———————————————–
Kedves Szerző! Naplóba javaslom ezt az írásod. Üdv: Zsó
Táncolj a széllel
Hamvába holt a parázs,
nem szítja fel már
szerelmes vágy,
a pernye is messze szállt.
Visszafelé nem fúj a szél,
fuss versenyt vele,
hogy életre kélj!
Tárd ki a karod,
perdülj táncra, s élvezd,
ahogy a szoknyád
tépett pipacsként lebben,
forogj egyre sebesebben,
hogy visszaszédülj az életbe!
Tavaszból a télbe
Szerelmed, mint elomló,
puha bársony átölel,
már nem hevít égő tüzed.
Kezed már nem
kutat, keres, megpihen.
Tekinteted, mint
óvó kar, körbezár,
meleg parázs,
már nem perzselő.
Ideér lassan a tél-elő.
Szerelmünk álmomban tomboló,
reggelre csendesen hull a hó.
Segíts nekem,
hogy tudjak élni,
elfelejteni,
milyen volt félni.
Ha az éj sötétje
szorít,
légy te a fény.
Ha tétova léptem
tüskés úton tévelyeg,
mutasd meg nekem a lényeget:
fordítsd fejem
a felkelő nap felé,
hogy ne tekintsek
mindig a dombon túlra,
s ne morfondírozzak
múlt ködén.
Tanítsd meg kiszűrni
a zavarosból a lényegem,
hogy ne kísérjen
utamon többé a félelem.
