Végső soron megnyertelek, déli fényben cammogó álmok után, hisz’ régóta kereslek hűn, titoktalanul, a Föld mélyében s az Ég homlokán. Magamba hullottan kutatlak, ha fölemelsz, hajadba simulok, bennünk egyesül az időtlenség, a mélyünkben hullámzó titok.
(Kőmüves Klára versének hozzászólásából húrozódott) Jobban érzed, ha sorba fájlalod, ahogy a nap süt, ahogy a fény ragyog, ahogy kitársz, vagy becsuksz csöndesen, ajtót, kaput, elárvult ablakot, és nézed-hallod, hogy a szentmisét, mi neked sok, Istennek semmiség, miként darálják, őrlik [… Tovább]
