Schmidt Tibor : Álomdal 14.*

*

 

Az élet, barátaim, unalmas. Mégse mondhatjuk ezt.

Végül is az ég ragyog, a nagy tenger vágyakozik,

mi magunk is ragyogunk, vágyakozunk,

anyám is mondta, amikor még kisfiú voltam

(ismételgette) “Ha bevallod, hogy unatkozol,

azt jelenti: nincsenek

 

Belső forrásaid.” Belátom, tényleg nincsenek

belső forrásaim, hisz halálosan unatkozom.

Untatnak az emberek,

untat az irodalom, kiváltképp a nagy irodalom,

Henry is untat  bajaival & kólikájával,

mely olyan rossz, mint achilles, 

 

– szereti az embereket, a bátor művészetet, ami szintén untat.

És a nyugodt dombokat&gint, ami lehervaszt,

és valamiképp egy kutyához hasonlít, 

amelyik fogta magát&farkát és messzi távolba,

a hegyekbe vagy a tengerre, vagy az égbe ment, hátra-

hagyva engem: csóválást.

 

*

 

Life, friends, is boring. We must not say so.  

After all, the sky flashes, the great sea yearns,  

we ourselves flash and yearn,

and moreover my mother told me as a boy  

(repeatingly) ‘Ever to confess you’re bored  

means you have no

 

Inner Resources.’ I conclude now I have no  

inner resources, because I am heavy bored.

Peoples bore me,

literature bores me, especially great literature,  

Henry bores me, with his plights & gripes  

as bad as achilles,

 

who loves people and valiant art, which bores me.  

And the tranquil hills, & gin, look like a drag  

and somehow a dog

has taken itself & its tail considerably away

into mountains or sea or sky, leaving

behind: me, wag.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schmidt Tibor
Szerző Schmidt Tibor 468 Írás
Schmidt Tibor - theodor okl. villamosmérnök, doktor informatikai vállalkozó weblapom: https://www.artpresszo.hu/