Marthi Anna : Tüskeszárak

 

 

Felfordulás után, elcsendesedett, eső tépázta erdőkben pihenünk.

Alig hallatszik ide a világ. Kielégülést lélegzik minden ideg. Ez rend.

A füvek is vonaglanak. Elsimított nedveken szagosodó mohaszigeté

testünk, ágyunk a természet öle. Karom elvékonyodik, amire eléri

ujjbegyével mellkas-szőrödet. Márvány bőr – hajszálerein harmatos

pókfonalakat ékes falattá gondoló -, korty véremért esendő vadam

vagy. Megszelídült, fáradt tekinteteddel ébredést keresel mellettem.

Ordasüvöltéssel háta mögött tipeg mezítlábain, pirkadatában a fény.

A fákon reszketeg könnyes szemű éjjel végkimerülésünk mosdatta.

Elzokoghatatlan dalok visszhangzanak légvételeinkért, gyöngyöző

torokhangodon: bársonytalan köszörű, avar dús érdességed zamata.

Csodálkozó ajkamon a maradék, testiségből felszáradt gyötrelem,

megízlelt varázslat: sebteli félelmeken elcsókolt bánatot édesebbre,

kínt gyengédséggé átfordító, megedzett a küzdelem. Hitem hűség.

Őszinteséget szúrnak hátunkba a gallyak, táncba forduló fetrengés

lapítja eggyé bennünk a játékért vérezni kénytelen félhazugságokat.

Megtaláltalak. Selyemhajad alá bújtatom kezem, illatozz tenyerem

fészkén, tüskeszáras ujjbegyeim közén pihés, fehér arcodon feléled

a bennem meghalni kész, lelked telje nélkül beteg, régóta lélektelen.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Marthi Anna

Szerző Marthi Anna 1328 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak