Pápay Aranka : MESÉL A MÚLT – Karcsi és Aranka 4.

 

„Már lassan furcsa lesz dolgozni. Csak múlnak a hetek, és még egy fillért sem kerestem, pedig az élet pénzbe kerül. Ijesztő a tétlenség!

Ki szoktam nevetni a félős Arancit, most meg én félek, ha egyedül vagyok a szobában, és félek, ha itt vannak a fiúk, azt gondolom, ezek kinevetnek, mert nincs állandó jó kedvem. Olyankor szeretnék nem lenni. Elalvásig rádiót hallgatok.

Kedden korán keltem, mert egyik szobatársat meg kellett beretválni, és azzal ébredtem, hogy ma kezdődik a tanfolyam, itt kell megfogni, ahogy csak lehet. Meg is reggeliztem, ami újabban ritkán van, mert a hasamon tudok csak spórolni. Lementem az irodába, kiírták a nevem, van postám!

Rohantam a levélért, igen, Aranci írt! Boldogan olvastam: gondoltam-e rá, mert ő igen, voltam-e Szóládi Bözsinél? Ír néhány eseményről, hét végén jó műsor lesz az egyletben, jó volna, ha ott lennék. Ó, bár az Isten engedné! Kérdezi, hol kosztolok. Drága Szívem! Azt nem írhatom meg, mert akkor elkeseredik, talán jobban, mint én. Majd egyszer, ha már otthon leszek, élőszóval elmesélek mindent. Magam elé tettem, és estig nézegettem a kis kacsójával írt sorokat.

Reménnyel töltött el, úgy mentem a tanfolyam első bemutatkozójára. A jó Isten nevében tettem meg az első lépést, hajvágás bemutatót, férfi és női fejen. Utána a kápolnában imádkoztam.

Másnap írtam Arancinak, és az ipartestületbe siettem, mert hirdetést vesznek fel, ami elsején megjelenik egy céhes újságban. Talán lesz értelme.

Pénteken korán kiosztják a kisegítéseket szombatra, ott voltam már hétkor. Lejött a kisasszony, olvasta a hirdetéseket, az ötödik egy úrifodrász az Erzsébet Királyné úton, 4 pengő. A sok könyv közül az enyémet vette el. Nagyot dobbant a szívem, és rohantam az irodába, ahol kisegítő lapot kaptam, végre, az elsőt. Hazafelé menet a templomban hálát adtam Istennek, hogy gondolt rám. Még délelőtt kimentem a főnökömhöz a szerszámaimat rendbe tenni, utána vettem egy lapot, hogy megírjam Arancinak a jó hírt.

Reggel nyitásra ott voltam az üzlet előtt, a főnök elég barátságosan fogadott. Egész nap sok munka volt, így mennyivel gyorsabban telt az idő! Amikor este végeztem, megkértem a főnök urat, ha meg volt elégedve velem, a jövő hét végére is engem kérjen. Boldogan villamosoztam haza, lapult a zsebemben hét pengő, amit megkerestem. Most már szaporodik is a pénzem!

Vasárnap reggel a szobatársakat borotváltam, amikor jött Fülöp Gyula, elmondani, hogy elsején be kell vonulnia, de előbb hazamegy szerdán. Gondoltam, ez de jó alkalom, megkértem, vigyen el egy csomagot Arankának. Megígérte. Korán reggel szép, friss rózsaszín szegfűt vettem, becsomagoltam, mire indul, de végül mégis postára adtuk, mert csak azt jött bejelenteni, hogy nem utazik, csak péntek délután. Remélem, így másnap mégis odaért a virág, biztos megkapta, és sikerült örömet szerezni az én kis menyasszonyomnak.”

 

*  *  *

Aranka fürgén igyekezett haza a pénteki hetipiacról, épp azt sorolta magában, hogy kosarába került-e minden, amire szüksége lesz a hét végén. Tizenhat éves kora óta, miután nővére, Ilonka férjhez ment, egyedül az ő feladata a háztartás, és még el sem döntötték, ma mit főzzön. Este arról beszélgettek a szülei, meg ő, hogy Karcsi biztosan éhezik ott a kietlen fővárosban. Gondolatai most is nála jártak, vajon sikerült-e már dolgoznia valahol… egy kevés pénzt keresni.

