Elvittél oda, ahol a legszebb versek megszületnek.
Úgy vigyáztad lépteim, a ringásban már új dalaidat
énekeltem. Becéző útra kelt ösztönöm megérintett,
Te hallani vélted közben gondolatom, lehet, csupán
kiforratlanul, de érzésburkát feltépted. Ajándékod
majmolt dobozában, egy ördögfióka-szív tévedt két
kezem közé. Láthatalanul – nem szereted az „aura”
szót, mégis legszebb színnel átkötve – beérett a zöld.
Tölgyfalomb, jegenye fa közén madárka csipogással;
ujjamat is megcsípve, és e váratlan együttdobogásban
feledtem tökéletlenségem. Tetszene neked? Beborít-
anám fejed annyi cuppanóssal mint betűk verseidben.
Csókokkal bolondul kényeztetném térdeid, véget azért
se érjenek. Szeretem testedet. Úgy öltözteti a lelked:
átlátszóvá leszel; szárnyaló lecövekelhetetlenség vagy,
bontható végtelen minden apró részleted. Hozzád fogy
testem, viszem ma gomolygóbb felhőimet, úgy húznám
köldökzsinórod aranyfonalát, mint papírsárkányt ereget
gyerek. Isten volt napsugárszálak járókeretén is a nyár.
Két karcsú Hold alatti szemeid lettek éjszakáim gombjai.
Meditáció leszek, Bach zene, csipketemplom, rózsaszín
hajnal ágyában lúdtollas reggeled. Több mint két évtized
szomorúságát csipegetni olyan, mint madártejet kóstolni.
Mint tangó ösztön, lelkiséget rajzolni, csípőm táncra kér.
Esik, nem hiába voltam az az ördögfióka, üdv, élő babád.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:04 :: Marthi Anna
