Önzés-sav marja a létezés DNS fonatát, ébredés sző leplet most-hazug szavakra, sötét erők zúzzák a sorsok csont-falát, zord bádogszívek hatnak kábult agyakra. Ma egymásba futó síneken lépkedünk, és a lét csak egyetlen pillangó röpte, hol van az [… Tovább]
A nagy kaland I. rész Drága olvasóim, ti mind, akik olvastátok emlékiratom, remélem nem álmosodtatok el az unalomtól. Öröm számomra nemes érdeklődésetek, kedves hozzászólásotok, melyet szívből köszönök. De hát mit is beszélek, egy király élete mindig szenzáció. [… Tovább]
Danoltatták nyakra-főre, vénhedt hébér lett belőle, jókedvének híja nem volt, magasan járt, mint a mennybolt. * Már ültetéskor adva volt a sorsa, az apró magot rábízták a borra, jó nagy ideig semmi társa nem volt, [… Tovább]
Szeles késő ősz volt, ahogy Vendel a házuk mögötti kis utcában ballagott a kocsma felé, száraz falevelet kergetett a szél. Fel-felrepültek, némelyik a háztetők magasságában pörgött. — Hm — hunyorított erősen, hogy ellásson odáig — de furcsa idő támadt! [… Tovább]
Élt egy üresfejű medve, erejével fákat csavart, messziről madarak lesték, mikor hozhat fészkükre bajt. Ám egy napra szűk ösvényen fél’ rohadt almára akadt… ‘Szétlapítom!” – ámde ugyan kétannyi lett talpa alatt! “Ejnye, mi ez?” – szagolgatta, s jókorát rúgott [… Tovább]
