Vers

Végső soron

   Végső soron megnyertelek, déli fényben cammogó álmok után, hisz’ régóta  kereslek hűn,  titoktalanul, a Föld mélyében s az Ég homlokán.   Magamba hullottan kutatlak, ha fölemelsz, hajadba simulok, bennünk egyesül az időtlenség,  a mélyünkben hullámzó titok.  

Vers

Fényhomlok

  sóhajom által elszabadul a szavakká mardosó gondolatút benned kimondhatók rút túl-gáncsolt lépteim ráérősen elmélázó szél borzolja hajam kezemben csokorba kötött ki nem pukkasztott viccek buboréka még érzem karjaim közt e múltat füllentéseink széllobanással simított kóctalan hajamnak lassú kócolását szárnyakkal [… Tovább]

Vers

Prózoló

(Kőmüves Klára versének hozzászólásából húrozódott) Jobban érzed, ha sorba fájlalod, ahogy a nap süt, ahogy a fény ragyog, ahogy kitársz, vagy becsuksz csöndesen, ajtót, kaput, elárvult ablakot, és nézed-hallod, hogy a szentmisét, mi neked sok, Istennek semmiség, miként darálják, őrlik [… Tovább]