Seres László : Földre hullt torony

Fenn és lenn…)))

 

 

Mit vés fel a kor – ránk hagyva örökül –

emlékezetünk márványegére

mementónak, ha a remény tüze is

lohad a szívben s szétfolyik vére.

Jégtestű árnyakká lesznek vágyaink,

meglopják nappal s minden éjszakán.

Félünk ébredni, aludni se merünk.                

Menekülnénk, míg gyérült napunk száll

felégetett mezőn hitehagyottan 

visszafelé egy boldogabb korba.

Agyunk tompul, szánk karcos parancsot szül,

kezünk, mely hegyet emelt, lebontja

lázas hajnalok csillagvárait

balsorsunkat gyáva mód megtorolva.

Bevéssük nevünk hason csúszva, mászva 

odalent a földre-hullt toronyba.

 

(Kép: Internet)

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.