Marthi Anna : Single bell

 

Mától kevésbé kellene szeresselek: lazítok verssorokkal hozzád makramézott köteleken.

Mától mégis, jobban kellene szeresselek, hogy egy időre távozva is érezz végre; odabent

biztos lánggá minősüljön át lélekfeled. Muszáj kitépnem testemet már roskadó álmaimból,

hogy lépteimmé egyenesedjenek. Innen tovább csak bőrevált szamár a szó; megfürdet-e

mindent a fájdalom? Érző cseppet izzad – minden feltámasztható rím – mi feledhetetelen.

Eget karcoló létrává növekedjen, mi addig ki sem mondható, míg megnemélt való. Tenger,

versbe fulladó gyönyörünk sós kéreg lett, biztató kín, ahol maradás átmenete nem lakható

ladik, Noéként szívem útrakész, szárnyakhoz befogni tisztán csengő; gondolatom olvasása

finomította hangodat. Intenék – ezúttal inkább ízleld – véredbe rejtem sos könnyű csókom.

Sárga lepedőm elhasznált, kételyt ismerő féltékenységem öntudattal tovább nem hordható.

Veled leszek a messzeségben az összes mozdulatban. Engedj el, és magadban rám találsz.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.11.17. @ 05:00 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak