Szilágyi Hajni - Lumen : Sorminta

 

 

Mert kell, hogy legyen egy pont, valami hangos

zakatolás, felszakadó zihálás, ami elnyomja

ezt a mély

csendet,

ezt a kegyetlen,

karcos hallgatást.

Valami kifakadás, valami tenyér, vér, víz, izzadás.

Valami száj. Kereszt. Szerelem.

Élet. Halál.

 

Bordák között fájdalom. Dobbanás. Halott madarak innen,

és túl. Dobbanás. Csend. MásVilág. Kikelet.

Tolluk a földre hull. Mintha.

De nem, ez csak egy furcsa látomás. Szem. Száj.

Kő. Papír. Olló. Dobbanás. Csend. Zuhanás.

Ez már nem az az éjszaka. Hurkot köt a hold

az elárvult csillagokra.

 

Éjhideg vonatok jönnek. Elvisznek. Apádhoz,

anyádhoz,

hisz évek óta késnek a ringató holnapok.

Nyirkos hideg tapad szádra,

számra,

megfagyott versek törnek

ketté. Tavalyi jégtáblák úsznak szemedben. Felém.

Reccsen,

( ne mozdulj )

roppan

( nem mozdulok)

rajtuk a hang, és visz a vonat, messzi éjszakákba.

Kihajt a csönd. Újra és újra. Tavaszi szél vizet áraszt.

Fuldokolnak a ki nem mondott vágyak.

 

Édes húsod alá költöznek a téli estek, bőrödet

marják a ködszagú csendek. Elvakart sebek. Sajog

a jelen. Húzd el a függönyt. Sötétben

is dadoghatjuk egymás szájába a közhelyeket.

Már megtanultalak. Üres a ház. Álmoktól gyűrött az ágy.

Elmondhattam volna. Elhallgathattad volna.

De már későre jár. Éjfélt vernek a mutatók.

Ne akard tudni, miért fogytak el

a szavak.

A versekből.

Az életből.

Hallgatjuk a szigorú csendet. Együtt. Külön.

Külön-együtt. Zárt ajtó. Vakablak. Kizártuk

magunkból a világot. Gyermekillatú játszóterek

ócska hintáiba kapaszkodunk, feleselünk

a piszkos arcú széllel. Itt felejtett tócsákat ugrunk át. Alattunk,

felettünk málló falú meredélyek. Hangos gyerekzsivaj

bujkál a sűrű ködben. Egy. Kettő. Három. Egy életem.

Egy halálom. Leszel ma a párom?

Aki bújt, aki igen

hiába már,

hisz mind

meghal.

Egyszer.

Aki bújt.

Aki nem.

 

Az éjszaka ráfekszik a sínekre. Kilazulnak a fények.

Magunk maradtunk ebben az iszonyatos, fanyarízű sötétségben.

Ne less.

Fordulj dél felé, én addig felköltözöm egy gyenge ágra.

Egy. Kettő. Háromra.

Leszel-e a magányom a holnapok homokviharában?

Ne csalj.

…hisz kell, egy pont, innen túl, pont ott, vagy éppen itt.

Egy szó. Egy pad. Egy fal. Valami rács, valami kéz,

amibe kapaszkodhatunk,

mikor sikoltva megállnak felszabdalt csendjeinkben

a rozsdaszagú éjvonatok…

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"