Sietnie kellett, gyengeségét el nem ismerő édesanyja betöltötte a hatvanhármat, sokat kellene pihennie, mivel évek óta súlyos asztmával küzd, és az utóbbi időben hamarabb elfáradt, most nehogy belekezdjen valami nagyobb munkába. Neki, a szemefényének mindent megtanított, amit egy jó háziasszonynak tudnia kell, csak a szabás-varrást nem erőltette, mint édesapja az órás szakmát, amihez volt ugyan Arankának kézügyessége, sőt kedve is, de az elméleti részhez már nem sok ideje, türelme maradt.

Különben meg miért is tanulna bármilyen szakmát — gondolta Aranka —, hisz ő már menyasszony. Férjes asszonyok errefelé nem szoktak a háztartáson kívül munkát vállalni… Így is milyen sok a dolga, hát még, ha férjhez megy, gyerekei lesznek…

Elmosolyodott, mert eszébe jutott a múlt vasárnapi séta. Ketten könyököltek a Sió hídjának korlátján Irmussal, egy-egy ágacskáról tépdesték a leveleket, figyelték, hogyan hullnak pörögve, majd sodródnak tova a víz felszínén, amikor az őket messziről figyelő fiatalemberek kis csoportja megállt mögöttük. Udvariasan kérték, hogy csatlakozhassanak a hölgyekhez, majd amikor megkapták az engedélyt, a két lányt illő karnyújtási távolságot tartva közrefogták, és vidám tereferével sétáltak tovább. Az esti össztáncról, a közelgő szüreti mulattságról esett szó.

— Remélhetem, hogy Aranka mégsem mond le arról, hogy csőszlány legyen. Szívesen, tisztelettel lennék a párja — nézett rá kérőn a fess Patek Nándi.

— Tudja jól, hogy nem. Rábeszélni csak egyszer lehetett, mert két éve még kislány voltam, hittem maguknak, hogy Karcsi rég elfelejtett engem Pesten, csak később jöttem rá, hogy ez cselszövés volt ellene. Kónyi Jóska rendesen viselkedett, mint csőszlegényem, de én Karcsi nélkül úgy éreztem magam, mint aki áruló lett. Még az égiek is megharagudtak rám, mert akkora esőt küldtek, hogy elázott a gondosan kikeményített réklim puffja, összeesett a rakott szoknyám, és sáros lett a fehér vászoncipőm. Akkor a segédlevelet megszerezni ment fel Karcsi, mint most is tanulni, és nem azért, hogy engem elfelejtsen. Én már soha többé nem fogok kételkedni a hűségében. Nem leszek más csőszlánya soha — jelentette ki ő vasárnap, ott, a hídon, határozottan nézve szembe a fiúkkal.

Amikor eddig ért az emlékezésben, a posta előtt haladt el. Bentről észrevette a kisasszony, hamar utána küldte a tanulót.

— Tessen bejönni, csomagja érkezett! — lihegte futtában a fiú, utolérve őt.

— Nekem? Csomag? — ámult Aranka, és hitetlenkedve követte a hírhozót.

A hosszúkás dobozon Karcsi kézírásával ott állt: „Szépreményű Jenőfi Aranka úrhölgynek”

Az első pillanatban elindult a mozdulat, tépte volna a madzagot, ami körbefogta a csomagolópapírt, de feleszmélt, hogy idegenek között van. Kedvesen bólintott az átadó ablak mögé, szép komótosan kifelé indult, majd az utcára érve majdnem futólépésre váltottak apró, csinos cipellői.

— Édesapám, Édesanyám! — rontott be az órásüzlet felől, mert onnét rövidebb az út a lakásba, mint a kiskapun, udvaron, konyhán át. Nem is folytatta közölnivalóját, csak letette a piaci kosarat, és bontotta a madzagot, tépte a papírt. A három hatalmas fejű rózsaszín szegfű olyan frissen nézett rá, mintha épp akkor vágták volna le a tövéről. Aranka áhítattal emelte ki a puha csomagolásból, és arcához emelte vőlegénye néma üzenetét!

Édesapja mellére ejtett cvikkerével állt a műhely felőli ajtóban, összenézett hosszan élete párjával, aztán magukra hagyta őket. Juliska asszony folytatta két percre ölében pihentetett kézimunkáját, csendesen megszólalt, mintha csak a hímzett levelecskéknek beszélne.

 — Tedd szépen vízbe, gyerekem, aztán indulás ebédet főzni. Holnap sok dolgunk lesz. Kacsát kell vágnunk, süteményt sütnünk, Fábián Béla vasárnap utazik Pestre, vele el tudjuk küldeni. Ki tudja, mióta nem evett egy rendes vacsorát az a szegény fiú!

*  *  *

„Csütörtökön várt jó és elkedvetlenítő levél is, az egyletből megküldték a vándorlevelemet, és írtak hazulról, amiben a húgaim panaszkodnak otthoni, családi gondokról.

A pénteki kiosztásnál nem kaptam munkát szombatra, de siettem vissza az egyletbe, hogy segíthessek a rám váró Gyulának még délelőtt néhány hivatalos ügyét elintézni, és átadtam neki két levelet, amiket magával visz Ozorára.

Szombaton reggel volt az egyletben néhány hajvágás, beretválás, és egy kisegítés a Dob utcában. Utána bementem Thoma főnök úrhoz, azt mondta, jókor jöttem, el kell mennie valahová, helyettesítsem. Kiszolgáltam pár kuncsaftot, amíg visszaért, akkor egy jó kis ozsonnát is kaptam a feleségétől, aki két évvel ezelőtt is meg szokott vendégelni. A főnök úr ígérte, hogy telefonál, ha másnap sok lesz a vendég, de bizony nem telefonált.

Nem akarom megszokni ezt a lézengést, bizonytalanságot, gondoltam, jobb, ha kimozdulok, elmegyek Aranci unokatestvéréhez, Szóládi Bözsihez, akivel legalább a menyasszonyomról beszélgethetünk. Kedvesen fogadott, meg is kínált valami krémessel, ez sem sikerült sokkal jobban, mint az első, újasszony korában, amit kiskanállal kellett megenni. Megvártam a férjét, aki nemsoká érkezett a pályaudvarról, ahol forgalmista.

Este vacsora nélkül feküdtem le.

Hétfőn reggel kiáltásra ébredtem: „Pápay, látogatója van!”

Béla állt ott, nagy csomaggal. „Aranka küldte!”

Boldogan öleltük egymást, aztán rohantunk fel, azonnal kibontani. Ez igen! Aranci kitett magáért, először mégis a levélért nyúltam. Béla csak bámult, mit bántam én! A csomagban egy egész sült kacsa, egy üveg kacsazsír, kétféle sütemény, savanyúság és két szép körte volt. Megkínáltam a barátomat, de aztán két hivatalos levelet kellett elvinnem az ipartestületbe. Vettem szép lapot, hogy megköszönje helyettem az én Arancimnak a sok finomságot, minden nagyon ízlett, sok puszit küldtem a kis kacsóira, amivel készítette. Este büszkén, mindegyik szobatársamat megkínáltam, ők is áldották a kezecskéit a küldőjének. Ilyen csomagot nem kap ám más senki!

Utána a tanfolyam, a Küba nevű oktató az ondolálás fogásait mutatta be, és elméleti tudnivalókról tartott előadást. Végre valami előrelépés is történik itt velem!

 Szerda délután rászántam magam, hogy elmenjek a rokonokhoz. A szidásokra el voltam készülve, de Károly bácsi még nem volt otthon, Ilonka néni és a fiúk nagyon kedvesen fogadtak. Meg akartak kínálni meleg étellel, de mondtam, ebédeltem. Ahogy hazaért a bácsikám, először kaptam azért, hogy csak most jöttem, aztán jött a többi szemrehányás. Alaposan kikérdezett, aztán ozsonnáztunk. Mielőtt este eljöttem, mondták, menjek gyakran.

A csomagból még pár napig tudok vacsorázni, de a pénzem fogytán. Zsebkendőket és törölközőt mostam, rendet raktam a szekrényemben. Este még elmentem az ipartestületbe, hátha kiírták már a hétvégi kisegítést. Szerencsém volt, kaptam is, de csak fél napra. Fizetnek három pengőt, talán kettőt keresek hozzá, meglesz a lakásbér. Ha az embertől el is fordul mindenki, az Isten nem hagyja el.

