M. Laurens
A KRITIKUS
A kritikus ül, hosszú méla lesben,
epéjét túráztatja lefekvés előtt,
hogy másnap se hagyja cserben.
Ágyához érve, fogai közt elmormol
pár, gyűlölettől frecsegő léha átkot,
leginkább a pokol mélyére kívánva,
ezt az irtóztatón dilettáns világot.
Mert egy, csak egy ember igaz e földön,
és csakis neki köszönheti mindenki,
hogy reggelente a nap még följön.
Ez pedig nem lehet senki más,
mint a Tehetséges Kritikus önmaga,
ki a Magyar Lírának szilárd bástyája,
és máig egyetlen: vezérlő csillaga!
– Itt van mindjárt példának okáért
e versnek aligha mondható valami,
melyből hiányzik minden eredetiség,
csupa frázis, közhely, semmi igazi.
És ezt nyomja le majd minden torkon
(valami „M. Laurens” vagy ki fene).
Ez akar fent lenni nálam a polcon?
He-he-he…
Így dohog a kritikus hosszú méla lesben,
rossz-máját feloldja két pohár felesben…
Hja!
Majd el felejtettem!
Hogy Őt bezzeg nem olvassa szinte senki?
Ezt az apróságot leírni, mindíg elfelejti.
Budatétény 2017. február 24.
Legutóbbi módosítás: 2017.02.25. @ 09:28 :: M. Laurens