Felfordulás után, elcsendesedett, eső tépázta erdőkben pihenünk.
Alig hallatszik ide a világ. Kielégülést lélegzik minden ideg. Ez rend.
A füvek is vonaglanak. Elsimított nedveken szagosodó mohaszigeté
testünk, ágyunk a természet öle. Karom elvékonyodik, amire eléri
ujjbegyével mellkas-szőrödet. Márvány bőr – hajszálerein harmatos
pókfonalakat ékes falattá gondoló -, korty véremért esendő vadam
vagy. Megszelídült, fáradt tekinteteddel ébredést keresel mellettem.
Ordasüvöltéssel háta mögött tipeg mezítlábain, pirkadatában a fény.
A fákon reszketeg könnyes szemű éjjel végkimerülésünk mosdatta.
Elzokoghatatlan dalok visszhangzanak légvételeinkért, gyöngyöző
torokhangodon: bársonytalan köszörű, avar dús érdességed zamata.
Csodálkozó ajkamon a maradék, testiségből felszáradt gyötrelem,
megízlelt varázslat: sebteli félelmeken elcsókolt bánatot édesebbre,
kínt gyengédséggé átfordító, megedzett a küzdelem. Hitem hűség.
Őszinteséget szúrnak hátunkba a gallyak, táncba forduló fetrengés
lapítja eggyé bennünk a játékért vérezni kénytelen félhazugságokat.
Megtaláltalak. Selyemhajad alá bújtatom kezem, illatozz tenyerem
fészkén, tüskeszáras ujjbegyeim közén pihés, fehér arcodon feléled
a bennem meghalni kész, lelked telje nélkül beteg, régóta lélektelen.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Marthi Anna
