Tóth Zita Emese : Nem tudom…

 

 

Nem tudom, mennyi fény kell,

mennyi elektroncsöves dióda,

hogy végre eljusson hozzád a hír,

szeretném, ha elindulnál a pokolba.

Mutatóujjam most bal felé küld,

én közben elindulok valami jobb felé,

fejed bólint, szemed könnybe lábad,

s mégis kételkedem, hogy értenéd,

mennyi sötét kellett, nem tudod,

mennyi idő előtt kialudt éjjeli lámpa,

hogy szívem nélküled kucorgott,

s úgy tett, mintha cseppet sem fázna.

Úgy áradtál bennem, mint futótűz,

erdős területen, szárazság idején,

csak égtem, s álltam mozdulatlanul,

puskával szemező vad, utolsó reggelén,

mint, ki aludni készül, hunytam le szemem,

s haldokoltam sorsaink közé zárva,

– most a mennybe jutok-, súgtam,

s úgy tettem, mintha cseppet sem fájna.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Tóth Zita Emese
Szerző Tóth Zita Emese 139 Írás
Van egy saját Palintám, illetve egy Andrisbabóm és egy Zoécskám is. Az írás a legnagyobb függőségem. : ) '92-es évjárat.