Kapus Attila : Nyári est

(2010)

Kedvesem a szobámba lép

S a kintről beszűrődő esteli fény

Ékes glóriát fon teste köré.

Éhes moszkitóraj araszolgat ki az ablakon át,

S leselkedik könnyebb zsákmányok után.

Magunkra hagynak.

– érdekes kép, ez a moszkitóraj, (kivastagítottam) viszont – miután elolvastam az egész verset – ezt a részt nem érzem idevalónak. Inkább csak szöveg-szaporításnak, hisz semmi különleges dolog nem történik ezzel a rajjal… vannak, azt nincsenek.

E meghitt júliusi estén látom, mosoly virágzik almaszínű arcán

S vizes fürtjei siklók gyanánt tekergik körül ragyogó nyakát!

– sikló? – hasonlat – értem én, de egy szép szerelmes, finom versben ez a sikló kép elég ijesztő. Olyan szép a magyar nyelv, biztos, hogy a vizes fürtökhöz van más hasonlatod is…

– és ez a gyanánt se igazán szép megoldás, Attila – sok száz éve még igen, az lehetett, de itt, ebben a versben, nem…

 

Hűs víztől zsibatag izmait csókom próbálja bujaságba vinni,

– zsibatag izom? – az izmot nem visszük bujaságba…

De jól használja ellenem gyermeki fegyverét; a megigéző mosolyt!

 

S vágyam hajtására, nekem mégiscsak enged,

– vágyam –nekem – egyértelmű, hogy neked enged. Nem kell a nekem…

S lágy, nedves rongyai ernyedten hullnak a földre,

Mint a megkésett rózsa szirmai az ősz derekán,

Ázott, gyűrt kendői alól pedig odaadóan nyújtja felém,

Ezerszer féltett édeni gyümölcsét!

         ha már lehulltak azok a „lágy, nedves rongyok” – (feltételezem, itt ruhájára gondolsz… mert ebben a környezetben a rongy nagyon furán hangzik…)

         szóval, ha lehulltak, akkor a kendők, hogy kerültek vissza? Itt logikai zavart érzek…

         – nyújtja? – vagyis a kezében van… – de akkor az mi lehet – ezt nem tudtam megfejteni.

 

Lassan kibomlik ruhái közül ifjú korának egyik illatos,

Gömbölyded termése, szégyenlősen tekint rám, árva szemével.

– a termés, vagy Ő tekint rád „árva szemével”?

Bár mint aprócska állat, ki érintéstől szelídül,

– bár mint aprócska állat? – ennek így nincs sok értelme, Attila.

Ruganyos húsával reszketve bújik megkérgesült tenyeremhez!

 

Attila, ez a vers még nincs kész, annak ellenére, hogy 2010-ben írtad. A téma szép, a gondolat menetét is érzem, de valahogy nem sikerült megmutatni azt a pillanatot, azt a „pillanatnyi remegést”… amit vártam, én az olvasó…

Feleslegesen használod az „s”betűt. Ha az ember hangosan olvassa fel, szinte elsusogja a verset.

A tördelése is érdekes. Persze ez utóbbi, amit bármikor lehet korrigálni, de, ha az ember verset olvas, és szembetalálkozik egy „szabálytalan” verssel, a sorok ide-oda hossza elviszi a figyelmet a tartalomról. – de ez már „csak” esztétikai kérdés –

Ezt még „mindig” tegyük félre, Attila…

Üdv.

Hajnal

Legutóbb szerkesztette - Kapus Attila
Szerző Kapus Attila 27 Írás
"- De aki többé válik, mint az ember, aki teljesen odaadja magát egy eszmének, azt nem állítják meg, mert ő már nem is ember. - Hanem? - Legenda." (Batman Kezdődik; részlet Sir Christopher Nolan forgatókönyve alapján)