Mielőtt fél tizenkettőkor elindultam az üzletbe, ettem zsíros kenyeret, és egy kis süteményt. Este tízig dolgoztam, kerestem két pengő húszat, a fizetéssel együtt, volt öt pengőm. Boldogan mentem haza, megvárt délről a jó kis káposztás tészta, és egyik fiú kérése, hogy hétfőn délig helyettesítsem, hivatalos ügyet kell elintéznie.

Vasárnap elmentem Dodihoz, mert valami goblein kézimunkát akart rám bízni. Tudta, hogy otthon Ilike húgom, és a zárdai barátnői vizsgamunkáit is én varrtam ki. Elfogadtam, sajnos van ráérő időm. Este vettem egy negyven filléres mozijegyet… ennyit először engedtem meg magamnak.

Hétfőn délig dolgoztam az üzletben a segéd helyett, elég sok dolog volt. Kaptam egy pengőt, ez is sokat segít rajtam. Ebéd után elkezdtem a kézimunkát, és a rádiómat hallgattam, este tanfolyam.

Kedden el lehetett fütyülni a reggelit, mert a hazai csomag elfogyott.

A hirdetéseimre kaptam egy ajánlatot a Visegrádi utcából. Felkerestem, de a főnök csak öt pengőt tud fizetni egy hétre. Gondolkodási időt adott. Nem fogadhatom el, ha leszerződöm, nem keresgélhetek jobb helyet.

Ki volt írva a nevem, hogy postám van. Egyik Hőgyészről, portós levél, Aranci nővére, Ilonka írt, csak 20 filléres bélyeget ragasztott rá. A másik, nagyot néztem, pénz otthonról! Apám pénzt küldött nekem? Az lehetetlen! Az utalványon semmit nem írnak róla. Este kaptam kézhez a levelet, amiben megírják, Papának kabátot kell vennem. Valahogy így gondoltam.

Este a tanfolyamon vágtam egy hajat és csavartam, elég jól sikerült.  

Másnap reggel aztán csomagot kaptam Mamától. Jól bereggeliztem, aztán mentem az ipartestületbe, majd a templomba. Több boltban is néztem kabátot, de megírtam Papának, ennyiért nem tudok venni.

A táblára ki volt írva a nevem, még egy válasz a hirdetésre, a Munkácsy utcában jelentkezzek. Reggel reménykedve siettem a címre. Tetszett az üzlet, a főnök barátságos. Megegyeztünk, hogy próbaidőre felvesz a férfiosztályra, hét pengőt fizet egy hétre. Boldogan mentem haza.

Nem tudtam írni egy hétig.

A szobatársam régóta tartozik egy sapka árával, most le akart lépni fizetés nélkül. Szóváltásba keveredtünk, és behúztam neki. Megígérte, hogy megadja, mielőtt elutazik, de mégis rosszul tettem. Az én kezem sérült meg. Nem tudtam dolgozni! Ez a szerződés is jól kezdődik! Bementem az üzletbe, a főnökúr megértő volt, egy hét múlva vár, addig meggyógyulok. Meg kell gyógyulnom, gondoltam.

A volt főnökömhöz mentem, ők megvillanyozták a dagadt kezem, utána jobb lett, mondták, menjek minden nap.  

Mire hazaértem, a fiúk mondták, barátunk elment, nem hagyott itt pénzt, se üzenetet, de hajójegye van, még elérhetjük. Szóltam egy rendőrnek, vele felengedett bennünket a hajóra a kapitány. Megtaláltuk, nagyon megijedt, könyörgőre fogta, ne jelentsem fel, ha letartóztatják, nem tud elutazni Kínába, pedig hírt kapott az apjáról. Tudtam, mióta keresi. Megsajnáltam, hagytam elutazni.

Az apám írt, hogy nézzek körül a Telekin. Ráértem, néztem, de még nem láttam megfelelőt. A kezem lassan, de gyógyult.

Szombaton levelet kaptam, éreztem, vastag a boríték. Mire felértem a szobába, már kibontottam. Arancim itt van, eljött hozzám a fényképen! Boldogan csókoltam, aztán olvastam a sorait. Ezek még Hőgyészen vannak! Írt Mariska húgom és Ilonka is. Még a kezem is elfelejtett fájni. Rögtön válaszoltam, este sokáig nézegettem Arancit, beszéltem is hozzá, de ő nem válaszolt. A rádióban jó zene volt, úgy éreztem, most együtt hallgatjuk Ozorán.

Nyugodtan feküdtem le, alhatok egy kicsit tovább, és akkor nem kell reggelit venni.

Vasárnap avatták a Lehel téri templomot, bementem, ott kértem Istent, hogy segítsen, este rádiót hallgattam és borogattam a kezemet.

Hétfőn hétre kellett mennem az üzletbe. A Kölcsey Reál Gimnázium van előttünk, elég jó kis üzlet. Thomáéké se utolsó, de ez sokkal elegánsabb.

Megegyeztünk a főnök úrral, elmondta a kiszolgálás rendjét, be kell járnom a kórházba is minden reggel, és egyelőre a férfiosztályon dolgozom. Délben hazajövök ebédelni, aztán vissza, este hétkor van zárás. Jöttek a kuncsaftok, mind jobb emberek. Egész nap volt munka.

Csütörtökön mentünk először a kórházba, majd itt is el fogok igazodni. Eddig minden nap elég szépen volt munka, és naponta kaptam egy pengő borravalót. Ebből kijön a reggeli és a vacsora, talán még félre is tehetek.

Pénteken kevés volt a forgalom, beszélgettünk. A főnök átnézte a szerszámaimat, mert ezekre nagy hangsúlyt fektet, és azt mondta, a női hajakat is én vághatom, de a női osztály az emeleten van, ahol egy kisasszony berakást és ondolálást végez, és egy másik bejár manikűrözni.

Szombat, az első fizetésnap. Megállás nélkül dolgoztunk egész estig, amikor tarthattam a kezemet. Megkaptam a hét pengőt, és mellé megvolt a három pengő borravaló is.

Este a litánián hálát adtam Istennek, hogy megsegített. Nagy szó ez, dolgozom!

Most boldognak kéne lennem, van munkám, a tanfolyamon is szépen haladok, mégis nyugtalanok az álmaim, mert napok óta nem jött levél. Lógó orral megyek az utcán, mert csak ott látok lehullott leveleket. Rémképeket látok, biztosan történt valami, vagy talán beteg! Magam elé tettem a képet és kérdezgetem, talán nem kapta meg a levelemet és a szép lapokat? De bizony nem válaszol! A tanfolyamon sem tudtam figyelni.

Mindenszentek. Vettem gyertyát és a kápolnában egyet meggyújtottam. Addig ott imádkoztam, míg leégett. Az járt az eszemben, hogy a múlt évben Arancit kísértem, mert félt egyedül a temetőben.

Pénteken is szomorúan mentem dolgozni, se reggel, se délben nem volt kiírva a nevem, de este igen! Boldogan rohantam a szobába kibontani a borítékot, benne mégegy fénykép és igen kiadós levél, de hát jó soká. Nem baj, a fő, hogy nem volt beteg, hála Istennek!

Szombaton egész nap esett az eső, kevés kuncsaft jött, kevés borravaló, de a második fizetés. És az egyletben, a táblán ismét kiírva a nevem. Csomag! Nagyot néztem, feladó Jenőfi Lénárd. Bontom, hát három gyönyörű díszzsebkendő, levél… olvasom, és ekkor jutott eszembe, hogy névnapom van.

Pakoltam, sütemények, töltött pipi, zsír, körte, paprika, savanyúság… Mikor minden előttem volt, elkezdtem sírni. Mégegyszer olvasni kezdtem a levelet, de alig láttam, nemsokára a villanyt is lekapcsolták, mert késő volt már. Nem baj, bekapcsoltam a rádiót, hát mit húztak a fülembe: „Csak egy kislány van a világon!” Boldogan aludtam el, arra ébredtem, hogy fáj a fülem. Rajta maradt a fejhallgató.

Vasárnap Dodinak elvittem a kész kézimunkát, ő megvette, amit kértem, elhoztam a kirajzolt szitavásznat meg a fonalakat. Elkezdhetem varrni Arancinak az ajándékot. Igyekeznem kell, mert hamar itt a karácsony.”

Legutóbb szerkesztette - Pápay Aranka
Szerző Pápay Aranka 237 Írás
"Fának születtem. Állva élek. Nem voltam szeszélye a szélnek. Levél vagy? Azt kell megtanulni. Nem szabad, csak fölfelé hullni." /Szabó Éva/